Mária Péterné olyan erővel tette le a súlyos kristálypoharat a keményre keményített abroszra, hogy a borospoharak is összecsendültek. Az asztalnál ülők egy pillanat alatt elhallgattak; a villák mozdulatlanul maradtak a félig megevett saláták mellett.
— Ti azt gondoltok, amit akartok, de én nem fogom lenyelni a véleményemet — jelentette ki az ünnepelt, hangosan, úgy, hogy az egész szoba hallja. Tekintete a hároméves Péterre szegeződött, aki a szőnyegen kuporgott, és csendben tologatott maga előtt egy építőkockát. — Bezzeg Erzsébet kis Istvánja ennyi idősen már verseket mond fejből! Angolul húszig számol, egyetlen botlás nélkül! Látszik rajta az én megboldogult professzor férjem vére.
Ezzel Mária Péterné látványosan egész testével a menye, Anna felé fordult. Öregedő arcán mesterkélt sajnálkozás és mélyről jövő fölény keveredett.
— A te Pétered meg mit tud? Rágja a homokot a játszótéren, aztán dünnyög valamit az orra alatt. Hát igen, a génekkel nem lehet vitatkozni, a ti fajtátokra ütött. Arrafelé, Gyöngyös környékén sosem hemzsegtek az értelmiségiek, inkább csak kétkezi emberek. Törődj bele, Annácska, az ember nem nőhet a saját feje fölé.
Anna érezte, hogy az asztal alatt szorongatott textilszalvéta körül elfehérednek az ujjai. Mellette a férje, Gábor, hirtelen lesütötte a szemét, és úgy kezdte bámulni a tányérján heverő sült húsdarabot, mintha azon valami rendkívül érdekeset fedezett volna fel. Az arca rezzenéstelen maradt.
— Mária Péterné, kérem, ne hasonlítgassa össze a gyerekeket mindenki előtt — szólalt meg Anna halkan, de tisztán, minden erejével ügyelve arra, hogy ne remegjen meg a hangja. — Minden gyerek a maga ütemében fejlődik. A fiunk teljesen egészséges.
Az idős asszony színpadiasan csapta össze a kezét, és kis híján elsodorta a halas tálat az ünneplőruhája ujjával. A felháborodástól a mellkasa is megemelkedett.
— Ugyan már, mit mondtam én olyan szörnyűt? Miért fáj ennyire az igazság? Én csak ösztönözni akarom azt a gyereket! Okosabbakhoz kellene mérnie magát, például az unokatestvéréhez, ti meg a sok gügyögéssel valóságos fókát neveltek belőle! Semmiféle kritikát nem bírtok elviselni, már egy szót sem lehet szólni! Gábor, nézd már meg a feleségedet: majd szétveti az irigység, mert Erzsébet fia ügyes és fejlett, az övé meg… hát, különleges.
A szemközt ülő Erzsébet elégedetten kihúzta magát, és gyengéden végigsimított Istvánka fején. A kisfiú eközben üres tekintettel ült a helyén, előre-hátra ringatózott, és megállás nélkül forgatott az ujjai között egy műanyag kanalat.
Anna ekkor lassan felállt az asztaltól.