— Takarodj innen azonnal! Ez a lakás többé nem a tiéd! — sikította magából kikelve Erzsébet.
A kedvenc porceláncsésze éles csattanással csapódott a konyhakőre, majd szilánkokra robbant. A darabkák a lábam elé pattantak. A helyiség közepén álltam, és éreztem, ahogy belül minden görcsbe rándul, mintha jeges kéz szorítaná össze a mellkasomat. Fáradtság öntött el, az a fajta, amely nem egy nap alatt gyűlik össze. Nyolc éven át igyekeztem példás feleség lenni. Nyolc esztendőn keresztül nyeltem a sértéseket, abban bízva, hogy ha csendben tűrök, egyszer majd kisimulnak a dolgok. De a türelmem most ugyanúgy darabokra hullott, mint az a csésze.
A nappaliban álló hosszú asztalnál Gábor távolabbi rokonai dermedten figyeltek. A villák megálltak a levegőben, a salátát félbehagyva bámultak felénk. Nyakukat nyújtogatva lesték a jelenetet, mintha egy ingyenes előadás részesei lennének.
— Anya, ne kiabálj már, még a szomszédok is meghallják — motyogta kelletlenül Gábor.
Fel sem állt a kanapéról. A kezében tartott villa fölött görnyedt, és a tányérját nézte, mintha semmi köze nem volna az egészhez.
— Hadd hallják csak! — csattant fel Erzsébet, arca foltokban vöröslött. — Tudja meg az egész ház, milyen semmirekellő feleséged van! Messziről jöttem hozzátok vendégségbe, és még egy rendes asztalt sem tud megteríteni! A hús ehetetlenül sós, a krumpli félig nyers!
Szaporán vette a levegőt, látszott rajta, hogy élvezi a helyzetet.
— Az én fiam lakásában élsz kényelmesen, mindent készen kapsz! — folytatta. — És még képed van savanyú arccal járkálni! Mi húztunk ki a nyomorból!
Gáborra néztem, vártam, hogy végre közbelépjen, hogy véget vessen a megaláztatásnak. Találkozott a tekintetünk, de ő azonnal félrekapta a szemét.
— Nóra, igazán bocsánatot kérhetnél anyától — sziszegte halkan. — Idős asszony, minek vitatkozol vele? Szedegesd össze a cserepeket, és ne rontsd el az ünnepet.
Abban a pillanatban mintha átkapcsoltak volna bennem valamit. A keserűség eltűnt, a megfelelési kényszer is szertefoszlott. Helyét hideg, kristálytiszta nyugalom vette át. Többé nem voltam hajlandó elviselni ezt.
— Csomagolj, és menj vissza az anyádhoz! — adta ki a parancsot Erzsébet, karba tett kézzel. — A fiam pillanatok alatt talál magának rendes, dolgos asszonyt. Nem egy ilyen élősködőt!
— Rendben — feleltem higgadtan. — Ha azt akarják, hogy összepakoljak, akkor úgy lesz. Teljesen igazuk van.