Két nappal később Márk már Katalin irodájában ült velem szemben. Az arca sápadt volt, mintha alig aludt volna, de a tekintetében ott vibrált valami elvárás – talán azt remélte, sírni fogok, könyörgök, vagy kétségbeesetten alkudozni kezdek.
Katalin tárgyilagos nyugalommal csúsztatta elénk a dokumentumokat.
– Közös megegyezésen alapuló bontóper, pontosan rögzített vagyonelkülönítéssel – mondta hűvös szakmaisággal.
Márk hitetlenül meredt rám.
– Komolyan aláírod… mindenféle vita nélkül?
Nem feleltem azonnal. A tollat lassan a papírra illesztettem, és oldalról oldalra haladva, megfontolt mozdulatokkal láttam el kézjegyemmel az iratokat. Amikor a végére értem, a kupak kattanása élesen visszhangzott a helyiségben – erőteljesebben, mint bármely kiabálás.
– A kapcsolat lehet az övé – szólaltam meg egyenletes hangon. – De a ház és minden megtakarítás az én különvagyonom marad.
Erzsébet ajka ingerülten megremegett, ám Katalin azonnal közbevágott:
– A házasságkötés előtti tulajdon, beleértve az ingatlant is, a hatályos jogszabályok szerint nem képezi a közös vagyon részét.
Lilla addigi magabiztos tartása megbillent, Márk pedig gyanakvóan összehúzta a szemét, mintha most kezdené felfogni, hogy nem érzelmi jelenet következik.
– Az én történetem most indul – mondtam halkan, majd még azelőtt elhagytam az irodát, hogy észrevehették volna ujjaim enyhe remegését.
Rövid idő alatt megértettem, hogy a megtorlás nem hangos drámákban öl testet, hanem precíz adminisztrációban. A következő napokban szinte katonás fegyelemmel jártam el: minden online hozzáférést, pénzügyi eszközt és jogi biztosítékot úgy erősítettem meg, mintha ejtőernyőt készítenék egy zuhanáshoz. Lecseréltem a jelszavakat a banki felületeken, a közüzemi szolgáltatóknál, a biztosításoknál és a riasztórendszereknél. Katalin közben kizárólagos bentlakási jog iránti kérelmet nyújtott be, hivatkozva a hűtlenségre és a különvagyon védelmére.
Nem álltam meg itt. Felkértem Eszter Duartét, igazságügyi könyvszakértőt, hogy vizsgálja át a pénzügyeinket. Higgadt, elemző tekintete gyorsan szabálytalanságokra bukkant Márk „segítőkész” gazdálkodása mögött.
– Egy-egy tétel önmagában nem kirívó – mutatott a képernyőre. – De az átutalások, készpénzfelvételek és szállodai költések ismétlődése hosszú távú visszaélésre utal.
A gyomrom összeszorult.
– Közös számláról mentek?
– Igen. És a mintázat korábban kezdődött, mint amikor ön tudomást szerzett a viszonyról – válaszolta Eszter tárgyilagosan.
Katalin reakciója azonnali volt.
– Visszaköveteljük az összegeket, és megtámadjuk a hiányos vagyonnyilatkozatot.
Ezzel párhuzamosan éreztem, hogy Erzsébet manipulációs hadjárata is új szakaszba lép, és pontosan tudtam, hogy a következő ütközet nem érzelmi, hanem stratégiai síkon fog eldőlni.