– Mondd csak, most épp mi szerepel a programodban? Valami újabb tréning? Szeminárium? Esetleg meditáció vagy pozitív megerősítések? – kérdezte Benedek gúnyos éllel. – Vigyázz, le ne késs róla, mert még a végén nem éred el a következő szintet!
Réka hangja elcsuklott.
– Van valakid? – bukott ki belőle halkan a kérdés.
– Egyelőre nincs – felelte könnyedén a férfi. – Most épp próbálom kiheverni, milyen érzés együtt élni a tökéletességgel.
A csipkelődés most már leplezetlen volt. Réka némán bontotta a vonalat. Elkezdődött ugyan az online foglalkozás, de képtelen volt figyelni. A gondolatai teljesen máshol jártak.
Minden igyekezete kárba veszett. Nemrég még lelkesen jegyzetelt egy előadáson, amely arról szólt, miként lehet elérni, hogy a férj jobban odafigyeljen a feleségére. A fiatal, magabiztos, szőke coach kérdéseire kiváló válaszokat adott, sőt még dicséretet is kapott. Úgy tűnt, az a nő egyetlen mozdulattal képes lenne bármelyik férfit az ujjai köré csavarni.
És most? Mit kezdjen ezzel a helyzettel?
A szüleinél maradni nem volt hosszú távú megoldás – sem ők, sem ő maga nem vágyott erre. Réka végül könnyek között az édesanyjához fordult.
– Ezt mégis hogy képzeled, kedves vejem? – rontott rá az asszony minden bevezetés nélkül, amikor felhívta Benedeket.
– Jó estét, mama! – válaszolta a férfi feltűnően derűsen. Olyan elégedett hangon beszélt, mint aki meghozott egy régóta érlelődő döntést.
– Ne játszd az eszed! El akarod hagyni a feleségedet meg a gyerekedet?
– Szó sincs róla! Ha jobban belegondol, inkább ő költözött el tőlem. A lányomat pedig soha nem hagynám cserben. Viszont mostantól önök is kivehetik a részüket a gondoskodásból. Úgy határoztam, teljes szabadságot adok Rékának.
Eddig én dolgoztam, fizettem, mostam, főztem – lassan már szolgának éreztem magam. A szüleinél legalább zavartalanul foglalkozhat azzal, amit igazán szeret: külső-belső tökéletesedéssel. Gondolom, ebben támogatják majd, ugye?
A vonal túlsó végén csend lett.
– Nem gondolnád meg magad? – kérdezte végül az anyós bizonytalanabb hangon.
– Semmiképp – érkezett a határozott válasz, és Benedek bontotta a hívást.
Az asszony dühösen fordult a mellette álló lányához, aki végighallgatta a beszélgetést.
– Na, elégedett vagy most? Idáig jutottál!
– Honnan tudhattam volna, anya? – zokogta Réka immár őszintén. – Soha nem panaszkodott! Tegnap is, munka után, még Nóra ruháit is kimosta. Nem sejtettem, hogy ilyen fordulat jön!
– Te sosem sejtesz semmit! – csattant fel az anyja. – Úgy fest, most végre visszakaptad, amit kiosztottál.
Ekkor belépett a konyhába az apa is.
– Megmondom őszintén, én örülök ennek – jelentette ki. – Benedek ezek szerint mégiscsak rendes ember. Teljesen mellette állok.
A lányához fordult:
– Ideje lesz munkát keresned. A nagy önfejlesztésed után talán már elérted a kívánt „szintet”. Nórára vigyáz majd anyád, hiszen nyugdíjas. Te pedig megélsz a fizetésedből és a gyerektartásból. Eltartani nem foglak.
Réka még hangosabban sírt. Az anyja most nem szólt közbe – a férje szavai józanul csengtek. Mégsem tehették ki őket az utcára.
És Benedek?
Ebben Rékának igaza volt: a férfi valóban a konyhában sürgött-forgott. Vacsorát készített magának, nem is akármilyet. Serpenyőben sült eszkalóp került az asztalra, mellé aranybarnára pirított krumpli és roppanós savanyú uborka.
A burgonyát apróra vágott kaporral hintette meg, az illat betöltötte a lakást. A hús mellé egy kis adag mustárt tett – épp annyit, hogy minden falatot bele lehessen mártani az illatos, csípős krémbe. Benedek mindenben igényes volt, az étkezésben különösen.
Jó étvágyat, Benedek. Úgy tűnik, mostantól igazán rendben lesznek a dolgaid.