— Gábor, most komolyan azt mondod, hogy az egész májusi hosszú hétvégét egyedül töltöm itthon, és a falat bámulom? — Eszter hangja halk volt és feszes. Tudatosan ügyelt rá, hogy ne csússzon bele abba az éles, csengő tónusba, amit a férje az utóbbi időben annyira nehezen viselt. Az ablaknál állt, de nem a tavaszi utcát figyelte; tekintete Gábor széles hátára szegeződött.
— Eszter, kérlek, ne kezd el megint — sóhajtott a férfi anélkül, hogy ránézett volna. A bőr aktatáskájában rendezgette az iratokat, mintha mindennél fontosabb volna a papírok pontos sorrendje. — Lillának most fellángolt az allergiája. Friss levegő kell neki, nyugalom, meg az apja. Andrea kivett egy házat a városon kívül. Én csak ott leszek. Apaként.
— Apaként? — lépett közelebb Eszter. — És én miért nem mehetek? Nem zavarnék senkit. Sétálnék az erdőben, amíg ti beszélgettek. Végül is a feleséged vagyok.
Gábor hirtelen összecsapta a táskát. A csattanás élesen hasított a csendbe. Amikor megfordult, az arcán az a leereszkedő, fáradt kifejezés ült, amitől Eszter gyomra mindig görcsbe rándult. Úgy nézett rá, mint egy türelmetlen szülő a csokira vágyó gyerekre.
— Andrea nem szeretné, ha jönnél. Szerinte a jelenléted felkavarná Lillát. Az allergia részben lelki eredetű, Eszter. Ha stressz éri, azonnal kijönnek rajta a tünetek. Vállalnád a felelősséget a lányom egészségéért?
— Nem… persze hogy nem, de… — torpant meg. A módszer átlátszó volt, mégis hatásos. — Gábor, ez tíz nap. Azt hittem, elutazunk a nagypapámékhoz a telkünkre. Már kérdezősködött is…
— A nagypapád kibírja — vágta rá a férfi. — És az anyádhoz sem mész.
— Tessék? Miért ne mennék? — őszintén döbbent meg.
— Mert nem akarom. Nem hiányzik, hogy ott ülj, és a panaszkodásai közben még jobban belelovald magad mindenféle butaságba. Maradj itthon, foglalkozz a növényeiddel. Pihenj. Mire vége az ünnepeknek, visszajövök. Tekintsd ajándéknak: teljes szabadság a házimunkától.
Odahajolt hozzá, és ügyetlen puszit nyomott az arcára — olyan mozdulattal, mintha egy iratra pecsétet ütne —, aztán az előszoba felé indult. Eszter mozdulatlanul maradt a nappali közepén. A levegőben ott kavargott a borotválkozás utáni arcszesz és a drága cipőbőr illata. Gábor egy nagy logisztikai cégnél dolgozott tárgyalóként, egzotikus fafajtákat szerzett be luxusjachtokhoz. A megjelenés számára munkaeszköz volt, akárcsak a meggyőző beszédkészsége.
A bejárati ajtó tompán bevágódott. Eszter lassan leült a kanapéra. Egyetlen gondolat körözött benne: „Csak gondoskodó apa. Szereti a lányát. Nekem kell érettebbnek lennem.” Próbálta elhitetni magával, hogy nincs ok a gyanakvásra, hogy a rossz érzései csupán a képzelete szüleményei. Andrea a múlt, ő pedig a jelen — ismételgette. Gábor őt választotta, vele kötött házasságot. Ki kell bírnia. Várnia kell.
Az elkövetkező három nap sűrű, ragadós ködben telt. Dolgozni próbált, de alig haladt. A műhelye — a tágas lakás egyik különszobája — tele volt öntőformákkal, gipsszel és préselt növényekkel. Botanikai domborműveket készített: valódi virágok és levelek részletgazdag lenyomatait rögzítette fehér kőbe. Ez a munka türelmet és belső csendet kívánt, most azonban egyik sem volt meg benne. Agyagja makacsnak tűnt, a gipsz vagy túl gyorsan megkötött, vagy híg masszaként folyt szét a keze között.
Krisztina egy délután beugrott hozzá kávéra. Végighallgatta Eszter beszámolóját, és egyre tágabbra nyílt a szeme.
— Ugye ezt nem mondod komolyan? Megtiltotta, hogy az anyádhoz menj?
— Azt mondta, csak felhergelem magam nála…
— És itthon majd meditálsz, mint egy buddhista szerzetes? — Krisztina a homlokához koppintott. — Térj már észhez! A férjed az ünnepeket a volt feleségével tölti, téged meg itthon hagy, mintha házi őrizetben lennél. Lillának allergiája van? Mire? Arra, hogy létezel?
— Ne beszélj így… Andrea mégiscsak a gyereke anyja.
— Andrea az a nő, aki két éve egyetlen bőrönddel tette ki, mert talált nála „ígéretesebbet”. Aztán amikor az az ígéret szertefoszlott, Gábor meg közben feljebb lépett a ranglétrán, új autót vett és rendbe szedte magát — nem kis részben melletted —, hirtelen eszébe jutott, hogy az apának szerepe van a gyerek életében. Eszter, már egy hónapja átjár hozzájuk „gyógyszert vinni”.
A szavak nehéz súllyal zuhantak Eszterre. Hirtelen minden apró részlet új értelmet nyert: a késő esti üzenetek, a sietős indulások, a megmagyarázhatatlan jókedv bizonyos napokon. És ahogy ott ült Krisztinával szemben, először villant át rajta komolyan a gondolat, hogy talán nem csupán egy aggódó apa utazik el a hosszú hétvégére.