– Volt egy rendes férjem – folytatta Eszter halkan. – Megbízható, kiszámítható ember. Csak éppen halálosan unalmas. Minden perce be volt osztva, mindent előre megtervezett, soha egy váratlan ötlet, egy bolondos tréfa. Én pedig nevetni akartam, élni, néha rendetlenséget csinálni. Aztán feltűnt Gergő. Képes volt éjjel kettőkor felébreszteni, hogy menjünk ki a folyópartra napfelkeltét nézni. Azt mondta, mellettem új életet kezd. Az egész világot elém ígérte. Nem tudtam hátat fordítani neki.
Elhallgatott, ujjai a forró csészére kulcsolódtak. Belekortyolt, a hőségre összerándult az arca.
– Eleinte még hazajártam – tette hozzá kis szünet után. – De a férjem azt mondta, csak összezavarom a gyereket. Az évek elszaladtak. Néha telefonáltam. A fiam hangja egyre távolibbnak tűnt. Tizenhat éves volt, amikor egyszer azt mondta: „Anya, kérlek, ne keress többé.” És én… nem kerestem.
A hangja megbicsaklott. Mély levegőt vett, mintha attól félne, hogy ha most nem szedi össze magát, darabokra hullik.
– Lakást végül nem vettünk. Egy önkormányzati bérház apró szobájában húztuk meg magunkat, ami nem is volt a miénk. Gergő kamionosként dolgozott, én egy áruház pénztárában ültem egész nap. Negyvenhét éves voltam, amikor egy balesetben meghalt. A szoba az ő nevén sem volt, így hamar mennem kellett. Az autót eladtam, hogy el tudjam temetni tisztességgel. A sokk után megbetegedtem, leszázalékoltak. A járadék alig elég gyógyszerre, és ha nagyon hideg van, néha egy olcsó szálláson meghúzom magam egy-egy éjszakára.
Réka szinte suttogva kérdezte:
– És a fia?
– Rákerestem az interneten. Mérnök lett, megnősült, talán már gyereke is van. Olyan komoly és rendezett az arca a képeken. Mit kezdene velem? Hogy szégyenkezzen miattam? Nem vagyok az a fajta, aki eldobja a gyerekét, aztán évekkel később visszamegy, hogy eltartassa magát vele.
– Szerintem ebben téved – mondta Réka határozottabban, mint ahogy érezte magát. – Én a helyében beszélnék vele. De persze nem az én dolgom dönteni. Maradjon itt, ameddig csak szeretne. Talán találunk valami munkát is. Megnézem az állásokat az interneten, segítek, amiben tudok.
Eszter hálás természetűnek bizonyult, és meglepően pedánsnak. Egy hét sem telt bele, a szoba teljesen átalakult. A padló és a fürdő ragyogott, a függöny frissen mosva lengett az ablakban, a párkányon egy befőttesüvegben fenyőágak illatoztak, amelyeket Eszter a közeli bolt mögött szedett. Réka régi ruhái összehajtva, rendben sorakoztak a szekrényben.
Balázs nem kereste Rékát. Várt, mint mindig, hogy majd a lány törik meg és hívja fel. Réka naponta többször is a telefonjára pillantott, és nem tudta eldönteni, szakítottak-e vagy csak hallgatási versenyt játszanak. Még Valentin-napig sem jutottak el idén… Amikor végre megcsörrent a készülék, a szíve vadul kalapálni kezdett. Talán most más lesz. Talán rájött, hogy hiányzom neki – futott át rajta a gondolat. Hogy kellek neki a szétszórtságommal együtt.
– Ma jön Benedek. Beugrom a kulcsért – mondta Balázs minden bevezetés nélkül.
Réka úgy érezte, mintha jeges vizet zúdítottak volna rá.
– A szoba már nem üres. Kiad tam egy asszonynak.
– Direkt csinálod, ugye? – ordította Balázs. – Csak hogy bosszants!
– Nem direkt. Nincs hol laknia. Segíteni akartam.
– Egy csavargót költöztettél be, miközben a testvéremnek utcára kell mennie? Normális vagy te? Van egyáltalán eszed?
– Ne beszélj így velem!
– Ne beszéljek? És te ki vagy, hogy kioktass? Elegem van! Elegem abból, hogy egy túlsúlyos nővel járjak, aki úgy öltözik, mint egy pályaudvari eladó. Se stílusod, se eszed. Azt hiszed, bárki feleségül vesz majd? Nézz már tükörbe! Még a saját szobádat sem tudod rendesen kiadni – bérlő helyett egy koszos vénasszonyt szedtél össze! Egy vesztes vagy, és az is maradsz.
Nem hagyta, hogy válaszoljon; a mérgező szavak után azonnal bontotta a vonalat. A mondatok úgy égtek Réka mellkasában, mintha izzó szegeket vertek volna bele. Kövér. Ostoba. Szerencsétlen.
Legalább ajándékot nem kell vennem Valentin-napra – gondolta keserű iróniával. Ha már úgyis ő a legrosszabb mindenben, talán elkövethet még egy meggondolatlanságot.
A metrón ült, és a szíve olyan eszeveszetten vert, mintha ki akarna törni a helyéről, miközben a szerelvény zakatolva vitte előre a sötét alagútban.