Aznap este leültem Eszterrel szemben, és kimondtam azt, amit addig csak magamban forgattam.
— Elmegyek.
Először nem is értette. Aztán elsírta magát.
— Hová mennél? Miért?
— Mert nem bírom tovább. Nem tudok együtt élni egy nővel, aki nyolc éven át hazugságban tartott. És nem tudok tovább úgy nevelni egy gyereket, hogy közben tudom: nem az enyém.
— De szeretted őt! — kapaszkodott belém kétségbeesetten.
— Igen. Addig, amíg azt hittem, a lányom. Most viszont, ha ránézek, nemcsak őt látom, hanem azt is, amit te tettél velem.
Eszter térdre rogyott előttem.
— Ne menj el! Legalább Lilla miatt ne! Ő téged tart az apjának!
Ránéztem, és már nem maradt bennem erő kíméletesnek lenni.
— Akkor talán itt az ideje, hogy megtudja, ki az igazi apja.
Elköltöztem. Kivettem egy kis garzont, beadtam a válókeresetet, és bíróságon megtámadtam az apaságomat. A bíróság nekem adott igazat. Hivatalosan is törölték, hogy Lilla apja lennék.
Azóta fél év telt el. Eszter próbálja felkutatni Lilla vér szerinti apját, de egyelőre nem jutott semmire. Az a céges este kilenc éve volt, ő pedig állítólag már arra sem emlékszik, kivel történt.
Lilla közben tudja, hogy nem én vagyok az apja. Eszter elmondta neki a maga „igazságát”: azt, hogy apa azért ment el, mert már nem szereti őket.
Ez fáj a legjobban. Lilla néha felhív, sírva kérdezi:
— Apa, miért hagytál el minket?
És én nem tudok mit mondani. Mondjam azt, hogy azért, mert nem az én gyerekem? Vagy hogy az anyja elárult engem?
Hallgatok. Aztán leteszem.
Eszter barátnői dühös üzenetekkel árasztanak el. Azt írják, cserbenhagytam egy gyereket, és megkérdezik, miféle férfi vagyok én.
Csakhogy én tudom: nem hagytam cserben senkit. Egyszerűen abbahagytam egy olyan gyerek nevelését, akit hazugsággal adtak az életembe.
Gábor doktornak igaza volt. Tisztábban jár el az ember, ha elmegy, mint ha ott marad, és hamis szeretettel, belső haraggal lassan tönkretesz egy gyereket.
Férfiak, ti meg tudnátok bocsátani a feleségeteknek, és tovább nevelnétek egy másik férfi gyerekét? Vagy ez olyan árulás, amin nem lehet túllépni?
Nők, magyarázzátok meg: hogyan lehet nyolc évig eltitkolni, hogy a gyerek nem a férjtől van? Tényleg azt hittétek volna, hogy soha nem derül ki?
És ha egy férfi hozna haza egy idegen gyereket, majd nyolc évig a tiétekként neveltetné veletek — akkor is ilyen könnyen beszélnétek megbocsátásról?