— Dóra, ne kezdj el idegeskedni, de szombatig pakoljátok ki a hálószobátokat. Erika beköltözik. A kulcsot már odaadtam neki a lakásotokhoz, úgyhogy nem kell külön várnotok, majd bemegy magától.
Anyósom, Mária hangja olyan hétköznapi nyugalommal szólt a telefonban, mintha csak azt közölné, hogy vett egy vekni kenyeret, vagy hogy odakint eleredt az eső. Lassan letettem a kávéscsészét a konyhaasztalra, és éreztem, ahogy bennem felébred az a csípős megfigyelő, aki családi összejöveteleken rendszerint megóv attól, hogy ördögűzőt hívjak.
Máriának különleges adottsága volt: imádott nagylelkűnek, jóságosnak és megértőnek látszani, de kizárólag mások rovására.
— Mária, csak hogy pontosan értsem — kérdeztem meglepően higgadtan. — Melyik Erikáról beszélünk? És mégis melyik zárhoz adott neki kulcsot?
— Hát melyikről? A barátnőmről, Erika asszonyról! Náluk csöveket cserélnek, teljes felújítás lesz egy hónapig. Por, zaj, szerelők jönnek-mennek. Egy idős ember mégsem mehet szállodába! Régen Magyarországon az emberek segítettek egymáson, most meg mindenki önző lett, csak magára gondol. Egy családban nem állhat üresen egy szoba!
— Nálunk nincs üres szoba — emlékeztettem a nyilvánvalóra. — Van egy hálónk és egy dolgozószobánk.
— Jaj, ne gyárts már problémát a semmiből! — söpörte félre, és szinte láttam magam előtt, ahogy királynői mozdulattal elhessegeti a józan észt. — Gáborral majd alszotok a kihúzható kanapén a dolgozóban. Fiatalok vagytok, nem estek szét tőle. Erikának viszont nyugalom kell, ortopéd matrac és kímélő étrend. Már meg is ígértem neki, hogy párolt fasírtot készítesz, áttöröd a zöldségeket, és kimosod a holmiját. Nálatok úgyis modern mosógép van. A hálószobai komódból pedig pakold ki a személyes dolgaidat. Ne hozz szégyenbe előtte, én már mindent elrendeztem!
— Mária, abban a régi világban, amely után ön olyan őszintén sóvárog, az emberek valóban sokak előtt kitárták az ajtót. Csakhogy ön raktárvezetőként dolgozott, és akkor is leginkább azoknak nyitott, akiknél volt valami beszerezhetetlen cserébe.
— Mérges kígyó! — csapott át azonnal felháborodott visításba az anyósom.
A kagylót nagy csattanással lecsapta, búcsúzóul még úgy sziszegve, mint egy kilyukadt abroncs egy méregdrága külföldi autón.
Este Gábor a munkából hazatérve szokatlanul töprengő arcot vágott.