Márkot teljesen váratlanul érte, amikor közölték vele, hogy létszámleépítés miatt megválnak tőle.
Egyszerűen nem értette. Hiszen az osztály egyik legerősebb szakembere volt. Nemrég még előléptetést lebegtettek meg előtte, most pedig egyik napról a másikra az utcára került. Hogy történhet ilyesmi?
Utólag kiderült, hogy nem véletlen az egész. Az a kollégája, Gergő, aki ugyanarra a pozícióra pályázott, ügyesen aláásta őt a vezetőség előtt. Féligazságokat adagolt, apró hibákat felnagyított, és olyan képet festett róla, amelyben Márk már korántsem tűnt nélkülözhetetlennek. Bizonyítani az igazát szinte lehetetlen lett volna. Ráadásul neki is akadt néhány kisebb baklövése korábbról – ezek most kapóra jöttek azoknak, akik dönteni akartak.
Otthon a nagymamájának egy szót sem szólt a történtekről. Nem akarta bántani. Ilona nevelte fel, és mindig sokkal mélyebben élte meg az unokája kudarcait, mint maga Márk.
Tízéves volt, amikor az édesanyja újraházasodott és elköltözött. Azóta más családja lett. Így Ilona maradt számára a legközelebbi hozzátartozó, az egyetlen biztos pont.
— Na, megjöttél, kisunokám? Elfáradtál? — fogadta őt Ilona az előszobában. — Valami nincs rendben a munkahelyeden, ugye? De ne aggódj, minden helyrejön, ez csak átmeneti.
Márk megdöbbent. Nem mondott semmit, mégis úgy tűnt, a nagymamája megérzi.
— Ne csüggedj. Mindenkinek megvan a maga útja, és semmi sem történik ok nélkül — folytatta mosolyogva az idős asszony. — Azt súgja a szívem, hogy ez valami új kezdet. Találsz majd jobb állást, és talán végre a szerelmeddel is összefutsz. Mindjárt harminc leszel. Lehet, hogy régóta ugyanazokon az utcákon jártok, csak még nem jött el a találkozás ideje.
— Mama, kérlek, ne kezdjük megint a házasság témát — sóhajtott fel Márk. — Hadd vacsorázzak békében.
Ilona azonban nem véletlenül aggódott. Amikor Márk bevonult katonának, a barátnője, Réka megígérte, hogy várni fog rá. Nem várt. Mire leszerelt, a lány már máshoz ment férjhez.
A nagymama attól félt, hogy az unokája azóta nemcsak a szerelemben, hanem az emberekben is elveszítette a hitét.
— Hidd el, ha két embernek találkoznia kell, találkozni fognak. Csak még nem jött el az ideje — mondogatta, miközben, mint gyerekkorában, a legfinomabb falatokat csúsztatta elé a tányéron.
A szavai melegséggel töltötték meg a lakást. Márk hiába volt felnőtt férfi, a nagymamája gondoskodása megnyugtatta, és lassan visszatért belé az önbizalom. Hiszen jó szakember volt. Csak nem marad munka nélkül.
Ráadásul a régi munkahelyét sem siratta igazán. Elege lett a háttéralkukból és az intrikákból. Kívülről tekintélyes, nagyvállalatnak látszott, belül azonban inkább egy mérges kígyófészekre hasonlított. Akikben megbízott, végül éppen ők fúrták meg. Nem volt miért maradnia.
Álláshirdetésből nem volt hiány. Több helyre is behívták interjúra, ám mindenütt udvarias elutasítás lett a vége. Indokot nemigen mondtak, csak annyit, hogy más jelöltet választottak. Márk sejtette: a legtöbben azt gondolhatták, hogy egy valóban értékes szakembert nem küldenek el létszámcsökkentésre hivatkozva. A HR-esek gyorsan skatulyáznak.
Egy idő után megingott az önbizalma. Talán tényleg vele van a gond? Ennek ellenére nem adta fel. Úgy döntött, alacsonyabb presztízsű lehetőségeket is számításba vesz.
Így akadt rá egy kisebb, magánkézben lévő tervezőirodára, ahol egy nyugdíjba készülő mérnök helyére kerestek utódot. Nem tűnt nagy dobásnak, de stabilnak látszott.
Behívták meghallgatásra. A megbeszélt időpontban pontosan érkezett. Először a személyzeti osztályra kellett mennie, majd onnan a vezetőséghez irányították.
Márk mély levegőt vett, és benyitott a személyzeti irodába, mit sem sejtve arról, hogy ez a találkozás több szempontból is fordulópont lesz az életében.