Valaki kitartóan nyomta a csengőt, az éles hang betöltötte az egész házat. Ugyan ki lehet az, aki ennyire türelmetlen?
Réka alig bírt feltápászkodni az ágyról. Egész nap feküdt, mert reggel óta görcsösen fájt a hasa, és a kellemetlen szorítás csak nem akart enyhülni. A számításai szerint még korai lett volna a szüléshez, és félt mentőt hívni – hátha csak pihenésre van szüksége, és magától elmúlik az egész.
Nagy nehezen kivánszorgott az ajtóig, minden lépésnél belenyilallt az alhasába a fájdalom. Mi történik vele? Amikor kinyitotta az ajtót, megtorpant.
– Anya? Hát te hogy kerülsz ide? Olyan hirtelen… még nem is tudtam elmondani… Gyere be… Jaj, anyu! – Réka a falnak támaszkodott, és rémülten nézte, ahogy a padlón egyre szélesedő tócsa terül szét. – Ez hogy lehet?
– Mi van veled, Réka? – Emese letette a súlyos táskákat, és becsukta maga mögött az ajtót. – Kislányom, mi történt? Gyere, feküdj le azonnal! Hol van a férjed? Hát ezért titkolóztál?
– Kiküldetésen van! – nyögte Réka. – Add ide gyorsan a telefonomat, ott van az asztalon!
Az anyja a kezébe nyomta a készüléket. – Tárcsázz te, én nem igazodom el ezeken a gombokon!
A mentő hamar megérkezett, és azonnal a szülészetre indultak vele, mert már elfolyt a magzatvíz – nem lehetett várni. Réka csak annyit tudott még visszaszólni:
– Anya, a lakáskulcs a komódon van! Majd hívlak!
– De hova telefonáljak? Hol keresselek? – Emese teljesen összezavarodott.
– A tizenkettedikbe visszük – mondta valaki a mentősök közül, és hordágyon vitték le Rékát.
Emese a faluból érkezett, házi finomságokkal megrakodva. Beszélni akart a lányával, kifaggatni végre, miért rejtegeti előle azt a bizonyos vőlegényt.
Nem tartotta rendjén valónak, hogy esküvő nélkül, a szülők bemutatása nélkül éljenek együtt. A szomszédok előtt is kellemetlen volt a helyzet. Folyton kérdezgették:
– Emese, mi van a lányoddal? Teljesen elfelejtette a falut? Nem jön haza, téged sem hívja? Biztos minden rendben?
Ilyenkor Emese kihúzta magát, és erőt vett magán.
– Hogyne lenne rendben! – bizonygatta. – Naponta beszélünk telefonon. Réka jól van, mindenkit üdvözöl. Van egy rendes, dolgos párja is. Okos fiú, figyelmes. Már az esküvőt tervezik.
– Csakugyan? – kételkedett Beáta, a szomszédasszony. – Lassan egy éve ezt hallgatjuk az esküvőről. Nem húzzák egy kicsit túl sokáig? Az ilyesmi nem sok jót jelent.
Emesének elege lett a célozgatásokból és a suttogásokból. Úgy döntött, saját szemével jár utána mindennek, és ezért szánta rá magát erre a váratlan látogatásra. Most pedig, hogy itt állt a lánya lakásában, és a mentő már elvitte Rékát, egyre erősebben érezte: talán nem véletlenül történt mindez, és ideje volt végre szembenézni az igazsággal.