„Nálunk jól fogod érezni magad!”
Emese a barátnője lakásának ablakában ült, és a szeptemberi eső áztatta udvart figyelte. A szürke égbolt már harmadik napja borult a város fölé, mintha csak az ő lelkivilágát tükrözte volna vissza.
A kétszobás lakás, amelyet még a házassága előtt örökölt a nagymamájától, most az egyetlen biztos pontnak tűnt az életében. Legalább ez kizárólag az övé volt – nem terhelte közös hitel, sem banki tartozás, amely Gergőhöz kötné.
A vita ismét jelentéktelen apróságból robbant ki. Gergő egy semmiségen kapta fel a vizet, Emese pedig ezúttal nem nyelte le a sértéseket. Úgy döntött, néhány napra Kingához költözik, hogy lehiggadjon és tisztábban lássa a helyzetét.
A férje közölte, hogy ő is elutazik – az édesanyjához, vidékre. Azt mondta, elege van a házaséletből, és szüksége van egy kis magányra. Emese csak bólintott. Menjen. Talán a távolság kijózanítja.
– Emese, meddig akarod még ezt csinálni magaddal? – tette le Kinga a gőzölgő kávéval teli bögréket az asztalra. – Látod, mennyit változott Gergő. Állandóan morgolódik, semmi sem jó neki. Pedig régen mennyire figyelmes volt.
– Tudom – sóhajtott Emese, és két tenyerébe zárta a forró csészét. – Arra gondolok, talán csak átmeneti. A munkája tele van feszültséggel, folyton túlórázik…
– Más is dolgozik keményen, mégsem a feleségén vezeti le – csóválta a fejét Kinga.
Emese nem felelt. Legbelül ő is érezte, hogy a barátnője igazat beszél. Gergő az utóbbi hónapokban gyökeresen megváltozott. Nyers lett és türelmetlen. Gyakran eltűnt napokra, üzleti utakra hivatkozva, vagy arra, hogy bent kell maradnia a munkahelyén. Amikor pedig otthon volt, szinte csak hibát keresett mindenben.
A negyedik napon Emese úgy határozott, hazamegy. Hiányzott neki a saját ágya, a megszokott tárgyai, a falak, amelyek között annyi emlék élt. Gergőnek még az anyjánál kellett lennie, így nyugodtan lehet egyedül.
A taxi lassan gördült a ház elé. Emese már messziről észrevette, hogy fény szűrődik ki a lakás ablakából. Összeráncolta a homlokát. Furcsa. Gergő azt mondta, a hét végéig marad. Ha mégis előbb jött volna vissza, általában szólt.
Kifizette a fuvart, majd felment a negyedik emeletre. Az ajtó előtt megállt, és figyelni kezdett. Tompa hangfoszlányok és nevetés hallatszott bentről. Egy női kacaj. Fiatalos, csengő.
A szíve hevesebben vert. Elővette a kulcsait; ujjai enyhén remegtek. A zár könnyedén engedett.
Az előszobában idegen parfüm illata terjengett – édes, tolakodó aromával. A fogason egy rikító rózsaszín, csillogó dzseki lógott, amelyet Emese még sosem látott. A tükör alatt magas sarkú csizma állt.
– Gergő, maradt még bor? – csendült ki egy női hang a konyhából.
– Persze, kicsim. Mindjárt hozok – válaszolta Gergő gondtalanul.
Emese a folyosó közepén dermedt meg. Arcába forróság szökött, lába szinte gyökeret vert a padlóban.
Léptek közeledtek. A konyha ajtajában egy fiatal nő jelent meg, selyemköntösben – abban a darabban, amelyet Emese a házassági évfordulójukra vásárolt. A haja…