Az este eleinte békésnek ígérkezett. Odakint apró, kitartó októberi eső szitált, a cseppek egyhangúan kopogtak a párkány bádogján. A lakásban sült csirke és friss kenyér meleg illata terjengett. Eszter az asztalnál ült hétéves lánya mellett, és a matekházit ellenőrizte. Lilla nagy igyekezettel rajzolta a számokat a füzetébe, közben időnként olyan komolyan ráncolta a homlokát, hogy Eszternek összeszorult a szíve: pont úgy, mint az apja. Amint ez eszébe jutott, gyorsan el is hessegette a gondolatot. Nem akart emlékezni.
A csengő élesen, követelőzően hasított bele a csendbe. Nem egyszer szólt, hanem hosszan, makacsul, mintha odakint valaki nem is kérne, hanem parancsolna. Eszter gyomra valamiért azonnal görcsbe rándult. Az ajtóhoz ment, belenézett a kukucskálóba, és mozdulatlanná dermedt.
A küszöb előtt Mária állt. A volt anyósa.
Az asszony egyik kezében egy nagy, fényes lakkpapír táskát szorongatott, a másikban esernyőt tartott. Még a lépcsőházban sem vette a fáradságot, hogy összecsukja, így a betonpadlón nedves foltok maradtak utána.
Eszter egy pillanatig tétovázott. Aztán mégis kinyitotta az ajtót. Inkább kíváncsiságból, mint udvariasságból. Vajon miféle szél sodorta ide ezt a nőt fél évvel a válás után?
Mária úgy úszott be az előszobába, mintha mindig is ő lett volna ott az úrnő. Drága, kesernyés illatú parfümje összekeveredett az eső szagával. Futó pillantással végigmérte a folyosót, tekintete megakadt Lilla apró csizmáin, aztán összeszorított szájjal megszólalt:
— Hát szervusz, Eszter. Gondolom, nem számítottál rám.
— Valóban nem — felelte Eszter szárazon, és nem mozdult el az ajtó mellől. — Történt valami?
Mária nagyot sóhajtott, mintha valami súlyos tragédiát készülne bejelenteni, majd meghívás nélkül bement a nappaliba. A táskát letette a földre, leült a kanapéra, és gondosan eligazította a szoknyáját. Lilla felnézett a füzetéből, és meglepetten bámult a nagymamájára. Az elmúlt hat hónapban Mária egyszer sem hívta fel.
— Lilla, kincsem, menj be a szobádba egy kicsit — kérte Eszter, miközben igyekezett egyenletes hangon beszélni. — A nagymamával meg kell beszélnünk valamit.
A kislány engedelmesen összeszedte a füzeteit, majd bement, és gondosan behúzta maga mögött az ajtót. Mária még utána nézett, aztán minden hosszabb bevezető nélkül elővett egy köteg iratot, és az asztalra tette.
— Ügyben jöttem, Eszterkém — kezdte már-már kedveskedő hangon. — Ne haragudj, hogy nem telefonáltam előtte. Olyan helyzet állt elő, amit már nem lehet tovább húzni.
Eszter nem szólt semmit. Várta, hogy folytassa.
— A mi Gáborunk nehéz időszakba került. Szűkösen vannak pénzzel. Petra, tudod, még fiatal lány, vannak igényei. Egyszer ez kell neki, máskor az. Rendes lakást bérelnek, az sem két fillér. Ráadásul Gábornak még mindig ott van az a hitel, ami még a ti időtökből maradt. Az autót is fizetnie kell. Szóval ebben a hónapban nem fogja tudni átutalni a gyerektartást. Légy belátó, kérlek.
Eszter pislogott egyet. Aztán lassan visszakérdezett:
— Tessék?
Mária a szemét forgatta, mintha egy értetlen kisgyerekkel kellene beszélnie.
— Ugyan már, mit tessékezel? Nem vagy süket. Azt mondom, ebben a hónapban nem lesz gyerektartás. Gábornak most nehéz. Petrának bundát kell venni. Mindjárt itt a tél. Egyébként is, a fiam fiatal feleséggel él, új családot épít. Nekik most nagyobb szükségük van a pénzre. Te pedig felnőtt, önálló nő vagy. Dolgozol. Egy hónapot valahogy csak kibírsz az ő alamizsnája nélkül.
Eszterben valami elszakadt, majd ugyanabban a pillanatban forró dühként öntötte el. Nézte ezt a gondosan ondolált, arany fülbevalós idősebb asszonyt, és képtelen volt elhinni, amit hall. Gábor elment a szeretőjéhez. Otthagyta őt a gyerekkel. Eszter fél éve egyedül vitte a lányát, a munkát, a háztartást. Most pedig megjelent az anyja, aki ez idő alatt sem pénzzel, sem jó szóval nem segített, és azt kérte, mondjon le a gyerektartásról, hogy az új feleség bundát kaphasson?
— Mária, hallja maga, miket beszél? — Eszter hangja tompán csengett, de már kemény él bujkált benne. — A fia egy fiatal nőhöz költözött? Akkor menjen hozzá pénzt kérni. Hozzám ne jöjjön.
Az anyósa arca kivörösödött. A jóságosnak szánt álarc egyetlen másodperc alatt lehullott róla. Előredőlt, és szinte kiköpte a szavakat:
— Mit képzelsz magadról? Én, mellesleg, úgy jöttem hozzád, mintha a családom tagja lennél. Azt hittem, megérted, megszánod őket. De te! Mindig is ilyen keményszívű voltál, Eszter. Gábor jól tette, hogy elhagyott. Veled nem lehet normálisan beszélni. Kígyó vagy!
— Befejezte? — Eszter az ajtó felé intett. — Akkor távozzon. És vigye magával a papírjait is.
Mária felpattant a kanapéról, felkapta a táskáját, és nagy csörömpöléssel kiviharzott az előszobába. Az ajtóból még visszafordult, és odavetette:
— Ezt még meg fogod bánni! Azt hiszed, nem tudom, hogyan szorítsalak sarokba? Sírsz te még miattam, kislányom!
Az ajtócsapódás úgy dörrent, mint egy lövés. Eszter a falnak támaszkodott, és lehunyta a szemét. A szíve valahol a torkában kalapált. Pár pillanattal később Lilla halkan előjött a szobájából. Nem kérdezett semmit. Csak átölelte az anyja derekát, és az arcát hozzásimította. Eszter megsimogatta a haját, majd suttogva mondta:
— Ne félj, nyuszikám. Megoldjuk.
Azon az éjszakán Eszter sokáig nem tudott elaludni. A sötétben feküdt, és újra meg újra végigpörgette magában az elmúlt éveket. Hét év házasságot, amelyet Mária módszeresen, apró lépésekkel változtatott rémálommá.
Az első időszak még úgy-ahogy elviselhető volt. Az anyósa gyakran megjelent náluk, de legalább előre szólt, mikor érkezik. Később aztán elkezdődtek a telefonok. Mária felhívta Gábort, és elszámoltatást követelt minden vásárlásról. A blokkokról fényképet kellett küldeni neki. Tudni akarta, mire költi Eszter a fia pénzét.
— Kifoszt téged — sziszegte Mária a telefonba, Gábor pedig engedelmesen bólogatott, mintha elfelejtette volna, hogy Eszter ugyanúgy dolgozik, mint ő, és legalább annyit tesz bele a közös kasszába.
Amikor Lilla megszületett, minden rosszabb lett. Mária mindenbe belekötött: hogyan etetik a babát, milyen pelenkát használnak, milyen színű a babakocsi, és még a gyerek nevébe is. Azt akarta, hogy a kislányt Máriának hívják. Eszter akkor először mutatta meg igazán, hogy van gerince, és nem engedett. A nevet Gáborral együtt választották. Akkoriban a férje még képes volt saját döntéseket hozni.
Mária ezt soha nem bocsátotta meg. Ettől kezdve szívós kitartással dolgozott azon, hogy a fiát a felesége ellen fordítsa.
— Nézz csak rá. Szülés után teljesen elhagyta magát. Abban a régi köntösben járkál egész nap. Mit láttál te valaha ebben a nőben? Pedig régen még elment valahogy.
— Miért ül otthon? Mert gyesen van? Mintha az munka lenne. Te gürizel, mint egy állat, ő meg biztosan a körmét festegeti.
— Megcsal téged. Tegnap láttam, hogy a ház előtt beszélgetett valami férfival, ráadásul mosolygott is rá. Biztos, hogy van valakije.
Eszter ezekről a beszélgetésekről többnyire véletlenül értesült. Gábor kiborult, kiabált vele, aztán amikor lehiggadt, elmondta, milyen „igazságokat” hallott az anyjától. A legrosszabb az volt, hogy ő maga is hitt bennük. Mária mesterien értett ahhoz, hogyan kell lassan, biztos kézzel átmosni valakinek az agyát.
A végső törés áprilisban következett be. Gábor későn ért haza, és idegen parfüm illata lengte körül. Eszter nem szólt semmit. Egy héttel később a férje kimondta:
— Megismertem valakit. Petrának hívják. Szeretjük egymást. Beadom a válókeresetet.
Eszter akkor teljesen elnémult. Csak állt a konyhában, és meredt maga elé. Gábor egyik lábáról a másikra állt, majd még hozzátette:
— Anya szerint kulturáltan kellene elválnunk. Botrány nélkül. Ugye nem fogsz az utamba állni? Nem fogod megakadályozni, hogy boldog legyek? Különben is, te is hibás vagy. Nem tudtad megtartani a családunkat.
Így hangzott az ítélet. Nem tudta megtartani. Egy hónappal később már el is váltak. A vagyonmegosztás sajátos módon „igazságos” lett: Gábornak jutott az új élet, Eszternek a régi lakás és a gyerek.
Másnap reggel, Mária látogatása után Eszter felhívta az egyetlen embert, akiben feltétel nélkül megbízott. Nóra, az egyetemi barátnője családjogi ügyvédként dolgozott. Egy kisebb kávézóban találkoztak, nem messze Nóra irodájától.
Nóra a cappuccinóját kevergetve hallgatta végig a történetet, és a szemöldöke percről percre magasabbra szaladt. Amikor Eszter befejezte, és végre levegőt vett, a barátnője halkan füttyentett.
— Ez aztán a cirkusz. Tíz éve dolgozom családjogi ügyekkel, hallottam már sok mindent, de hogy az anyós személyesen besétáljon, és azt kérje, ne kelljen gyerektartást fizetni, mert a szeretőből lett új asszonynak bundára van szüksége… Ez már külön műfaj. Szinte művészet.
— Mit tegyek? — kérdezte Eszter csendesen. — Nem akarok több megalázást. Megfenyegetett. Azt mondta, majd talál rajtam fogást.
Nóra félretolta a csészéjét, és komolyan nézett rá.
— Jegyezz meg valamit nagyon jól. Mária jogilag számodra senki. Nulla. Semmilyen követelést nem támaszthat, nincs alapja beleszólni semmibe. A gyerektartást a volt férjed köteles fizetni. Egyedül ő. Ha nem fizet, az az ő tartozása, nem a te gondod. Ebben az ügyben te vagy az érintett, akinek a jogait sértik. A gyereknek joga van ahhoz, hogy mindkét szülője eltartsa. Pont.
— És ha tényleg nem utal?
Nóra elmosolyodott, de a mosolyában nem volt vidámság.
— Több lehetőség is van. Az első: végrehajtás. Elindítjuk az eljárást, a végrehajtó pedig letilthatja a jövedelmét és zárolhatja a számláit. Mindet, az utolsó forintig. A második: késedelmi pótlék, illetve kamat. Minden egyes elmulasztott nap után nő az összeg. Fél év alatt a tartozás szépen fel tud duzzadni. A harmadik: szabálysértési vagy közigazgatási jellegű következmények. A negyedik pedig már büntetőjogi kategória. Ha szándékosan és tartósan kibújik a tartási kötelezettség alól, feljelentés is lehet belőle tartás elmulasztása miatt. Ott már közérdekű munka, pénzbüntetés, sőt súlyosabb esetben elzárás is szóba kerülhet.
— Büntetőügy? — Eszter hitetlenkedve rázta meg a fejét. — Ez tényleg működik?
— Teljes mértékben. Az elmúlt évben három ilyen ügyem is volt. Mindhárom férfi gyorsabban futott a bankautomatához, mint ahogy én megittam a reggeli kávémat. Senki sem akar priuszt. Főleg nem az olyanok, mint a te Gáborod. Az anyuci pici fiai bilincsben különösen szánalmas látványt nyújtanak.