– Ezt mi biztosan nem fogjuk megenni.
Mária úgy tolta el magától a sült kacsával teli tálat, mintha abból mérgező gőzök szállnának fel. Eszter mozdulatlanná dermedt, kezében a kanállal; éppen a köretet készült kiosztani. Az ebédlőre nehéz csend ereszkedett, csak a falióra egyenletes ketyegése hallatszott.
Gábor zavartan megköszörülte a torkát, de egyetlen szót sem szólt. A húga, Krisztina félmosollyal az arcán elővette a telefonját. Felkattant a kamera hangja: lefényképezte a megterített asztalt, szemmel láthatóan gúnyos hangulatban. István, az após, némán a terítő mintáját tanulmányozta.
Eszter lassan visszaengedte a kanalat a tálba. A gondosan elrendezett ünnepi asztalon ott sorakoztak a saláták, amelyeken már reggel óta dolgozott, a házi kenyér, amelyet kifejezetten erre az alkalomra sütött, valamint egy kancsó vörösáfonya-ital. A gyertyák apró lángjai remegve világítottak, meleg fényt vetve az aranyszegélyes porcelánra, amelyet a szüleitől kaptak nászajándékba.
Az az este, amelyre annyira készült, egyetlen pillanat alatt kezdett széthullani előtte.
Egy héttel korábban Eszter vetette fel, hogy Gáborral a hetedik házassági évfordulójukat otthon ünnepeljék meg. Ne legyen zsúfolt étterem, tolakodó pincérek, hangos zene – csak a család, egy szépen megterített asztal mellett. Gábor eleinte nem tűnt meggyőzöttnek.
– Nem lenne egyszerűbb mégis beülni valahová? – kérdezte, miközben a közeli éttermek étlapjait görgette a táblagépen.
– Gábor, hiszen pont arról beszéltünk, hogy legyen meghitt, otthoni hangulata. Főzök valami különlegeset. A szüleid is régen jártak nálunk, Krisztinát is meghívjuk – magyarázta Eszter a konyhában, miközben szakácskönyveket lapozgatott. – Együtt leszünk, nyugodtan, családi körben.
Gábor végül rábólintott, bár a tekintetében átfutott valami bizonytalanság. Túlságosan jól ismerte az anyja természetét, mégsem akarta elrontani a felesége lelkesedését, ezért inkább hallgatott.
Eszter tisztában volt vele, hogy férje családjával sosem volt igazán felhőtlen a kapcsolata. Nem ellenségeskedtek nyíltan, de mindig volt közöttük valami feszültség, mintha egy láthatatlan fal választaná el őket egymástól. Mégis, ha nem éppen egy évforduló ad alkalmat arra, hogy ezt a falat legalább egy kicsit alacsonyabbra bontsák, akkor mi?
A következő napok teljesen az előkészületekről szóltak. Eszter menüt állított össze, és igyekezett mindenkinek a kedvére tenni. Tudta, hogy István szereti a húsos fogásokat, Mária inkább az egyszerű ételeket kedveli, Krisztina pedig állandóan valamilyen diétát követ.
Három napon át járta a boltokat, hogy a lehető legfrissebb hozzávalókat szerezze be. A kacsát a piacon rendelte meg egy ismerős hentestől. A zöldségeket termelői standról válogatta, a fűszerekért pedig még a belvárosi szaküzletbe is elment.
Az évforduló reggelén már hatkor talpon volt. Bekeverte a kenyértésztához az előtésztát, narancsos-rozmaringos pácba tette a kacsát – egy gasztronómiai magazin receptje alapján, amelyet külön emiatt vásárolt meg –, majd nekilátott a zöldségek felaprításának a háromféle salátához.
Gábor felajánlotta, hogy segít, de Eszter inkább bort és virágot vetetett vele.
– Valami igazán szépet válassz. Olyat, ami illik az estéhez.
Aztán még egyszer utána szólt:
– Tényleg valami jót hozz, jó? Legyen ünnepi.
Hat órára az egész lakást betöltötte a frissen sült kenyér és a fűszerek illata. A kristálypoharak megcsillantak a csillár fényében, az evőeszközök katonás rendben feküdtek a tányérok mellett, a szalvéták pedig hattyúformára hajtogatva díszítették a terítéket. Eszter külön oktatóvideót nézett meg, hogy sikerüljenek.
Ezután átöltözött az új, smaragdzöld ruhájába, loknikba rendezte a haját, és gondosan kisminkelte magát. A tükörből egy kimerült, de elégedett asszony nézett vissza rá.
A rokonok pontosan hétkor érkeztek. Mária már az előszobában végigmérte a lakást, értékelő pillantása megállapodott a komódon álló új vázán. István szó nélkül kezet fogott Eszterrel, majd átnyújtott neki egy doboz bonbont – éppen olyat, amilyet az előző évfordulón is hozott. Krisztina lépett be utoljára, a tekintetét egy pillanatra sem emelve fel a telefonjáról.
– Gyertek csak be a nappaliba – mondta Eszter, és igyekezett melegen, vendégszeretően hangzani, bár a szívében már megpendültek az első nyugtalan hangok.