– Por ül a nappali szegélylécein. Már megint sima vízzel mostad fel a padlót, és nem azzal a tisztítószerrel, amit mondtam?
Erzsébet Pavlovna hangja élesen hasított bele az ebédlő békés csendjébe. Anna a küszöbnél dermedten megállt, kezében a nehéz porcelán levesestállal. A forró gőz csípte az ujjait, mégsem mert megmozdulni.
– Tettem bele tisztítószert, Erzsébet Pavlovna. Úgy, ahogy tanította – felelte halkan, tekintetét a padlóra szegezve.
– Nyilván keveset. Vagy egyszerűen megint hanyagul csináltad. Tedd le a tálat. És eszedbe ne jusson rácseppenteni a terítőre.
Anna óvatos léptekkel indult a hatalmas tölgyfa asztal felé. A makulátlanul fehér, keményre keményített abrosz úgy feszült előtte, mintha aknamező volna.
A mélytányérok aranyszegélye megcsillant a kristálycsillár fényében. Mindegyik mellett katonás rendben sorakoztak a fényesre suvickolt alpakkakanalak és a súlyos kések. Anna nagy gonddal helyezte a levesestálat az asztal közepére, közben minden erejével azon volt, hogy ne látszódjon, mennyire remeg a keze.
A férje, Márk az asztalfőn ült, és teljes figyelemmel a telefonja hírfolyamát görgette. Még csak fel sem pillantott, hogy legalább egy szóval megvédje a feleségét.
– Márk, mondd már meg a nejének, hogy egy rendes házban a vacsora pontban hétkor kerül az asztalra, nem negyed nyolckor – sziszegte fagyos hangon az anyósa, miközben az ölébe terítette a lenvászon szalvétát.
– Anna, tényleg… próbálj meg időben elkészülni – morogta a férje anélkül, hogy elszakadt volna a képernyőtől.
Anna némán lenyelte a sértettséget.
A világ egy pillanatra megbillent körülötte. Már megint. Ő volt a hibás.
Az elit lakóparkban álló, háromszintes óriásvilla a család büszkeségének számított. Még Anna néhai apósa, Péter Iljics építtette. Szigorú ember volt, de igazságos; a házban mindenki tudta, hol a helye.
Amíg Péter Iljics élt, Erzsébet Pavlovna legalább elviselhetően viselkedett. Magára öltötte a jámbor, tekintélyes családanya szerepét, lekvárt főzött, és csak időnként szúrt oda egy-egy mérgező megjegyzést a menyének.
Ám egy évvel Anna és Márk esküvője után az apósát súlyos infarktus érte. Péter Iljics meghalt. A törvény szerint a ház Erzsébet Pavlovna és a fia, Márk között oszlott meg: mindketten pontosan a felét örökölték.
Ez a jogi tény azonban a gyakorlatban senkit sem érdekelt. Erzsébet Pavlovna úgy viselkedett, mintha az egész villa kizárólag az övé lenne, minden szegletével együtt. A hatalom teljes egészében az ő kezébe csúszott át.
És ettől kezdve módszeresen azon dolgozott, hogy Annát kiszorítsa az életükből.
Erzsébet Pavlovnának semmi sem felelt meg. Anna rosszul járt, rosszul vett levegőt, rosszul főzött. A tanárcsaládból származó fiatal nőt a gőgös anyós soha nem tartotta egyenrangúnak velük.
Anna pedig őszintén próbált közeledni hozzá. Három hosszú éven át szinte cselédként élt abban a házban. Reggel hatkor kelt, hogy friss túrós lepényeket süssön. Saját kezűleg mosta a hatalmas panorámaablakokat, mert az anyósa takarékosságra hivatkozva elküldte a bejárónőt. Rózsákat ültetett a kertben, és véresre dörzsölte a tenyerét, csak hogy megfeleljen, hogy kiérdemeljen legalább egy halvány mosolyt.