— Márk, hát nem látod, hogy egymásnak vagyunk rendelve? — szólalt meg a lány néhány másodpercnyi csend után. — Minden jel arra utal, hogy együtt kell lennünk.
— Én ezt nem így érzem — felelte komoran a fiú. — Rékát szeretem. Mit kezdjek ezzel?
— Gondold át alaposan… Meglátod, minden rendeződni fog, Márk! — duruzsolta Kinga, miközben apró falatkákat pakolt az asztalra, és gyengéden a mogorva fiúra pillantott.
Márk azonban rá sem nézett. Szótlanul hajtotta fel egymás után az italokat. Úgy érezte, számára már soha nem jöhet el a boldogság. Réka nélkül az élet üres és értelmetlen.
Kinga már akkor beleszeretett Márkba, amikor a fiú nyolcadikban az osztályukba került. Biztos volt benne, hogy egyszer a férje lesz.
Hiszen annyira illettek egymáshoz — legalábbis ő így gondolta. Mindketten alacsonyak és sötét hajúak. Egyformán rajongtak a madártej tortáért és a mentateáért.
A matematikát mindketten ki nem állhatták, viszont falták a történelmi krimiket. Még a nevük is szépen csengett együtt — legalábbis Kinga szerint.
Csakhogy Márk mit sem sejtett osztálytársnője álmairól. Az ő figyelmét Réka kötötte le: a nádszálkarcsú, magas, szőke lány, akinek különlegesen kék szeme volt.
Különös módon Réka és Kinga barátnők voltak, így hamarosan hárman váltak elválaszthatatlanná.
Kinga persze pontosan látta, mi zajlik. Nyilvánvaló volt, hogy Márk fülig szerelmes Rékába. Esélye azonban alig akadt — a szépség körül állandóan legyeskedtek a fiúk, ő pedig nem akart komoly kapcsolatot a kortársaival.
Arról álmodott, hogy a fővárosban tanul tovább egy közgazdasági egyetemen, és ott talál majd magának megfelelő társat.
— Előbb-utóbb úgyis az enyém leszel — mondogatta makacsul Márk, valahányszor Réka visszautasította egy randevú ötletét.
— Hiszen így is folyton együtt lógunk! Ennél többre ne számíts — nevetett a lány könnyedén.
— Ne keseredj el, Márk. Gyere át hozzánk. Anyával sütöttünk pitét, és friss mentánk is van a teához — próbálta vigasztalni Kinga.
— Látod? Figyelj inkább Kingára, mellette nem érhet baj — incselkedett Réka. — És én is csatlakozom, ha hívsz. A pitét imádom!
A fordulat tizenegyedikben következett be. Hogy pontosan mi változott meg Rékában, rejtély maradt, de egyre többször mutatkozott Márkkal kettesben — Kinga nélkül.
A lány őrlődött, próbálta megzavarni a találkáikat, de minden igyekezete hiábavalónak bizonyult.
— Összeházasodunk — jelentette be Réka a ballagási estén, és büszkén az orra elé tartotta a kezét. A gyűrűsujján finom, vékony karika csillant meg. — Márk megkérte a kezem.
— Sok boldogságot — morogta Kinga fojtott hangon.
Az ünnepségről idő előtt távozott. Céltalanul bolyongott az utcákon: előbb zokogott, aztán dühös lett. Még meglátjuk, ki megy férjhez végül! Márk nem lehet másé.
Nem volt nehéz féltékenységet ébreszteni a fiúban. Elég volt néhány elejtett megjegyzés arról, hogy Rékát a városban Benedek társaságában látták — az egyik legkitartóbb hódolójával.
Aztán érkezett néhány ismeretlen számról indított hívás, a vonal túlsó végén sokatmondó hallgatással, ami csak tovább szította a gyanút és előkészítette a következő lépést.