Ilona Katona elköltözött a lakásból, és a nővéréhez ment Gödöllőre. A testvére hűvösen fogadta:
– Itt csendben fogsz élni. Nincsenek vendégek, nincsenek igények. Világos?
Márk Nagy egy parkolóőri állást szerzett. Nevetséges fizetés, éjszakai műszakok. Egy kollégiumban bérelt egy ágyhelyet, és minden este vett egy üveg vodkát a közeli kis bódéban. Ilona Katona egy hónap múlva már nem vette fel a telefont. A szégyen elviselhetetlenné vált számára.
Melinda Orosz a „Fánköröm az örömöm” hálózat irodájában állt, és a dossziékkal teli polcokat nézte. Tizenhét pékség, raktárak, alkalmazottak. Az apja nem pusztán egy vállalkozást hagyott rá – alapot teremtett neki.
Az első hónapok keményen teltek, de lassan belerázódott. Megtanulta, hogyan kell irányítani, felvenni az embereket, átlátni a folyamatokat. Minden nappal könnyebb lett egy kicsit.
Fél év múlva minden egyes pékség mellé ingyenes tanácsadó pontokat nyitott. Olyan nőknek, akik válások, adósságok, bántalmazó vagy összekuszálódott kapcsolatok foglyai voltak. Hetente kétszer jogászok és pszichológusok fogadták őket.
– A nőknek tudniuk kell, hogy nincsenek egyedül – mondta Melinda a munkatársainak. – Hogy mindig van kiút. Mindig.
Bálint Sárközivel egy bútorfelújító tanfolyamon ismerkedett meg. Hétvégenként ott tanított, hétköznap pedig buszt vezetett. Magas férfi volt, nyugodt, halk beszédű.
Egy alkalommal akkor elegyedtek szóba, amikor Melinda egy sámlit csiszolt, és sehogy sem sikerült egyenletesre a felület. Bálint odalépett, finoman kivette a kezéből a smirglit:
– Ne nyomd ennyire. A fa megmutatja, hol kell még levenni belőle.
Melinda az arcára nézett. Nem mosolygott, mégis melegség ült a tekintetében.
– Maga mindig ilyen higgadtan beszél?
– Mindig. Másképp nem figyelnek oda.
Egy hónap múlva kezdtek el találkozgatni. Nem voltak nagy szavak, eskük, ígéretek. Csak sétáltak, kávéztak, és csendben ültek egymás mellett. Bálint nem firtatta a múltját. Melindának pedig nem volt szüksége rá, hogy elmesélje.
Egy év elteltével Bálint hozzá költözött, egyetlen bőrönddel.
– Ez minden cuccod?
– A többi csak felesleges holmi – felelte, és letette a táskát az ajtó mellé.
Lili Somogyira egy gyermekotthonban figyelt fel, ahová a pékségek nevében vittek adományokat. A tizennégy éves lány egy sarokban ült, vastag könyvvel a kezében, és nem foglalkozott senki mással.
Melinda leült mellé:
– Mit olvasol?
Lili gyanakvóan emelte fel a tekintetét:
– A „Jane Eyre”-t. Harmadszor.
– Egy történet arról, hogyan maradj talpon, amikor mindenki ellened van.
A lány bólintott, és visszahajtotta a fejét a könyvre. Melinda nem erőltette tovább a beszélgetést. Csak csendben mellette maradt.
Innentől kezdve minden héten visszament. Lili hamarosan várta ezeket a látogatásokat. Könyvekről beszélgettek, az iskoláról, az egyedüllétről.
Három hónap múltán Melinda beadta az örökbefogadási papírokat. Bálint kérdések nélkül állt mellé.
Amikor Lili hozzájuk költözött, neki is csak egy táskája volt, meg az a bizonyos könyv. Melinda megmutatta neki a szobáját. A lány megtorpant az ajtóban:
– Ez… az enyém?
– A tiéd. Mostantól ez az otthonod.
Márk Nagy a bíróság után mindössze egyszer látta viszont Melindát. Véletlenül, az utcán. A nő épp kiszállt az autóból egy pékség előtt, telefonált, közben mosolygott. Mellette egy magas férfi lépkedett szatyrokkal a kezében.
Márk Nagy a túloldalon álldogált egy kopott kabátban, amelyből füstszag áradt. Melinda észre sem vette. Elment mellette, nevetve valamin, amit a társa mondott.
Márk addig nézte őket, amíg be nem fordultak a sarkon. Aztán hátat fordított, és elindult a parkoló felé. Egy órán belül kezdődött a műszaka.