– És te… te csak tartsd velem a lépést a beszélgetésben, és ne ijedj meg, bármi történik is.
– Nem tudom… – bizonytalanodott el. – Ilyesmiben soha nem vettem részt. Hirtelen mind hazudni kezdeni… Nem az én világom ez.
– Ez nem hazugság, hanem egy üzlet – vágtam rá. – Te pénzt kapsz, én meg szabadságot. Ennyi az egész.
Dasha – Zsuzsanna Németh, javítottam ki magamban, ideje megszokni a nevét – még mindig tépelődve szorongatta a felmosónyél végét.
– És ha valami rosszul sül el? Ha kiderül, hogy nem az vagyok, akinek mondjuk? Én… nem akarok bajba kerülni. Nekem ott a fiam.
– Nem fogsz – hangom keményebbé vált. Utáltam, amikor valaki túl sokat gondolkodott egy már eldöntött kérdésen. – Mindent én viszek el helyetted. Te csak eljátszod, hogy belém estél. Ezt el tudod játszani?
Ő felpillantott rám. Pár másodpercig csak méregetett, aztán halkan felelt:
– Ha tényleg átutalja a pénzt, még talán el is hiszem magamnak.
Elmosolyodtam. Volt benne valami, ami tetszett: nem tört meg, nem kezdett könyörögni, nem hajlongott. Csak alkudozott, mint egyenrangú fél.
– Rendben. Adj egy bankszámlaszámot.
Ő zavartan letette a vödröt, turkálni kezdett a zsebében, előhalászta az elhasznált, olcsó telefonját, és bizonytalanul diktálni kezdte a számsort. Pár mozdulat a mobilomon – és már el is küldtem az első száz ezret.
Телефон у нее дрогнул в руке, когда пришло смс.
A kijelző felvillant, ő rápillantott, és szó szerint elsápadt.
– Это… это вы сейчас? – спросила она, не веря глазам.
– Igen. Ez csak az előleg. A másik fele akkor, amikor sikeresen lejátsszuk az estét.
Néhány másodpercig csak állt némán. Aztán lassan bólintott.
– Jó. Megpróbálom.
– Nem „megpróbálod”. Megcsinálod – javítottam ki. – Szombat este hétkor. Előtte még át kell alakítanunk belőled a nagy szerelmemet.
– Át… mit? – ijedten kerekedett el a szeme.
Végignéztem rajta. A formát alapvetően a természet nem rontotta el, de a kinyúlt nadrág, az olcsó póló és a fakó köpeny mellett ezt alig lehetett észrevenni.
– Ruhát, frizurát, sminket – soroltam. – Holnap munka után elmegyünk egy plázába. Én fizetek mindent. Neked csak annyi a dolgod, hogy nem szaladsz el az első tükörnél.
– Én még sosem voltam igazi butikban… – motyogta. – Maximum a leértékelt részlegen.
– Holnaptól új tapasztalattal gazdagodsz – vontam vállat. – Most pedig fejezd be a takarítást, mielőtt a titkárnőm azt hiszi, hogy itt is intrikálok.
Ő óvatosan visszavette a vödrét.
– Engem Zsuzsannának hívnak… – szinte bocsánatkérően nézett rám. – Csak mindenki Dashának szólít.
– Rendben, Zsuzsanna Németh – ízlelgettem a nevet. – Szombatig a menyasszonyom vagy. Legalábbis papíron – egy gúnyos félmosoly kíséretében mondtam, de valami furcsa szúrás mégis végigfutott bennem, amikor kimondtam ezt a szót.
Ő lassan kiment, óvatosan behúzva maga mögött az ajtót, én pedig egyedül maradtam a gondolataimmal.
Mit is csinálok? Meghívok egy takarítónőt Püspökladányból – vagy honnan is jött, mindegy –, hogy játssza el a menyasszonyomat, csak hogy feltöröljem vele a padlót apám büszkeségével. Ez már nem egyszerű dac, ez valami őrült játszma.
Ám amint eszembe jutott a fiamról és a műtétről ejtett félmondat, a kételyeim elcsitultak. Nem csak a saját szabadságomért harcolok – legalábbis így könnyebb volt megnyugtatni a lelkiismeretem. Ő megkapja a pénzt, az apám pedig végre megérti, hogy én nem vagyok cserealap egy vállalati szerződésben.
Újra felkaptam a mobilt, és kelletlenül görgetni kezdtem az üzeneteimet. A legfelsőn apám neve virított: Antal Nagy. A tegnapi sms: „Szombat, 19:00. Ne késs.”
Finoman elmosolyodtam.
„Szombaton ott leszek. A menyasszonyommal. Készülj fel a meglepetésre” – pötyögtem be, majd elküldtem.
Az üzenet elküldve. Játszma elindult. Még fogalmam sem volt, hogy ezzel a lépéssel belevágok abba, ami örökre felforgatja az életemet. És hogy az a lány, aki most épp a folyosón mossa fel a padlót, sokkal több lesz, mint alkalmi „mennyasszony a bosszúért”.