…figyeltek fel különösebben a dologra, azt gondolták, csupán valamilyen apróbb összezördülés miatt kapott dorgálást a lányuk.
Azonban másnap reggel, a reggelizőasztalnál Lilla váratlan büszkeséggel mesélni kezdte, hogyan „leckéztette meg” a nagymamáját, és mostantól Erzsébet nem fog többé beleszólni az ő életükbe. A szülők először nem is értették, mire céloz, ezért kérdésekkel bombázták. A kislány minden különösebb szégyenérzet nélkül, részletesen elmondta, mit mondott és hogyan viselkedett.
Renáta és Márk döbbenten hallgatták a történetet. A hangnem, ahogyan Lilla előadta az egészet, nyugtalanítóbb volt, mint maga a tett. Nem számítottak rá, hogy a lányuk ennyire számítóan és hidegen tud beszélni a saját nagymamájáról. Korábban nem tűnt fel nekik, hogy Lilla képes lenne manipulálni a környezetét, most viszont világosan kirajzolódott előttük ez az oldal is. Ijesztő gondolat volt, hogy egyszer talán velük is ugyanígy bánhat.
– Nehéz kimondani, de szigorúbb keretekre van szüksége – sóhajtott fel Renáta. – Ha most nem lépünk, később sokkal nagyobb baj lesz.
– És az idősebbek iránti tiszteletet sem ártana megtanulnia – tette hozzá komoran Márk. – Nem szeretném, ha egyszer minket is félresöpörne.
Abban egyeztek meg, hogy szakember segítségét kérik, és ezentúl alaposabban figyelemmel kísérik, mivel tölti a szabadidejét. Renáta még azt is felvetette, hogy valamilyen különórára is beíratják, ahol felelősséget és kitartást tanulhat.
– Zeneiskola? – vetette közbe halkan Erzsébet. – Egy hangszer sok mindenre megtanít.
– Valóban, a zene jó irány lehet – bólintott Márk elgondolkodva. – Fegyelmet ad, rendszerességre nevel, és talán talál benne valamit, amit igazán megszeret.
Miután elköszöntek, és a család hazament, Erzsébet egy ideig még a konyhában maradt. Csendben ült az asztalnál, és azon töprengett, ő maga miben tudna segíteni Lillának. Tudta, hogy türelemre lesz szükség. Nem akarta siettetni a változást, sem túl nagy elvárásokat támasztani. Már az is megkönnyebbüléssel töltötte el, hogy a szülők időben felismerték a problémát, és komolyan veszik a nevelést.
Két hét elteltével Lilla ismét a hétvégét töltötte a nagymamájánál. A változás szinte azonnal feltűnt. A kislány nyugodtabbnak, összeszedettebbnek látszott, mintha néhány évvel idősebb lett volna. Amikor belépett az előszobába, ránézett Erzsébetre, majd szó nélkül odalépett hozzá, és átölelte.
A nagymama meglepetten simította végig a haját.
– Szeretnék még egyszer bocsánatot kérni azért, amit mondtam – suttogta Lilla. – Nem akartalak megbántani. Most már értem, hogy helytelenül viselkedtem.
Erzsébet gyengéden megszorította a vállát.
– Megbocsátok neked, Lilla. Az a legfontosabb, hogy beláttad a hibádat.
A kislány megtörölte az orrát, majd kissé félénk mosollyal hozzátette:
– Anya beíratott hegedűórára. Még csak pár alkalmon voltam, de meglepően tetszik.
Erzsébet szívét melegség járta át. Úgy érezte, kapcsolatuk új alapokra helyeződik. Lilla változni kezdett, és ez reményt adott arra, hogy a korábbi feszültségek idővel teljesen elsimulnak.
Bár a jövő gondolata még okozott benne némi aggodalmat, már nem kételkedett abban, hogy a következetesség, a szeretet és a család figyelme előbb-utóbb meghozza az eredményét.