— Jaj, mennyire hiányzik nekem Lilla! Ő aztán nem hagyta volna, hogy itt bárki unatkozzon. Igazi energiabomba volt! — sóhajtotta Kinga, és merengve bámult ki az ablakon. Aztán hirtelen Eszterre szegezte a tekintetét. — És ne méregess engem azokkal a nagy szemeiddel. Lilla majdnem olyan volt nekem, mintha a saját lányom lett volna.
— Érdekes, korábban egészen mást mondott róla — jegyezte meg csípősen Eszter.
— Ugyan már! — csapta össze a kezét Kinga. — Ilyet biztosan nem mondtam. Lillát senkire nem cseréltem volna el! Ha te nem jössz közbe, az én kis Benedekem még most is boldog lenne. De hát mit is tudsz te a boldogságról…
Eszter pontosan tudta, miről beszél. Tudta, milyen az öröm, milyen a csalódás, és azt is, hogy az anyósa — ha lehet így fogalmazni — finoman szólva különös teremtés. Állandóan mesterkedett valamiben. Szépen szőtte a hazugságok hálóját, majd végül rendszerint saját maga gabalyodott bele.
Benedekkel szerelem volt első látásra. Nyolc évvel korábban, a városnapon Eszter a barátnőjével kiment a főtérre. A tér zsúfolásig megtelt: zenészek léptek fel, erőművészek dobálták a súlyokat, mintha papírból lennének, portrérajzolók kínálták szolgáltatásaikat, mindenütt játékok, vetélkedők, díszletek, és persze ételstandok sorakoztak. Sült húsok illata keveredett a frissen sült péksüteményekével, mézeskalácséval, fagylaltéval és vattacukoréval. Egyes bódéknál hosszú sor kígyózott, mások előtt alig álldogált valaki.
— Vegyünk vattacukrot! — ragadta karon a barátnőjét Eszter, és a legkihaltabb stand felé húzta.
— Ugyan már, hány éves vagy? Nem gyerekeknek való ez!
— Attól még édes! Imádom. Jöjj már! — majd a pult mögött álló férfihoz fordult. — Egy jó nagy adagot kérek!
— Máris — kacsintott rá vidáman a férfi, és ügyetlenül tekerni kezdte a cukrot a pálcára. A rózsaszín felhő azonban nem akart engedelmeskedni: szétrepült minden irányba, és hamarosan cukorszálak lebegtek a gép körül, Eszter hajában, sőt még az árus ruháján is.
— Ez inkább hóesésnek tűnik — nevetett fel Eszter.
— Elnézést kérek, ma álltam először a gép mögé, még gyakorolni sem volt időm — tárta szét a karját a férfi, akiről lerítt, hogy aznapi bevétele finoman szólva sem lesz fényes.
— Segíthetek, a húgomnak is van ilyen gépe, tudom, hogyan kell bánni vele — ajánlotta Eszter mosolyogva.
— Hálás lennék. Vegye fel ezt a kötényt — mondta, és átnyújtotta neki. Egy pillanatra összeakadt a tekintetük, és abban a röpke másodpercben valami megmagyarázhatatlan szikra pattant köztük.
Rövid időn belül már sor állt a stand előtt. Benedek lelkesen csalogatta a vevőket, Eszter és a barátnője pedig serényen tekerték a vattacukrot és kezelték a pénzt.
— Megmentőim vagytok! — hálálkodott Benedek. — Mivel tartozom?
— Meghívhatna minket egy kávéra — vágta rá Eszter azonnal.
— Benne vagyok!
— Menjetek csak, én hazamegyek — jelentette ki a barátnő. — Valami azt súgja, kettesben sem fogtok unatkozni.
Igaza lett. Eszter és Benedek órákon át beszélgettek. Kiderült, hogy hasonló zenéket szeretnek, ugyanazokat a könyveket olvassák, és az élethez, munkához, pihenéshez is hasonlóan viszonyulnak. Benedek nem kertelt: elmondta, hogy volt már házas, van egy hároméves kislánya. Lillával egy éve különváltak, de a gyerek miatt tartják a kapcsolatot. Az asszonynak már új párja van, egy hónap múlva esküvőt terveznek. Jogilag tehát Benedek szabad.
— Akár holnap újranősülök — tréfálkozott az első este végén.
— Tényleg? Akkor vedd el most rögtön! — felelte Eszter nevetve.
— Rendben. Holnap irány az anyakönyvi hivatal.
— Tizenegykor?
— Tizenegykor.
Eszter maga is meglepődött, milyen könnyedén mondott igent egy szinte idegennek. Másnap azonban valóban megjelent a hivatal előtt, ahol Benedek már virágcsokorral várta, szemmel látható izgalomban.
Beadták a házassági kérelmet, az esküvőt másfél hónappal későbbre tűzték ki. Volt még idő visszalépni — és idő készülődni is.
— Ha mégis meggondolnád magad, szólj időben — kérte Benedek komolyan.
— Inkább te jelezd, ha megijedsz a felelősségtől — felelte Eszter játékosan.
— Nem fogok. Akkor menjünk, bemutatlak anyának.
— Menjünk.
Eszter azt hitte, egy ilyen különleges férfinak csakis kedves édesanyja lehet. Mennyire tévedett!
— Kit hoztál ide? — hangzott a köszönés helyett Kinga első mondata.
— Anya, ő Eszter, a menyasszonyom.
— Menyasszony? Ugyan már. És mikor lesz az esküvő? Holnap? Vagy talán holnapután?
— Másfél hónap múlva — felelte Benedek nyugodtan.