— A fizetésemre fáj a fogad? Hogy vihesd anyukádnak? — kérdezte Eszter összehúzott szemmel, érezhető éllel a hangjában.
Nem sokkal korábban Gergő sörrel a kezében fordult Márkhoz egy kávézó teraszán:
— Mondd csak, haver, nálatok ki kezeli a kasszát? Anna például minden hónapban átadja nekem a teljes bérét, aztán én döntök, mire megy el.
Anna elégedetten mosolygott, és cinkosan a férjére pillantott.
— Gergő sokkal jobban ért a pénzhez. Én nyugodtabb vagyok, ha ő intézi — tette hozzá büszkén.
Márk éjfél felé ért haza. A fejében még mindig ott csengett Gergő és Anna önelégült nevetése. Egy ártatlannak induló munka utáni találkozó volt, mégis alapjaiban rendítette meg azt, ahogyan a házasságukról gondolkodott. Akkor csak legyintett, de belül szúrni kezdte valami.
Az elmúlt hónapokban Eszter majdnem kétszer annyit vitt haza, mint ő. Főmenedzseri pozícióban dolgozott, komoly felelősséggel és fizetéssel. Márk ezzel szemben ugyanabban az alulfizetett munkakörben toporgott évek óta. Az igazságtalanság gondolata lassan emésztette.
— Mi bánt? Olyan komor vagy — lépett ki Eszter köntösben a hálóból. — Már késő van.
— Összefutottam Gergővel — felelte kurtán, majd a konyhába ment.
Eszter teát készített neki, és leült vele szemben. Látszott rajta a kimerültség: túlórázott, egy sürgős beszállítói ügyet kellett elsimítania.
— Beszélnünk kell a pénzről — kezdte Márk, némi habozás után.
— Történt valami? A kocsival van gond?
— Nem erről van szó! — csattant fel. — Anyám helyzete nehéz. Kevés a nyugdíja, a gyógyszerek meg egyre drágábbak.
Eszter homloka ráncba szaladt.
— De hát minden hónapban támogatjuk. A múlt héten is utaltam neki tízezer forintot.
— Az semmire sem elég! — csapott az asztalra Márk. — Egyedül nevelt fel, egész életében dolgozott, most meg számolgatja az aprót!
— Rendben, akkor beszéljük át nyugodtan. Mennyi segítségre van szüksége?
Márk nagy levegőt vett. Úgy érezte, most dől el minden.
— Amikor megkapod a fizetésedet, utald át nekem — mondta határozottan. — Én majd továbbadom anyának. Az egészet. A teljes összeget.
Eszter kezében megállt a csésze. A lakásban hirtelen síri csend lett, csak a hűtő halk zúgása hallatszott.
— Ezt komolyan gondolod? — kérdezte végül halkan.
— Teljes mértékben. A családi kasszát a férfi vezeti. Nálunk is így volt otthon: apám mindig átvette anyám fizetését, és működött.
Eszter lassan letette a csészét.
— És én miből éljek?
— Majd adok annyit, amennyi szükséges a kiadásokra. De előbb anya, utána minden más.
Másnap Eszter a megszokottnál is korábban ébredt. Szinte semmit sem aludt; férje szavai újra és újra visszhangoztak benne. Az alvó Márkot nézte, és alig ismert rá arra az emberre, akihez nyolc éve feleségül ment.
A reggeli csendje feszült volt.
— Átgondoltad? — kérdezte Márk, miközben vajat kent a pirítósra.
Eszter bólintott.
— Igen. Legyen úgy, ahogy akarod.
Márk meglepetésében majdnem félrenyelte a falatot.
— Komolyan beleegyezel?
— Igen. Csakhogy a fizetés most késni fog. A cég csúszik a kifizetésekkel, tudod, gazdasági nehézségek vannak.
— És mikorra várható?
— Néhány hét múlva ígérik. Ráadásul prémium is jár, úgy számolom, nagyjából háromszázezer forint lesz összesen.
Háromszázezer! Márk szinte hallotta a fejében a diadalmas fanfárokat. Új telefon képe villant fel előtte, amiről régóta álmodott, friss ruhák, talán egy hétvégi horgászat a barátokkal valamelyik tóparton. Az anyjának is ad majd belőle — persze.
— Ez nagyszerű hír! — mosolygott elégedetten. — Látod, így minden a helyére kerül.
A következő napokban szinte repesett. A munkahelyén büszkén újságolta a kollégáknak, hogy végre ő irányít otthon, és sikerült rendet tennie a családi pénzügyekben, hogy mostantól ő az, aki kézben tartja a dolgokat.