Júlia szerelemből ment hozzá Gáborhoz. Akkoriban a férfi még egészen más ember volt: derűs, szorgalmas, ügyes kezű. Egy rozoga traktorból is képes volt használható gépet varázsolni, megjavította a ház körül, ami elromlott, és úgy tudta a karjában vinni Júliát, mintha semmi súlya nem volna. Amikor először meglátta őt a falusi kultúrházban, egész este a fal mellett ácsorgott, mert nem mert odalépni hozzá. Végül Júlia ment oda. És attól a pillanattól elveszett. Magas volt, széles vállú, a szeme olyan tiszta kék, hogy nehéz volt nem belenézni. Három hónap múlva összeházasodtak. Egy évre rá megszületett Nóra.
Eleinte minden rendben ment. Gábor szerelőként dolgozott a helyi mezőgazdasági szövetkezetben, Júlia otthon maradt a kislánnyal. A pénz elég volt a mindennapokra. Esténként hármasban sétáltak végig a falu utcáján; Gábor átemelte a babakocsit a pocsolyák fölött, Júlia pedig nevetett. A szomszédasszonyok irigykedve mondogatták: neki aztán kijutott a jóból, dolgos férj, egészséges gyermek.
Aztán a szövetkezetet bezárták. Gábor munka nélkül maradt. Az első hónapot még kibírta. A másodikat is valahogy. A harmadikban inni kezdett.
Kezdetben csak keveset: esténként egy-két sört. Később már üveg került az asztalra. A végén mindent megivott, ami égette a torkát. A félretett pénz fogyott. Júlia próbált vele beszélni, de Gábor csak legyintett. El akarta dugni előle a pénzt, ő mégis megtalálta. Ha sírni kezdett, a férfi dühbe gurult.
Először akkor ütötte meg, amikor Nóra fél éves volt. Júlia már arra sem emlékezett pontosan, miért; talán túl sós lett a leves. Az ütés gyors volt, kézfejjel csattant az arcán. Nem maradt se vér, se kék folt, csak a megaláztatás égett benne. Ott ült a konyhában, a tenyerét az arcára szorította, és nem fogta fel, mi történt. Vele történt ez? Júliával? Az ő Gáborja tette?
Másnap reggel a férfi bocsánatért könyörgött. Térden állt előtte, sírt, esküdözött, hogy ilyen soha többé nem fordul elő. Júlia megbocsátott. Hiszen szerette. És hinni akart neki.
A második alkalom egy hónappal később jött. A harmadik már egy hét múlva. Utána Júlia felhagyott a számolással.
Huszonnégy éves volt, vékony, alacsony termetű, törékeny csuklójú nő. Gábor legalább kétszer annyit nyomott, mint ő. Amikor ütötte, Júlia nem sikított, mert rettegett, hogy Nóra felébred. Csak beharapta az ajkát, és némán tűrt. A férfi ettől még jobban belelovalta magát. Mintha élvezte volna, hogy az asszony nem védekezik. Hogy fél tőle. Hogy ő a ház ura.
Egyszer az egyik szomszéd kihívta a rendőrséget. A körzeti megbízott jött ki, fiatal, bizonytalan tekintetű férfi. Gábor nappal, józanul, nyugodt arccal lépett ki a tornácra. Azt mondta, családi ügy, majd elrendezik egymás között. A rendőr toporgott még egy darabig, aztán elment. Aznap este Gábor úgy összeverte Júliát, hogy az asszony egy hétig nem mert kilépni az utcára: az arca tele volt zúzódással, a szája felrepedt.
— Most már érted? — kérdezte akkor Gábor. — Senki nem fog megvédeni. A feleségem vagy. Azt csinálok veled, amit akarok.
Júlia megértette. Azt is, hogy kívülről nem várhat segítséget. Ha életben akar maradni, neki kell menekülnie.
A terv nem egyik napról a másikra állt össze. Apránként tett félre pénzt, és egy régi csizmába rejtette a kályha mögött. Összekészített egy kis batyut Nóra holmijából. Az iratait — a személyijét, a születési anyakönyvi kivonatot, a tajkártyát — közelebb tette az ajtóhoz. Csak a megfelelő alkalmat várta. Novemberben el is érkezett.
Gábor akkor már harmadik napja ivott. Késő este támolygott haza, ingerülten, zavaros szemmel. Júlia a konyhában etette Nórát. A férfi leült az asztalhoz, és mereven bámulni kezdte. Júlia ismerte ezt a nézést. Tudta, hogy mindjárt kitör a vihar.
— Enni adj.
— Mindjárt, Gábor. Csak megetetem a kicsit, és…
A férfi lesöpört egy csészét az asztalról. A porcelán darabokra tört a padlón. Nóra sírva fakadt. Júlia hátrahőkölt, a mellkasához szorítva a gyereket.
— Süket vagy? Azt mondtam, enni kérek!
Júlia betette a kislányt a kiságyba, aztán a tűzhelyhez lépett. Reszketett a keze. Gábor a hátát figyelte. Úgy érezte ezt a tekintetet, mintha egy fegyver csöve szegeződne rá.
— Te engem semmibe veszel.