A testbeszéd „olvasásának” képessége szerinte ma már alapfeltétel volt az érvényesüléshez – nélküle az ember szinte labdába sem rúghat, akárcsak valami nélkülözhetetlen igazolás híján.
Míg a nappalok a külsejéről és annak tökéletesítéséről szóltak – fodrász, kozmetika, butikok, ahol az anyósa vigyázott a kislányra, hogy ő nyugodtan intézhesse a „fontos” dolgait –, addig az esték az önfejlesztés jegyében teltek. Amikor Benedek hazaért a munkából, Réka már egy másik világban járt.
Amíg a férfi vacsorát rögtönzött a konyhában, elpakolt, majd esti mesét olvasott Nórának, a felesége a kanapén ülve webináriumokat hallgatott, jegyzetelt, és újabb meg újabb „életvezetési titkokat” szívott magába. Napról napra csinosabb lett, és meggyőződése volt, hogy ezzel párhuzamosan egyre tudatosabb is. Bloggerek, pszichológusok, önjelölt guruk – mind tanították valamire.
Csakhogy ez a lelkes önképzés rengeteg idejét és energiáját felemésztette. A családi vacsora így lassan kikopott a mindennapokból. Ő maga nem evett este – az alakjára vigyázott –, Benedek pedig úgyis képes volt főzni magának. Akkor meg miért kellene külön foglalkozni vele?
A heti nagybevásárlás szombatonként Benedek feladata volt. Réka ehhez sosem csatlakozott. Ha valami apróság hiányzott, a férfi munka után útközben beszerezte. Ezután rendszerint levitte Nórát sétálni – ezekre a közös órákra egész héten várt.
Azon a péntek estén is így történt. Benedek, aki megelégedett egy adag sült krumplival és savanyúsággal, vacsora után a fürdőszobába ment: előző nap a munkahelyi jelentés miatt nem tudott mosni, és a szennyeskosárban tornyosuló gyerekruhák látványa igencsak nyomasztó volt.
Már induláshoz készülődött, amikor észrevette, hogy Réka is csinosan felöltözve áll a tükör előtt.
– Hová készülsz? – kérdezte meglepetten. – És Nórával mi lesz?
– Itthon vagy még, nem? – felelte könnyedén.
– Igen, de mennék bevásárolni.
– Vidd magaddal a kicsit. Babakocsival be lehet menni a boltba.
– És te?
– A lányokkal találkozom egy kávézóban. Elegem van abból, hogy mindig csak itthon ülök.
Benedek ekkor, talán először, ellentmondott.
– Légy szíves, gondolkodj egy kicsit! Látod, hogy alig állok a lábamon. Nem tudnál most te sétálni Nórával? Elintézem a vásárlást, aztán cserélünk.
– Én minden egyes nap vele vagyok! – csattant fel Réka. – Szombat a te napod.
– Nem mész sehova ma este – mondta a férfi szokatlan határozottsággal. – Öltöztesd fel Nórát, és menjetek le a játszótérre.
Ez már lázadásnak számított. Ilyesmit nem lehetett szó nélkül hagyni. Most jött el az idő, hogy kamatoztassa a tanult technikákat.
– Most fenyegetsz? – villant rá Réka.
– Nem. Csak kérlek… Talán kicsit ingerülten.
– Kérni majd mástól fogsz! Én pedig elmegyek anyáékhoz.
És valóban: összekapkodta a gyerek holmiját, kézen fogta Nórát, és elindult a szüleihez. Hadd tanulja meg Benedek, hogy nem beszélhet így vele.
A férfi egyedül maradt a lakásban. A csendben volt ideje végiggondolni a történteket, és amit érzett, az nem tetszett neki. Valami különös arcátlanság bujkált a helyzetben. Azok az emberek, akik szeretik és tisztelik egymást, nem így bánnak a másikkal.
Ám Benedek békés természetű volt. Mindig kerülte a konfliktust. Ráadásul úgy tartják: az okosabb enged. Valamelyik klasszikus írta, és ő hitt benne.
Két nap elteltével már nagyon hiányzott neki a lánya. Réka távolléte nem kavart benne hasonló érzelmeket, de Nóra nevetése nélkül üresnek tűnt a lakás. És az ő szekerét egyre nehezebb volt egyedül húzni.
A harmadik napon autóba ült, elment az apósáékhoz, és hazavitte a családját. Réka úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna.
Az efféle jelenetek azonban idővel rendszeressé váltak, még akkor is, amikor szinte jelentéktelen apróságok adtak okot a sértődésre.