Jegy a saját jövőjébe
Katalin egy teljes hónapon át minden fizetéséből félretett valamennyit, hogy meglephesse a fiát, Márkot: belépőket vett egy különleges, teljes élményt ígérő dinoszaurusz-kiállításra. Apróságnak tűnhetett volna, neki mégis óriási jelentősége volt. Bizonyíték arra, hogy a nehézségek ellenére is képes örömet szerezni a gyerekének.
Aznap este az egyszobás lakásuk szokatlanul békésnek és meghittnek hatott. A konyhában frissen sült, fahéjas almás pite illata terjengett. Katalin óvatos mozdulatokkal tette egymás mellé a fényes, kemény papírból készült jegyeket az asztalon: két felnőttbelépőt és egy gyerekjegyet.
A második felnőttjegyet Gábornak szánta, a férjének. Már egy éve külön éltek, de a férfi az utóbbi időben egyre gyakrabban, bár meglehetősen erőtlenül, a kibékülés lehetőségét emlegette. Ez a közös kiruccanás Katalin részéről amolyan békeajánlat lett volna, egy óvatos próbálkozás arra, hogy legalább Márk kedvéért valahogy összeragasszák azt, ami egyszer már darabokra tört.
Márk, aki egész nap szaladgált és játszott, már mélyen aludt a szobában. Karjai között a plüss tirannoszauruszát szorongatta, és Katalin szinte látta maga előtt, milyen őskori álmok között járhat. Még egyszer végigsimított tekintetével a jegyek hologramos mintáin, és elképzelte, hogyan fog másnap felragyogni a kisfia szeme.
A csendet hirtelen éles, türelmetlen csöngetés szakította ketté. Katalin összerezzent. Nem számított vendégre ilyen későn. Megigazította otthoni ruháját, elsimította a haját, majd az ajtóhoz ment.
A küszöbön egész kis küldöttség várakozott: Réka, a sógornője, Erzsébet, az anyósa, valamint két ismeretlen kamaszlány, feltűnő, divatos öltözetben. Réka még arra sem vette a fáradságot, hogy levegye a cipőjét; egyszerűen benyomult a szűk előszobába, vállával félretolva a házigazdát.
– Képzeld, Kati, van egy kis helyzet – kezdte hadarni Réka, miközben már a sálját tekerte le a nyakáról. – A férjem unokahúgai Győrből jöttek három napra, meglepetésnek szánták. Ők itt Dóra és Júlia. Nagyon szerettek volna elmenni arra a dinoszauruszos izére, amiről beszéltél, de a pénztárban már nincs jegy, mindet elkapkodták.
– Arra gondoltunk, neked biztosan van belőle – vette át a szót Erzsébet, és olyan magabiztossággal lépett be a konyhába, mintha ő lakna ott, nem Katalin. – Csak két darab kellene. A lányok annyira vágytak rá, szinte belebetegedtek.
– A pénzt később odaadjuk, fizetés után, vagy majd Gáborral elrendezitek – tette hozzá Réka, közben már be is lesett a szobába, ahol Márk aludt. – Na, hol vannak azok a jegyek?
Katalin a konyhaajtóban dermedten állt. Érezte, ahogy a mellkasában lassan felforr a felháborodás ettől a gátlástalan betolakodástól.
– Várjatok egy pillanatra – mondta halkan, de határozottan. – Ezek Márk születésnapi ajándékai. Holnap reggel megyünk. Nem adhatom oda őket.
– Na, ezt már nem! – csapta össze a kezét Erzsébet, és leült Katalin székére. – A te Márkod még csak ötéves, ott majd megijed, sírni kezd, és kész. Minek egy gyerek lelkét fölöslegesen gyötörni?