Azt sem ott fogják eldönteni, kinél maradnak a bútorok vagy a dobozok, de azt a bejelentést, hogy valaki a tulajdonos kifejezett tiltása ellenére próbál bemenni, kötelesek rögzíteni. Utána majd lefolytatják a vizsgálatot.
Júlia néhány szót írt fel magának: iratok, hangos tiltás, telefon, feljelentés. Nem bosszúhadjáratot tervezett. Egyszerűen csak rendet akart tartani — azt a rendet, amelyet András családjában soha nem becsültek sokra.
Június 10-én reggel Júlia 10:40-kor érkezett meg a Nyírfaliget üdülőtelepre. A kiskapu belülről a régi reteszre volt zárva. Kívül egy réztábla függött rajta: „Magántulajdon.” Még az apja csavarozta fel, amikor a házat átadta neki. Korábban Júlia mindig túl szigorúnak érezte ezt a feliratot egy egyszerű hétvégi telken. Most azonban úgy nézett rá, mint egy láthatatlan lakatra: nem fémből volt, mégis védett.
Bent minden érintetlenül állt. A kerti kesztyűk a verandán hevertek, a kis szoba polcai üresen ásítottak, a szerszámos szekrény zárva volt. Júlia szándékosan végigment a helyiségeken, és rövid videót készített. Nem emléknek, nem dísznek. Arra az esetre, ha később idegen holmik jelennének meg, és valaki majd azzal állna elő: „De hát mi már itt laktunk.”
12:07-kor megcsörrent a telefonja. Mária hívta.
– Júlia, te mégis mit művelsz? – kezdte az anyósa köszönés nélkül. – Eszter egész éjjel ideges volt. A gyerekek azt kérdezgetik, miért ilyen irigy Júlia néni.
– Azért, mert Júlia néni nem adja oda a saját házát más költözéséhez.
– Más? – csattant fel Mária. – A férjed húgáról beszélsz!
– Pontosan. András húga. Nem a tulajdonos.
Az asszony a vonal túlsó végén hangosan kifújta a levegőt.
– Papírok mögé bújsz. Emberien kellene viselkedni. Eszternek most nehéz időszaka van, Gábor munkát keres, a gyerekek meg egész nyáron a városban senyvednek. Te pedig egyedül ülsz azon a nagy telken.
– Mária, ha ennyire sajnálja Esztert, fogadja be magához.
A hangja azonnal megkeményedett.
– Nálam nincs hely.
– Van egy üres szobája.
– Felújítás van. Különben is, idős vagyok, nem bírom a zajt.
– Vagyis önnél nem lehet zaj, nálam viszont igen?
Erre Mária nem felelt rögtön. Amikor újra megszólalt, halkabban beszélt, de még élesebben.
– Ne feszítsd túl Andrásnál a húrt. Egy férfi ezt nem tűri sokáig. Ott maradsz majd egyedül a palotáddal, és azon gondolkodhatsz, hogyan taszítottad el magadtól a családot.
– Ha a család ott kezdődik, hogy valaki idegen kulccsal és rakodókkal érkezik, akkor nekem ilyen családra nincs szükségem.
Júlia bontotta a vonalat.
13:20-kor egy fehér teherfurgon állt meg a kapu előtt. Mögötte Eszter ezüstszínű terepjárója fékezett le. Gábor munkásmellényben szállt ki, rögtön felnyitotta a rakteret, és odakiáltott a rakodóknak, hogy ne húzzák az időt. A furgonban dobozok, zsákok, darabokra szedett gyerekágy és egy nagy műanyag láda sorakozott, amelyre vastag filccel ezt írták: „Konyha”.
Eszter szállt ki utoljára. Élénk színű dzseki volt rajta, a kezén piros kulcstartó himbálózott, rajta egy kulccsal. Úgy mérte végig a házat, mintha azt ellenőrizné, megfelelően előkészítették-e számára a szállást.
– Na? – szólt oda hangosan Júliának. – Nyisd ki. A rakodók órabérben vannak.
Júlia a verandán állt, telefonját a kezében tartotta.
– Forduljanak vissza. Nem járulok hozzá, hogy beköltözzenek.
– Ne kezd el a gyerekek előtt – legyintett Eszter Márk és Nóra felé. – Mi már kiürítettük a lakást. András azt mondta, el van intézve.
– András nem rendelkezhet az én házam felett.
Gábor odalépett a kapuhoz, és gúnyosan elmosolyodott.
– Hölgyem, kipakoljuk a holmit, aztán majd nyugodtan megbeszélik. Minek tartja fel az embereket?
– Semmit nem fognak kipakolni.
– És mégis mit csinálsz? – Eszter felemelte a kulcsot. – Be tudunk menni.
Bedugta a kulcsot a zárba. Júlia nem rohant oda, nem kapta el a csuklóját, és Gáborral sem kezdett vitatkozni. Bekapcsolta a telefonján a felvételt, majd tisztán, érthetően, mindenki számára hallhatóan kimondta:
– Eszter, én, Júlia, a ház és a telek tulajdonosa, megtiltom önnek, a férjének és a rakodóknak, hogy belépjenek az ingatlanra, illetve hogy bármit behordjanak. Lakhatáshoz semmilyen hozzájárulást nem adtam.
Eszter elfordította a kulcsot. A zár kattant, a kiskapu azonban nem nyílt ki: belülről tartotta a retesz. Gábor azonnal a kerítéshez hajolt, mintha azt akarná kifürkészni, át lehet-e nyúlni valahogy a résen.
– Ne nyúljon a kerítéshez – mondta Júlia, és közben már tárcsázta az ügyeletet. – A Nyírfaliget üdülőtelepről telefonálok. A telek az én tulajdonom. Emberek idegen kulccsal próbálnak bejutni, és a tiltásom ellenére holmikat akarnak behozni. Az iratok nálam vannak.
Eszter arcáról egyszerre eltűnt a mosoly.
– Te most komolyan rendőrt hívsz?
– Igen.
– András! – kiáltotta az út felé, noha András akkor még nem is volt ott. – Nézd meg, meddig jutott a feleséged!
A rakodók hátrébb léptek a furgontól. Az egyikük odaszólt Gábornak, hogy ők családi balhékba nem keverednek bele. Gábor ingerülten becsapta a teherautó ajtaját, de a kaputól nem mozdult el.
András tíz perc múlva érkezett meg Máriával együtt. Az anyja szállt ki elsőként, és egyenesen Júlia felé indult, rá sem pillantva a dobozokra.
– A saját rokonaidra hívod a rendőrséget? – sziszegte. – Szégyent hozol ránk az egész telepen.