— Ülj le, és fogd be a szád — mondta Erika olyan halkan, hogy szinte suttogásnak tűnt, mégis élesebben vágott, mint egy kiáltás. Egyenesen az orrnyergemre szegezte a tekintetét. — Ne rontsd el a fiam ünnepét ezzel a fancsali képpel.
Az asztal körül vagy húszan ültek: a volt kolléganői az oktatási hivatalból, néhány távoli rokon Miskolcról, és Gábor barátai, akik az első órában már alaposan megünnepelték az eseményt. A Radics utcai loft levegője nehéz volt, keveredett benne a drága catering édeskés illata és a túl erős parfümök fojtó aromája. Hatvannégyedik születésnap. Hogy miért nem a hatvanötödik? Mert Erika fejébe most vette be magát az ötlet, és nála ez bőven elég indok.
— Gábor — érintettem meg a férjem vállát, ügyet sem vetve az anyjára. — Holnap hajnali ötkor vezetsz. Elég volt a konyakból. Töltsek inkább egy kis gyümölcslevet?
Úgy rándult össze, mintha pofont kapott volna. Mindig ez történt, ha az anyja a közelben volt: összement, meggörnyedt, eltűnt belőle az a magabiztosság, amit a „Logistik-Group” értékesítési osztályán olyan látványosan viselt.
— Kati, muszáj most ezt? — motyogta, a Cézár-salátáját bámulva. — Ünneplünk… anya is…
— Nem kötekedem. Csak emlékeztetlek a reggeli útra.
Ekkor történt meg.
Erika lassan a vízzel teli kancsó felé nyúlt. Azt hittem, inni akar. Ehelyett megragadta az én poharamat, amelyben félig még ott csillogott a jéggel teli ásványvíz, és egyetlen mozdulattal a fejemre borította.
Jeges volt. A víz végigcsorgott a hajamon, be a gallérom alá, át a múlt héten tizenkétezer forintért vásárolt selyemblúzomon. A tincseim az arcomra tapadtak, a szempillafesték elkenődött, egy hideg csepp pedig megállt az orrom hegyén.
Dermedt csend lett. Olyan mély, hogy még a konyhából is tisztán hallatszott, ahogy egy villa a kövezetre esik. Húsz tekintet szegeződött rám. Valaki a miskolci rokonok közül zavartan felcsuklott.
— Takarodj az asztaltól — mondta Erika nyugodt, de kérlelhetetlen hangon. — Amíg nem tanulod meg tisztelni a férjed anyját és ennek a háznak az úrnőjét, nincs itt helyed. Menj. Gábor, tölts bort.
Gáborra néztem. Talán reflexből vártam valamit. Vörös volt, mint a főtt rák, és megszállottan tanulmányozta a szalvéta mintáját. A keze automatikusan az Abrau-Durso pezsgő felé nyúlt. A szemét fel sem emelte.
— Anya, ez azért túlzás… — cincogta, de azért kitöltötte az italt.
Nem csaptam jelenetet. Nem kiabáltam, nem kértem számon senkit. Belül üres voltam, és hideg — nem csak a víztől. Felálltam. A szék élesen csikordult a betonpadlón.
— Anya? — Benedek a sarokból figyelt, ahol a többi gyerekkel videojátékozott. A szemében őszinte, tiszta félelem ült.
— Minden rendben, kicsim — mondtam, igyekezve, hogy ne remegjen a hangom. — Mindjárt jövök. Játssz tovább.
A mosdók felé indultam. Éreztem, ahogy a hátamba fúródnak a tekintetek. Erika már hangosan mesélt valamit a barátnőjének, erőltetett nevetéssel fedve el a kínos csendet.
Bezárkóztam az egyik fülkébe, majd a hideg márványmosdóra támaszkodtam. A tükörből egy elmaszatolt sminkű, csatakos hajú nő nézett vissza rám.
Elővettem a telefonomat. A tok megvédte, száraz maradt. 18:42.
„Ennek a háznak az úrnője”, mi?
Megnyitottam az Alfa Bank alkalmazását. Prémium ügyfél voltam — nem Gábor fizetése miatt, hanem mert a cégünk biztosítási tranzakciói gyakran az én számlámon futottak át, amikor gyors megoldás kellett.
A legutóbbi terhelés ott virított a listán: 142 300 forint.
MCC-kód: 5812 — éttermek.
Állapot: feldolgozás alatt.
Ez volt a mai bankett számlája. Gábor látványosan a saját kártyáját érintette a terminálhoz az érkezéskor, amikor a menedzser az előleget kérte. Csakhogy az a kártya az én számlámhoz volt kötve. Ahhoz a közös megtakarításhoz, amelyet minden jutalmamból gyarapítottam. Tudott róla. Nyilván úgy gondolta, hogy „anya megérdemli”.
Rányomtam a személyes tanácsadóm hívására. 18:44.
— Jó estét, Nikolett? Katalin vagyok. Szeretném letiltatni a 18:15-kor indított, 142 ezres tranzakciót. Igen, csalás gyanúja. És azonnal indítsanak új kártyát, a régit teljes zárolással. Most rögtön.
— Katalin, látom a műveletet — felelte hűvös profizmussal. — A fogadó bank még nem hagyta jóvá. Ha megerősíti a visszaélés gyanúját, azonnal törlöm és blokkolom az összes kártyát a számlán.
— Megerősítem — válaszoltam, és a hangom most már egyáltalán nem remegett.