Amikor először találkoztam Renátával, kifejezetten kedves és közvetlen benyomást tett rám. Márk, a vőlegényem, mindig szeretettel beszélt az édesanyjáról, pontosan ilyennek írta le. Akkor még megkönnyebbülten nyugtáztam, hogy igazat mondott.
Csak később jöttem rá, mennyire félrevezető lehet az első benyomás.
Az első találkozást követően nem sűrűn kerestük egymás társaságát a leendő anyósommal. Aztán az esküvőnk előtt nagyjából két hónappal váratlanul felbukkant nálunk. Utóbb kiderült, határozott céllal érkezett – de nem az ünnepség részletei foglalkoztatták.
– Miért akarsz már megint lakást venni? – szegezte nekem a kérdést minden bevezetés nélkül.
– Ez miért probléma? – kérdeztem vissza. – Szeretnék anyagi biztonságot. Nincsenek tehetős szüleim, akik baj esetén mögém állnának.
Láttam rajta, hogy rossz szemmel nézi a befektetéseimet, de nem értettem, mi zavarja ebben ennyire.
Két ingatlan volt a nevemen. Az egyikben én laktam – édesapám édesapjától örököltem. A másikat az anyai nagymamám hagyta rám, azt kiadtam bérbe. Emellett folyamatosan dolgoztam és takarékoskodtam. Idővel sikerült akkora összeget félretennem, amely már elegendő lett volna arra, hogy egy újabb lakás első befizetését is gond nélkül előteremtsem.