A nő közvetlenül a lépcsőház előtt ért utol. Lihegett, egyik kezével az oldalát szorította – látszott rajta, hogy végigrohanta az udvart. Épp a kulcsomat kerestem a táskámban, hogy minél gyorsabban bejussak, amikor megragadta a kabátom ujját.
– Kisasszony, kérem, várjon! Ön Eszter Krylova?
Megtorpantam, és végigmértem az idegent. Olyan negyvenes évei közepén járhatott, szigorú szabású kosztümöt viselt, arca fáradtságot tükrözött. Pont olyan benyomást keltett, mint a debreceni irodaházakban sürgölődő alkalmazottak – könyvelők, asszisztensek, középvezetők.
– Igen. Miért kérdezi?
– Holnap a közjegyzőnél semmit ne írjon alá! – hadarta idegesen. – Ilona Katalin irodájában dolgozom, láttam az iratokat. Ez nem az, aminek mondják!
A gyomrom összerándult. Másnap valóban találkozóm volt a közjegyzőnél az anyósommal, Mária Erzsébettel. Azt mondta, csupán formaság: az ő lakásrészét íratjuk át rám és a férjemre, hogy „kedvezőbben alakuljanak az adók”.
– Miféle nem az, aminek mondják? – szorítottam meg a táskám pántját.
– Most nem tudok részleteket mondani, várnak rám. Csak halassza el az időpontot, és nézzen utána mindennek saját maga! És bármit is tesz, aláírás előtt olvassa el az összes sort!
Azzal sarkon fordult, és sietve eltűnt az utcára vezető kapun túl. Utánaszóltam volna, de már elnyelte az esti forgatag.
Szinte gépiesen mentem fel a lakásba. A gondolataim kusza örvényként kavarogtak. Az anyósom ajánlata eddig nagylelkű gesztusnak tűnt: övé volt a belvárosi, kétszobás lakás egyharmada, még a kilencvenes években vásárolta. Mi Márkkal albérletben laktunk, félretettünk, amennyit tudtunk, erre Mária váratlanul felajánlotta a részét.
– Minek nekem az a tulajdoni hányad? – mondta egy hónapja. – Én a saját házamban élek, nektek nagyobb szükségetek van rá. Elintézzük szépen papíron, és kész.
Márk úgy örült, mint egy kisgyerek. Egyharmad a belvárosban – az legalább másfél millió forint. Eladni, kiegészíteni a megtakarításunkkal, és máris vehetnénk egy teljes lakást a külső kerületek valamelyikében.
Engem azonban már akkor is meglepett ez a hirtelen bőkezűség. Az anyósom inkább takarékos volt, sőt, néha kifejezetten fösvény. Ajándékot jelképeset adott, vendégségbe gyakran üres kézzel érkezett, és rendszeresen célozgatott rá, hogy támogatnunk kellene őt anyagilag. Ehhez képest most szinte ajándékba adta a vagyonrészt.
Este, vacsora közben, igyekeztem közömbös hangon kérdezni:
– Láttad már a holnapi papírokat?
– Milyen papírokat? – nézett rám Márk értetlenül.
– Az átíráshoz szükséges iratokat. Anyukád azt mondta, a közjegyző mindent előkészít.
Vállat vont, miközben a villájával a tányérján matatott.
– Nem. Kellene?
– Általában igen. Ezek komoly dokumentumok.
– Anya azt mondta, minden rendben lesz. Régóta ehhez a közjegyzőhöz jár.
Nem válaszoltam. Vacsora után üzenetet küldtem Máriának: „Mária Erzsébet, meg tudnám nézni előre a holnapi iratokat? Szeretnék felkészülni.”
Öt percen belül jött a válasz: „Eszterkém, tele vannak jogi szakkifejezésekkel, úgysem értenéd. A közjegyző mindent elmagyaráz a helyszínen. Tízre gyere, pontosan.”
Ez már gyanús volt. Ha valaki nem akarja előre megmutatni a papírokat, annak rendszerint oka van.
Felhívtam Dórát, aki ingatlanjoggal foglalkozott.
– Dóri, hogyan tudom ellenőrizni, mit akarnak velem aláíratni?
– Hívd fel az irodát, és kérj betekintést az iratokba. Jogod van hozzá, hogy előre megismerd őket.
– És ha elutasítanak?
– Akkor egyetlen sort se írj alá. Alapszabály: amit nem olvastál végig, azt nem szignózod.
Másnap reggel tárcsáztam a közjegyzői irodát. Egy kellemes hangú nő vette fel.
– Andrea irodája, tessék.
– Jó napot, Eszter Krylova vagyok, tíz órára van időpontom. Szeretném előzetesen átnézni a dokumentumokat.
Rövid csend következett.
– Önt Mária Erzsébet küldte? – kérdezte kissé feszülten.
– Igen. Szeretném látni a papírokat még a találkozó előtt.
– Egy pillanat türelmet kérek.
Tompa beszélgetésfoszlányok és lapozás zaja hallatszott. Aztán visszatért a vonalba.
– Mária Erzsébet azt üzente, hogy mindent a helyszínen részletesen ismertetünk. Szokványos, standard átvezetésről van szó.
Mély levegőt vettem.
– Ennek ellenére ragaszkodom hozzá, hogy előre átnézhessem az iratokat – mondtam határozottabban, mint ahogy éreztem magam. – Meg tudnánk oldani, hogy korábban bemenjek és átolvassam őket?