– Drágám, az előbb hívott anyu. Azt mondta, hétvégén átjönnek hozzánk – jegyezte meg Bence óvatos hangsúllyal, miközben fürkészve figyelte Anna arcát. Pontosan tudta, hogy ez a hír nem fog osztatlan sikert aratni.
– És te erre mit válaszoltál? – kérdezett vissza a nő szemrehányó éllel a hangjában.
– Mit mondhattam volna? Azt, hogy persze, jöjjenek nyugodtan. Viszont hozzanak magukkal húst, ha grillezni szeretnének, mert nekünk nincs időnk piacra rohangálni.
Anna inkább hallgatott. Nem akart már a hét elején vitát szítani. Különösebb programjuk úgysem volt a következő napokra. Arra gondolt, talán jobb, ha most esnek túl a látogatáson, mint később, amikor majd valóban dolguk akad.
Ekkor megcsörrent a telefonja, kizökkentve a gondolataiból.
– Halló?
– Szia, kislányom! Ugye Bence szólt, hogy szombaton megyünk hozzátok? – hallatszott Katalin élénk hangja a vonal túlsó végéről.
– Jó napot, mama. Igen, most említette.
– Épp úton vagyunk a piacra az apjával. Húst nézünk a sütögetéshez. Szerinted melyik részt érdemes megvenni?
– Őszintén szólva, fogalmam sincs, mi a legjobb a nyárshoz. Talán egyszerűbb lenne előre pácolt húst venni a boltban – felelte Anna.
– Hát igen, de öt kiló előkészített hús már komoly összegbe kerülne.
– Öt kiló? Minek annyi? – csúszott ki Anna száján.
– Mert nem leszünk kevesen. A ti családotok, a miénk, ráadásul jönnek Gáborék és Tamásék is.
Anna szeme elkerekedett a meglepetéstől.
– Tessék? Ők is? Bence csak annyit mondott, hogy maguk jönnek – jegyezte meg nem titkolt elégedetlenséggel.
– Ugyan, kislányom, itt a májusi ünnep. Összegyűlünk, pihenünk egyet, eszünk-iszunk, élvezzük a jó időt – válaszolta derűsen az anyós.
A beszélgetés után Anna kedve teljesen elromlott. A rokonok bizonyára remekül fogják érezni magukat, de a szervezés és a kiszolgálás terhe megint az ő vállát nyomja majd.
Két évvel korábban vették meg a házat a város szélén. Akkor még arról álmodoztak, hogy csend és nyugalom veszi majd körül őket. Azóta azonban Bence családja szinte birtokba vette az ingatlant. Eleinte csak háromhavonta toppantak be, aztán havonta, mostanra pedig már szinte hetente bejelentkeznek. És nemcsak Katalin és a férje érkezik: újabban a testvérek és az unokaöcsök is rendszeres vendégek lettek.
Mivel a rokonságban senkinek sincs saját nyaralója, magától értetődőnek vették, hogy Bencéék kertje tökéletes helyszín a szabadtéri összejövetelekhez. Anna eleinte igyekezett jó házigazda lenni, de az állandó sürgés-forgás lassan felőrölte. Nem ezért költöztek ide. Ők kettesben szerettek volna élni, békében. Ám nehéz meghitt percekről beszélni, amikor folyton egy kisebb társaság tölti meg a házat.
– Bence, beszélnünk kell – szólította meg végül határozottan a férjét. – Ez az utolsó alkalom, hogy a családod így, előzetes egyeztetés nélkül ide szervezi az egész rokonságot.