— Olyan tortát szeretnék, ami tényleg fényűző, érti? Ne legyen rajta semmi ódivatú, menzás díszítés. Se vajkrémrózsák, se ízléstelen hattyúk, ilyesmik szóba sem jöhetnek. A párom a legjobbat érdemli, évfordulónk lesz. A belseje vörös bársony legyen. És ami a legfontosabb: a tetejére ehető fotót kérek. Mindjárt átküldöm a képet, egyszerűen elképesztően jól néz ki rajta. Az én drágám. Mellé pedig kerüljön egy meglepetésgömb.
A hangüzenet negyven másodpercig tartott. Eszter végighallgatta, közben szinte öntudatlanul húzogatta a nedves szivacsot a konyhapulton. A megrendelő, Lilla, már előző este óta bombázta üzenetekkel, és sorra utasította vissza a terveket. Hol a fondant színe tűnt neki „olcsónak”, hol a felirat betűtípusa nem volt „elég szenvedélyes”. Eszter lenyelte a bosszúságát. A torta drága munka volt, náluk pedig sosem akadt felesleges pénz. Most különösen nem, amikor a gyerekeknek korrepetálásra volt szükségük.
A telefon rövidet csippantott. Megérkezett a fénykép.
Eszter letette a szivacsot, a csap alatt leöblítette a kezét, beletörölte a konyharuhába, és csak ezután oldotta fel a kijelzőt.
Hozzászokott már, hogy idegen arcokat lát az efféle képeken. Mosolygó férfiakat horgászbot mellett, komoly tekintetű főnököket öltönyben, gitáros fiúkat naplementében. Erről a fotóról azonban a saját férje nézett vissza rá, kissé hunyorogva a napsütéstől. Gábor.
A sötétkék galléros póló volt rajta, az, amelyet Eszter az előző hónapban vett neki leárazáson. Mögötte valamilyen park fái látszottak. Gábor úgy mosolygott, ahogy otthon már nagyon régen nem: könnyedén, elégedetten, akár egy jóllakott macska.
Egy pillanatra minden mozdulatlanná dermedt körülötte. Belül hirtelen üresség támadt, mintha valaki kisöpörte volna belőle az összes érzést. A konyha nehéz, ételszagú levegője fojtogatóvá vált. Levegő kellett neki, semmi más. Odalépett az ablakhoz, nehezen elfordította a kilincset, és résnyire kinyitotta a szárnyat. A jeges, friss szél az utca morajával együtt tört be a lakásba, és visszarántotta a valóságba.
Ujjai maguktól írták a választ: „A fotót megkaptam. Jó a minősége, alkalmas lesz nyomtatásra. Milyen szöveg kerüljön a kép alá?”
Lilla sokáig gépelt. Úgy tűnt, égető szüksége van rá, hogy kibeszélje magát, hogy egy ismeretlen cukrász előtt is eldicsekedjen a diadalával.
„Legyen az, hogy: A győztesnek a Múzsájától. Tudja, pontosan egy éve ismertük meg egymást. Akkor annyira elveszett volt. A felesége tipikus otthon ülő tyúk. Sütögeti a kis pitéit, aztán minden forint miatt nyaggatja. Halálra unja magát mellette. Én mutattam meg neki, milyen az igazi élet. Pénteken ünnepeljük az első évünket, és azt mondta, végre készen áll beadni a válókeresetet. Szóval ez a torta a közös győzelmünk jelképe. Legyen tökéletes!”
Eszter kétszer is átolvasta az üzenetet. Tompa fájdalom húzódott a mellkasában. Otthon ülő tyúk. Minden forint miatt nyaggatja.
„A lehető legszebbre készítem” — pötyögte vissza. „Kérem, adja meg a pénteki kiszállítás pontos címét és időpontját.”
„Napliget lakópark, Építők utca 14., 84-es lakás. Este hétre. Akkorra ér ide munka után.”
A folyosón kattant a zár. Bevágódott a bejárati ajtó, aztán tompán puffant valami a padlón: Gábor hazadobta a hátizsákját.
A gyerekszobából azonnal előrontott a tizenegy éves Márk és a nyolcéves Anna.
— Apa megjött! — Anna máris Gábor nyakába kapaszkodott.
Eszter kilépett a konyhából. A férje éppen a cipőjét rúgta le, kéz nélkül, a sarkára taposva. Átlagos este. Átlagos férj. Kissé nyúzott arc, borostás áll, a metró és a cigaretta megszokott szaga.
— Kinyúltam, mint a kutya — sóhajtotta Gábor, és arcon csókolta Esztert. Az ajka száraz volt és hideg. — Bent teljes káosz van, a főnök megint tombol. Mi lesz vacsorára?
— Darált húsos tészta és saláta — felelte Eszter egyenletes hangon. — Menj, moss kezet.
Leültek az asztalhoz. Gábor gyorsan, mohón evett, a tésztát salátával tolta le. Eszter a villájával piszkálta az ételt, és közben azt figyelte, hogyan rág a férfi. Hogyan mozdul az állkapcsa, miként ráncolja a homlokát, miközben valamit nézeget a telefonján. Hogy volt képes egy teljes éven át másik nővel lefeküdni, aztán hazajönni ide, megenni az ő vacsoráját, és este jóéjtpuszit adni a gyerekeinek?
— Képzeld, ma a portás nem akarta beengedni Annát az iskolába.