Anna a nyaraló verandáján állt, és a kapu felől kanyargó kis ösvényt figyelte. A bokrok között hamarosan feltűnt egy túlságosan is ismerős alak, mögötte két gyerekkel. Erika érkezett, természetesen most is egy hatalmas táskával, amelyből plüssök, műanyag játékok és egy felfújható úszógumi kandikáltak ki. Nyolcéves lánya, Dóra, és ötéves fia, Márk apró léptekkel szaporázott utána, közben már messziről hangosan sorolták, mi mindent akarnak csinálni aznap.
— Már megint — sóhajtott fel Anna, és ellépett az ablaktól. — András, megjött a húgod.
András felnézett a laptopja mögül. Már harmadik órája görnyedt a gép fölött, munkahelyi iratokat bogarászva. Számára a hétvégi ház nem annyira pihenést jelentett, inkább ritka alkalmat arra, hogy a városi zajtól távol, nyugodtan dolgozhasson. Ezt a nyugalmat azonban Erika látogatásai rendszeresen darabokra törték.
— Megint? Hiszen múlt hétvégén is itt voltak — morogta, miközben elmentette a fájlt, majd lehajtotta a laptop fedelét. Alig telt el pár másodperc, máris felhangzott az ajtón a jól ismert kopogás: két rövid, egy hosszú, aztán megint két rövid. Erika összetéveszthetetlen belépője.
— Sziasztok, drágáim! — robbant be a házba Erika, akár egy nyári zivatar, és pillanatok alatt megtöltötte a helyiséget a hangjával meg a nyüzsgésével. — Gyerekek, köszönjetek szépen a nagybácsinak és a nagynéninek!
Dóra és Márk engedelmesen odanyomtak egy-egy puszit a rokonok arcára, majd azonnal szétrebbentek, hogy felfedezzék a házat. Úgy viselkedtek, mintha életükben először járnának ott, pedig mindössze egy hete fordultak meg náluk.
— Na, hogy vagytok? Munka? Minden rendben? — Erika közben körbenézett, és már azt mérlegelte, hová telepedjen le a legkényelmesebben. — Nálunk a városban kibírhatatlan a hőség, komolyan mondom! Itt meg kész paradicsom: friss levegő, csend, nyugalom. Nem maradunk sokáig, csak megmártózunk, eszünk valamit, aztán megyünk is. A gyerekek annyira könyörögtek, hogy jöjjünk ki!
Anna némán hallgatta a jól ismert előadást. Erika mindig úgy érkezett, hogy „csak egy kicsit” maradnak, aztán valahogy rendszerint estig húzódott a látogatás, néha még éjszakára is ott ragadtak. Mindig akadt rá magyarázat: a gyerekek elfáradtak, késő lett az induláshoz, vagy egyszerűen „már nincs értelme útnak indulni”.
— Erika, talán legközelebb előtte egyeztethetnénk telefonon — vetette fel óvatosan Anna. — Lehet, hogy épp dolgunk van, vagy el akarunk menni valahová.
— Ugyan már, miféle gond lenne ebből? — legyintett Erika. — Család vagyunk! Dóra, Márk, ne nyúljatok András papírjaihoz!
Csakhogy a gyerekek addigra már birtokba vették a nappalit. A játékok pillanatok alatt beterítették a padlót, Márk teljes hangerőre kapcsolta a tévét, Dóra pedig kíváncsian húzogatta ki a komód fiókjait.
— Anna néni, van valami finomságotok? — kérdezte a kislány, miközben már a hűtő felé indult.
— Persze, kincsem — felelte Anna, és joghurtot, gyümölcsöt meg gyümölcslevet vett elő. Belül pontosan tudta, hogy a gyerekek nem tehetnek az anyjuk tapintatlanságáról, mégis minden alkalommal egyre több bosszúság gyűlt benne.
Erika időközben átöltözött fürdőruhába, és kényelmesen elnyúlt a medence melletti napozóágyon. Néha odakiáltott valamit a vízben csapkodó gyerekeknek, de többnyire a telefonját szorongatta. András megpróbált visszatérni a munkájához, ám teljesen reménytelen volt összpontosítani: a gyerekek visítottak, Erika pedig hangosan mesélte a barátnőinek, milyen „csodás vidéki pihenésben” van része.
Ebédre Anna gyorsan összedobott egy egyszerű salátát, és megmelegítette az előző napról maradt levest. Erika szokás szerint áradozott az ételről, ugyanakkor rögtön hozzátette, hogy ő ezt egészen másképp készíti, valami különleges, titkos hozzávalóval. Dóra és Márk jó étvággyal ettek, közben mindent összekentek maguk körül, majd természetesen eszük ágában sem volt elpakolni.
— Andriskám, nincs nálad valami szerszám? — fordult Erika a bátyjához, és már látszott rajta, hogy kitalálta a következő programot. — Márk annyira szeretne valamit megjavítani vagy építeni. Olyan ügyes kezű kisfiú, igazi ezermester lesz belőle!
András mély, fáradt sóhajjal félretette a munkát.