– Ugyan már, Anna, te is beláthatod, hogy ekkora összeg egyetlen ember kezében egyszerűen pazarlás – nyújtotta el a szót Katalin, miközben a villájára felcsavart salátalevelet olyan elszántan szorongatta, mintha személyes sérelme volna ellene. – Kinéztem egy utcafronti helyiséget egy szépségstúdiónak. Kétmillió forint a nagynénéd lakásának árából igazán nem hiányozna. Végül is egy család vagyunk!
Komótosan belekortyoltam a már kihűlt teámba, és hosszan ránéztem a sógornőmre. Harminchárom éves volt, „beauty-befektetőként” hivatkozott magára, noha a valóságban otthon manikűrözött, és szüntelenül egy tehetős megmentőt keresett, aki végre felfedezi benne a – szerinte – páratlan tehetséget.
A saját konyhámban ültünk. Pontosabban abban a lakásban, amelyet még a házasságom előtt vettem, ám erről Péter családja feltűnően szeretett megfeledkezni. Az asztalfőn a férjem terpeszkedett. Fürdőszobai felszereléseket értékesített, mégis úgy viselkedett, mintha legalábbis tőzsdecápa volna. Bordó zakót viselt, és olyan elégedett arckifejezést, mint aki az imént vásárolta fel az ország egyik óriáscégét.
– Anna, a lány teljesen ésszerűen beszél – kapcsolódott be ünnepélyes hangon Erzsébet, az anyósom. A szalvétájával finoman megtörölte a száját, abban a kimért mozdulatban még mindig ott volt a hajdani húsüzemi raktárvezető határozottsága, ahol ő döntötte el, kinek jut jobb falat és kinek csak csont. – Anyaként mondom: a család akkor erős, ha összetart. Júlia néni – nyugodjon békében – metróközeli, értékes lakást hagyott maga után. Eladjuk, Katalin vállalkozást indít, Péter pedig végre lecserélhetné az autóját. Nem mutat jól egy vezetőnek az a régi koreai kocsi.
István, az apósom, aki a sarokban húzta meg magát, sietve lenyelte a sonkát, és a tányérjába morogta:
– Ne beszéljetek ilyen hangosan, még a szomszéd is meghallja…
A tekintetem visszatért Péterre. Elégedett félmosollyal forgatta az ujjai között az olcsó bort tartó poharat, amelyet nagyvonalúan „magánpincéből származó különlegességként” mutatott be.
– Értsd meg, kicsim – kezdte mély, mézes hangon, és kényelmesen hátradőlt a széken. – A mai gazdasági helyzetben a vagyon nem heverhet tétlenül. Az ingatlannak is termelnie kell. Egyszerűen nem ülhetünk rajta ölbe tett kézzel. Diverzifikálni kell a portfóliót.