Mária úgy méregette a menyét, mintha nem is a fia felesége állna előtte, hanem valami betolakodó szerető, akit legszívesebben eltapossna, mint egy csótányt. Abban a hitben élt, hogy mivel pénzt adott az esküvőre, ezzel jogot szerzett arra is, hogy mások életébe parancsoljon.
— A férjed még mindig nincs itthon? — sziszegte az anyósa. — Persze, mit is várhatnánk. Ilyen asszony mellett az embernek nincs kedve hazajönni. Szegény már biztos azon gondolkodik, hol keressen magának valaki mást.
Eszter szó nélkül megigazította a falon lógó fényképet. Tudta, hogy Gábor bármelyik percben beléphet az ajtón. És azt is pontosan értette, hogy Mária ugyanúgy tisztában van ezzel.
— Egyáltalán hallod, amit mondok, te ostoba tyúk? — csapott át Mária hangja éles rikácsolásba. — Hozzád beszélek!
— Hallom — felelte Eszter higgadtan. — Csak arra várok, mikor mond végre olyasmit, amire érdemes válaszolni.
Mária arca elöntötte a vért. Ez a kis senki merészel visszabeszélni neki?
— Te mindig is csúf voltál! — köpte oda. — Gyerekkorod óta az vagy, utánanéztem! Azt hiszed, nem tudom, minek csúfoltak a ház előtt? „Ronda Esztinek.” Így hívtak! És az én Gáborkám pont téged választott? Hát megvakult az a gyerek?
Eszter összerezzent, de csak egy pillanatra. A gyerekkori sebek olyanok, mint a régi hegek: rossz időben sajognak, de már nem képesek megölni az embert.
— Tudja — halvány mosoly jelent meg Eszter arcán —, igazán komoly kutatómunkát végzett. Előásni a gyerekkori gúnynevemet, az nem kis teljesítmény. Valóságos életrajzkutató. Ebből akár doktori értekezést is írhatna.
— Ne merészelj gúnyt űzni belőlem! — visította Mária. — Akár az anyád is lehetnél!
— A lányára gondolt, gondolom — javította ki Eszter szelíden. — És nem gúnyolódom. Csupán megállapítom a tényeket.
— Halljátok ezt, ő tényeket állapít meg! — Mária a mellkasához kapott, bár a tekintete egyáltalán nem volt beteges; hideg volt és dühös. — Ki vagy te, hogy nekem bármit is megállapíts? Egy utcáról felszedett ringyó!
— A ringyó olyan nő, aki könnyű erkölcsű életet él — magyarázta Eszter rendíthetetlen nyugalommal. — Én viszont az esküvőig szűz voltam. Ez a kifejezés tehát nem pontos. Próbálkozzon másikkal, a szókincse láthatóan bőséges.
— Te kis… — Mária levegő után kapkodott a felháborodástól. — Én mindjárt téged!..
— Mit tesz velem? — Eszter hátrébb lépett, ügyelve, hogy maradjon köztük távolság. — Megüt? Akkor Gáborral igazán érdekes beszélgetésünk lesz. Vagy inkább csak tovább kiabál? Ahhoz joga van. Csak ne felejtse el: ezek a falak vékonyak.
Mária önkéntelenül a fal felé pillantott, és egy futó másodpercre félelem villant a szemében. Aztán gyorsan összeszedte magát.