Felemeltem a pezsgőspoharamat, és mosolyogva végignéztem a mintegy kétszáz meghívotton apósomék aranylakodalmán. Gergő mellettem állt, sápadtabban, mint egy frissen meszelt fal, az anyja, a mindig hajthatatlan Katalin pedig lassan kezdte felfogni, mi is hangzott el az imént.
— Az ünnepeltekre! — szóltam tisztán, hogy a terem végében is hallják. — Öt évtized házasságra, amely alatt Katalin megtanította a fiának a legfontosabbat: hogy a feleség tulajdonképpen háztartási alkalmazott. Ugye, Gergő?
A levegő megdermedt. Valahonnan ideges kuncogás szűrődött fel, Katalin arca pedig bíborvörösre váltott.
Pedig minden három hónappal korábban indult.
— Anna, már megint nem vasaltad ki az ingemet? — állt a hálószoba közepén Gergő, kezében gyűrött inggel. — Mivel töltötted az egész napot?
— Dolgoztam — feleltem kimerülten, és a halántékomat dörzsöltem. — Aztán elhoztam Leventét az óvodából, vacsorát főztem…
— A feleségem vagy, vagyis az a dolgod, hogy kiszolgálj — vágott közbe élesen. Ugyanaz a lekezelő hangsúly csengett a hangjában, mint az anyjáéban. — Anyának igaza van, túlságosan elkényeztettelek.
Kiszolgáló. A szó úgy csattant közöttünk, mint egy pofon. Hét év házasság után idáig jutottunk.
— Tessék? — fordultam felé lassan.
— Jól hallottad. Holnap reggel nyolcra legyen minden rendben. Fontos tárgyalásom lesz.
Az ajtó csapódott mögötte. Az ágy szélén maradtam, az összegyűrt inget bámulva. Egyetlen gondolat zakatolt bennem: „Rendben, kedvesem. Fogalmad sincs, milyen következménye lesz ennek.”
Másnap hatkor keltem. Kivasaltam az összes ingét, reggelit készítettem, megterítettem.
— Na, így már más — bólintott elégedetten, amikor leült az asztalhoz. — Látod, megy ez, ha akarod.
— Természetesen, drágám — mosolyogtam rá. — Egyébként hívott az édesanyád. Emlékeztetett az aranylakodalomra három hónap múlva.
— Tudom. Nagyszabású lesz. Kétszáz vendég, a Metropol különterme.
— Szívesen besegítek a szervezésbe.
— Legalább hasznodra is válhatunk valamiben — jegyezte meg fölényesen.
Még szélesebbre húztam a mosolyomat. Ó, valóban segíteni fogok.
A következő hetekben mintafeleséggé váltam. Főztem, mostam, vasaltam. Tökéletes „háztartási alkalmazott” lettem. Közben pedig aprólékosan intéztem az évforduló minden részletét.
— Anna, elkészült a vendéglista? — kérdezte Katalin egy délután, amikor a nappalinkban ült, és a kedvenc porcelánkészletemből kortyolta a teát.
— Igen, minden kívánságát figyelembe vettem — feleltem nyugodtan.
— És ne próbálkozz semmiféle önálló ötlettel. Ez a mi ünnepünk, nem a tiéd.
— Természetesen — válaszoltam engedelmes hangon, miközben már pontosan tudtam, hogyan lesz ez az este valóban felejthetetlen mindannyiunk számára.