Márk halkan húzta be maga mögött a bejárati ajtót, a laptopos hátizsákot letette a fal mellé, majd kibújt a kabátjából.
A lakásban szinte kísérteties csönd uralkodott.
— Lilla! Itthon vagy? — szólt be kissé emeltebb hangon. — Megjöttem!
Fülelt. Sem léptek, sem edénycsörgés, még a tévé sem zúgott. Mintha teljesen üres lenne a lakás.
Körülnézett az előszobában. Talán rossz ajtón jött be? Az utóbbi időben úgyis annyit dolgozik, hogy lassan az eszét is elveszíti. A főnökség egyre csak a számokat hajtja, teljesítsen túl, hozzon többet. A HR létszámleépítésről papol. Az ügyfelek is állandóan sürgetnek. És mindezzel ő áll szemben egyedül. Teljesen egyedül.
De nem, ez az ő lakása. A polcon ott hever Lilla sapkája, a fogason pedig az a bunda lóg, amit tavaly az apósa hozott haza egy törökországi útjáról.
— Lilla, hát tényleg megjöttem! — indult el a nappali felé.
A kanapén találta meg a feleségét. Köntösben feküdt, a szemén uborkakarikák, a körmei élénkvörösre festve. Úgy tűnt, alszik. A szekrényajtóra akasztva egy feltűnő, piros ruha lógott, csillogó díszítéssel a mellrészen és szalaggal a derekán. Alatta a földön egy elegáns, magas sarkú fekete cipőpár sorakozott.
Márk összevonta a szemöldökét. Mire készül ez az egész? Valahová menniük kell? Elfelejtett volna valamilyen fontos dátumot? Lelki szemei előtt megjelent a falinaptár, amelyen gondosan be vannak karikázva a családi események: esküvői évforduló, anyós és após születésnapja, az első randevú, az első csók, szilveszter… De most egyik sem esedékes.
— Lilla, történt valami? — rázta meg óvatosan a vállát.
A nő hirtelen nagy levegőt vett, mintha víz alól bukott volna fel, felült, az uborkaszeletek az ölébe hullottak. Gyorsan összeszedte őket, a szájába dobta, majd az órára pillantva rémülten felpattant.
— Úristen! Elaludtam! Márk! — kapta el a férje kezét. — Adj tíz percet! Nem, inkább tizenötöt! Kérlek, menj ki addig a lakásból!
— Most jöttem haza. Fáradt vagyok, és… — kezdte kelletlenül.
— Pont ezért kell kimenned! Bízz bennem! Menj ki, kérlek! — suttogta már-már fenyegetően, és az ajtó felé terelte.
Márk morogva elvett egy színes papírba csomagolt cukorkát az asztalon álló tálból, vállat vont, és az előszobába ballagott.
— Kabátot is vegyek? — kérdezte, miközben kinyitotta az ajtót.
— Persze! Cipőt is cserélj! Ne húzd az időt!
Lilla láthatóan ideges volt. Márk fejében megfordult a gondolat: talán nincs minden rendben vele? Manapság annyi mindent hallani…
— Jó, már megyek. A lépcsőházban leszek, elszívok egy cigit — szólt vissza.
Az ajtó becsapódott mögötte.
Odabentről dobozok zörgése hallatszott, mintha ragasztószalagot tépnének fel, aztán finom illatok kezdtek kiszivárogni a konyha felől.
— Ez valami furcsa — dünnyögte Márk, miközben a hideg lépcsőházban rágyújtott.
Ekkor belépett a házba a szomszéd, Gergő.
— Szia, Márk! Mit ácsorogsz itt? Csatlakozom egy slukkra — mondta, miközben lerázta a havat a sapkájáról, és nagy bakancsaival toppantott párat. — Micsoda tél van!
Márk a falnak dőlve majdnem elszundított.
— Munkából jössz? — érdeklődött Gergő együttérzően.
— Nem egészen. Még átugrottam Eszterhez is segíteni. Tudod, mióta elvált, minden rám marad néha — fújta ki lassan a füstöt. — És közben végig panaszkodik… teljesen leszív.
— Az a nő temperamentumos — jegyezte meg Gergő.
— Ugyan, csak nehéz időszaka van. Na mindegy. Itthon meg Lilla talált ki valamit, és most várakoztat. — Legyintett. — És nálatok? Hogy van Kinga?
— Jól, elvisel engem valahogy — mosolygott Gergő. — Nemrég az unokáknál voltunk. Szép időszak ez.
Márk halványan bólintott volna még, amikor kinyílt a lakás ajtaja.
A küszöbön Lilla állt, teljes díszben. A piros ruha tökéletesen simult rá, a magas sarkú kiemelte az alakját, a haja ünnepélyesen feltűzve, ékszerek csillogtak a fülében, a csuklóján, a nyakában. Úgy festett, mintha egy gálára készülne.
— Márk! — csillant fel a szeme. — Megjöttél, drágám? Hát mire vársz? Gyere be gyorsan! Biztosan kimerültél!
Odaugrott hozzá, átölelte, beletúrt a hajába, és már húzta is le róla a sálat.
— Add ide a kabátot, segítek. A sapkát is, ne vacakolj már — mondta nevetve, miközben finoman beterelte a férjét a lakásba, és gondosan becsukta mögöttük az ajtót.