Márk hetente kétszer is benézett az édesanyjához, noha már a harmadik éve élt házasságban. Mária mindig ugyanúgy fogadta: kedves szóval, meg egy csésze teával, amely a tűzhelyen már rég kihűlt, mert újra elfelejtette felmelegíteni. Aznap este azonban valami más volt rajta. Idegesen sürgött-forgott, igazgatta az asztalkendőt, mintha nehezen szánná rá magát valamire.
— Márk fiam, ülj csak le, ülj ide — mondta, és közelebb húzott neki egy sámlit. — Beszélnem kell veled.
— Na, tessék, már kezdődik is — mosolyodott el Márk. — Amikor így összekulcsolod a kezed, abból általában az következik, hogy én kapok valamiért.
— Ugyan, most nem fogsz kapni semmit — sóhajtott Mária. — Júliáról szeretnék beszélni.
— A húgomról? Mi történt vele?
Mária leült vele szemben. Nem kezdte gyűrögetni a terítő szélét, csak erősen egymásba szorította az ujjait.
— Semmi különös nem történt. Épp ez a baj. Évek óta nem változik semmi az életében. Egyedül neveli a két gyereket, reggeltől estig hajt, azt sem tudja, milyen a pihenés.
— Anya, ezt én is tudom — felelte Márk halkan. — Segítettem neki a felújításnál, Leventének is én vettem a biciklit.
— A bicikli szép dolog — bólintott az asszony. — De azt tudod-e, hogy Júlia szinte sehol sem járt még? Csak itt a városban, a nyaralóban, meg egyszer Szegeden.
— Miféle Szegeden?
— Hát azon az egyetlen alkalmon. Még kislány volt, amikor megnyert egy tanulmányi versenyt, és a győzteseket elvitték kirándulni, aztán akkor látott először nagyobb vizet is, programokkal, utazással, mindennel. Ennyi jutott neki az egész életre, fiam. Egyetlen ilyen emlék.
Márk egy darabig nem válaszolt. A kanalat forgatta a kihűlt teában, és nézte, ahogy a fém tompán megvillan a csésze szélén.
— Azt hiszem, sejtem, hová akarsz kilyukadni — szólalt meg végül.
— Hiszen te Viviennel utazni készülsz. Te mesélted — kezdte óvatosan Mária. — Arra gondoltam… talán magatokkal vihetnétek Júliát is a gyerekekkel. Legalább látnák a tengert.
— Anya, ezt most komolyan mondod? — Márk hitetlenkedve csóválta a fejét. — Még fizetem a műszaki cikkekre felvett hitelt, a munkából meg alig látok ki. Két emberre befizetni egy utat egészen más, mint öt főre.
— Nem akarok rád erőltetni semmit — vágta rá gyorsan az anyja. — Csak azt kérem, gondold át. Egy kicsit legalább, jó?
— Gondolkodni bármikor hajlandó vagyok. Az még szerencsére ingyen van, azért egyelőre nem kérnek pótdíjat.
— Akkor gondold végig. Addig főzök neked rendes teát, mert ez itt már teljesen kihűlt.
Márk felállt, és bement abba a szobába, amely valaha az övé volt. A helyiségben még mindig ott lakott a gyerekkora: kopott könyvek sorakoztak a polcon, mellettük régi kupák, az övéi és Júliáéi vegyesen. Végighúzta az ujját a könyvek gerincén, és hirtelen eszébe jutott a húga, ahogy kicsi, vékony kislányként jobban izgult érte, mint ő saját magáért, amikor képtelen volt bemagolni egy verset az iskolai órára.
Arra is emlékezett, hogy az első szerelméről is Júliának beszélt először, nem fordítva. És arra a napra is, amikor a húga sápadtan, mégis ragyogó arccal rohant hozzá, majd suttogva elárulta, hogy gyereket vár — még azelőtt, hogy az anyjuk megtudta volna. Mindig ők voltak egymás első hallgatói.
Márk kiment az udvarra, hogy kiszellőztesse a fejét. A hintánál ott ültek az unokaöccse és az unokahúga. Levente elmélyülten húzogatta a ceruzát egy papírlapon, Lilla pedig a hinta láncába kapaszkodva a bátyja válla fölött leskelődött.
— Levi, a delfinek tényleg egészen közel úsznak a parthoz? — kérdezte Lilla.
— Persze — válaszolta a fiú fontoskodva. — Itt lesz a tenger, nagyon-nagyon kék. Ide meg piramisokat rajzolok, Márk bácsi majd mindent megmutat nekünk.
— És fagyit is adnak ott?
— Ott mindent adnak, te kis buta. Márk bácsi megígérte.
Márk mozdulatlanul állt, és nézte, ahogy a gyűrött papíron megszületik egy gyermeki, görbe térkép: kék folt a tenger helyén, háromszögek piramisnak, apró vonalkák delfinnek. Ekkor értette meg, hogy az anyja már régen megbeszélhette az egészet Júliával, sőt talán az unokáknak is elhintette, hogy a nagybátyjuk elviszi őket a tengerhez. Harag gyűlt benne: hát így, csendben, a háta mögött kész tények elé állították.