– Júlia, sikerült beszerezned a rákot? – kiáltott be Gábor a nappaliból olyan kényelmes fölénnyel, mintha épp a tőzsdei árfolyamok alakulása felől érdeklődne, nem pedig a saját, általam finanszírozott vacsorájáról.
Szó nélkül tettem le a konyhapultra egy csomag fagyasztott kapelánt.
– Miféle rákra gondolsz, Gábor? – kérdeztem, miközben megtöröltem a kezem a konyharuhában. – Tegnap rendeztük a közüzemi számlákat, és már megint emelkedtek a díjak. Ma az egyheti alapélelmiszert vettem meg. A mediterrán királyrák egyszerűen nem fér bele ebbe a keretbe.
A konyhaajtóban megjelent a negyvennyolc éves férjem. Bordó selyemköntöst viselt, aranyszínű, hímzett sárkányokkal – az én meggondolatlan újévi jutalomból tett „otthoni kényelem” beruházásom volt.
– Pedig kértem! – tárta szét drámaian a karját, miközben igazgatta a lecsúszó gallért. – A tegnapi munkaügyi központos tortúra teljesen kimerítette az idegrendszeremet. Tele van alkalmatlan figurákkal az a hely! Az agyamnak könnyen hasznosuló fehérjére és jódra van szüksége! Egy rendes étterem séfjeként igazán megoldhatnád, hogy a férjed normális ételt kapjon.
– A fehérje és a jód a kapelánból is kiválóan felszívódik – feleltem higgadtan, miközben elővettem a kést és a vágódeszkát. – Sőt, az olcsóbb tengeri halakban gyakran több a hasznos nyomelem. A japánok már a tizenkettedik században rájöttek, hogyan készítsenek surimit fehér húsú halból, hogy kevés pénzből is a legtöbb tápanyagot nyerjék ki. Ideje megismerkedned a szamurájok puritánságával.
Lisztbe forgattam a halszeleteket, majd a forró serpenyőbe csúsztattam őket. A ropogós, aranybarna kéreg a Maillard-reakció eredménye – az aminosavak és cukrok hő hatására történő találkozása. A kémia törvényei megbízhatóan és kiszámíthatóan működnek. Bárcsak az emberi lelkiismeret szabályai is ilyen következetesek lennének.
Gábor sértődötten felhorkant, majd látványosan hátat fordított a házasság intézményének, és visszavonult a tévé elé, hogy ott ápolja a sérelmeit. Utána néztem, és éreztem, ahogy bennem valami lassan, de visszafordíthatatlanul megszilárdul.
Öt év. Hosszú, kimerítő öt esztendő telt el azóta, hogy a férjem „önmegvalósítási útra” lépett. Korábban egy prémium szanitereket forgalmazó raktárban dolgozott őrként, de felmondott, mert állítása szerint huzat érte a lábát. Ezt követően rövid ideig sofőrködött egy vállalkozónál, ám ott sem maradt: a főnöke arcátlan módon elvárta a pontos érkezést, Gábor pedig a pontosságot a szolgalelkűség jelének tekintette. Azóta önmagát keresi, miközben az én fizetésemből él, és különleges fogásokat követel a fogyatkozó életerejének fenntartására.