— Ha szerinted ebben a lakásban az édesanyád az úr, akkor én teljesen fölösleges vagyok itt! — csattant fel a feleség, majd akkora erővel csapta be maga mögött az ajtót, hogy megremegtek a falak.
— Már megint azt a zsírszegény túrót hoztad? Annak semmi értelme, csak híg lötty az egész.
Nóra lassan felemelte a tekintetét a telefonjáról. Erzsébet a hűtőszekrény előtt állt, és a doboz feliratát silabizálta a szemüvege pereme fölött. A délelőtti napfény ferdén áradt be az ablakon, aranyszínben lebegtette a porszemeket.
— Nekem ízlik — felelte Nóra halkan, és letette a kanalat.
— Ízlik… Egy férfinak tartalmas ételre van szüksége. Márk gyerekkora óta a házi túróhoz szokott, mindig a piacon vettem neki frisset. Ez meg tele van mindenféle adalékkal.
Márk az asztalnál ült, laptopja képernyőjére tapadva. Az állkapcsa megfeszült egy pillanatra, de nem szólt, csak tovább gépelt. Nóra várt. Egyetlen mondatra, egy fél mondatra legalább. A csend egyre kínosabban nyúlt. Erzsébet közben elővett egy doboz tejfölt, megszagolta, rosszallóan hümmögött, majd visszatette a helyére.
— Márk, kérsz egy kis kását? — kérdezte lágyabb hangon.
— Kérek, anya — morogta a férfi, anélkül hogy felnézett volna.
Nóra kezében megállt a kanál. A túró hirtelen teljesen jellegtelennek tűnt. Felállt, a maradékot a szemetesbe borította, majd szó nélkül kiment a konyhából. Érezte a hátán anyósa vizslató tekintetét. A folyosón majdnem orra bukott egy kartondobozban — egy volt a sok közül, amelyek már negyedik hónapja sorakoztak a fal mentén.
Erzsébet eredetileg egy hétre költözött hozzájuk. Legfeljebb kettőre. A saját lakásában felújítás kezdődött: a strangban csöveket cseréltek, és azt ígérték, hamar végeznek. Márk ajánlotta fel elsőként, hogy az anyja jöjjön hozzájuk.
— Anya, miért szenvednél a porban és a zajban? Nálunk bőven elférsz.
Nóra akkor gondolkodás nélkül beleegyezett. Valóban tágas volt a kétszobás, új építésű lakás, nagy konyhával. Erzsébet két bőrönddel és egy hatalmas utazótáskával érkezett. Egy hét elteltével Márk újabb három dobozt cipelt fel.
— A felújítás elhúzódik — magyarázta. — A szerelők találtak valami problémát a vezetékekkel.
A dobozok a folyosón kaptak helyet. Aztán jöttek újabbak is, tele edényekkel, mert „nem biztonságos ott hagyni őket a munkások között”. Nem sokkal később Erzsébet hálószobájából a televízió is átköltözött.
— Ő csak úgy tud elaludni, ha megy a híradó — indokolta Márk, miközben a nappaliban, a kanapéval szemben felállította a készüléket. Az lett az anyja fekhelye.
Nóra kénytelen volt arrébb tolni az ablak melletti kis dolgozósarkát. A fontos iratokat átvitte a hálószobába. A kedvenc olvasófotel a sarokba szorult, ahol folyton útban volt.
Esténként a televízió hangja éjfélig betöltötte a lakást. Erzsébet sorozatokat nézett, és negyedóránként csatornát váltott. Nóra hiába csukta be a hálószoba ajtaját, a hang átszűrődött a falakon.
— Nem kérnéd meg anyukádat, hogy halkítsa le? — fordult egyszer Márkhoz.
— Nem szándékosan hangos. Egyszerűen rossz a hallása — jött a válasz.
Nóra nyitott szemmel feküdt az ágyban, és hallgatta, ahogy a képernyőn valaki kétségbeesetten zokog egy hűtlenség miatt. Márk hátat fordított neki, és perceken belül mélyen aludt, halkan horkolva.
A szombatok korábban Nóra számára a kísérletezésről szóltak. Szeretett összetettebb fogásokat készíteni, új ízekkel próbálkozni. Ilyenkor órákon át böngészett az interneten különleges receptek után.