– Hová lett a sajt? Tegnap este vettem egy majdnem négydecis, úgy négyszáz grammos darabot, direkt a reggeli szendvicsekhez, hogy ne kelljen hajnalban főzőcskéznem.
Nóra a kitárt hűtő előtt állt, és érezte, ahogy mellkasában lassan forrni kezd az elfojtott méreg. A polcokból áradó hideg csípte az arcát, mégis égett a bőre. Ott, ahol előző este még a sárga csomagolású, tömör sajttömb pihent, most csak egy fél citrom árválkodott és egy majdnem kiürült paradicsompürés üveg.
– Nem lehet, hogy megetted, és nem emlékszel rá? – kiáltott be Péter a nappaliból, miközben a másik zokniját kutatta indulás előtt. – Vagy én keltem fel éjjel… bár nem, csak vizet ittam. Ugyan már, Nóra, egy darab sajt miatt ekkora ügyet csinálni? Elfogyott, hát elfogyott.
Nóra lassan betolta a hűtő ajtaját. A kattanás szinte visszhangzott a reggeli csöndben. Nem a sajt volt a probléma. És nem is a három nappal korábban nyomtalanul eltűnt szalámi. Még csak nem is a drága instant kávé, amely két munkanap alatt a felére apadt. Hanem az, hogy kezdte kétségbe vonni a saját emlékezetét. Tisztán felidézte, ahogy kipakolja a bevásárlószatyrokat, rendszerezi az árut, fejben már a heti menüt tervezve. Aztán a dolgok köddé váltak. Csendben, apránként.
– Péter, képtelenség, hogy fél kiló sajtot eltüntettem volna egyetlen éjszaka alatt – lépett be a szobába, kezét konyharuhába törölve. – És te sem etted meg. Valami nem stimmel.
Péter végre előhalászta a zoknit a kanapé alól, és morogva húzta fel. Jóindulatú, dolgos ember volt, kerülte a vitát. Egyetlen gyenge pontja – amelyet ő erénynek tartott – az édesanyja, Mária.
– Már megint ezzel jössz? – nézett rá fáradtan. – Mire célzol? Hogy szellem jár a lakásban? Vagy hogy anya viszi el? Ugyan, Nóra, ez nevetséges. Nyugdíjas, megvan a maga pénze. Csak beugrik meglocsolni a virágokat és megetetni Márkot, amíg dolgozunk. Segít nekünk. Erre te…
– Nem mondtam semmit – vágott közbe Nóra, pedig pontosan erre gondolt. – Csak feltűnő, hogy mindig akkor fogy el valami, amikor ő járt nálunk. Múlt kedden a füstölt kolbász, csütörtökön a kiolvasztott csirkemell, amit rántottnak szántam. Most meg a sajt.
– Lehet, hogy átrakta máshová – igazította meg az ingét Péter. – Vagy Márk szedte ki.
– A macska kinyitotta a hűtőt, kivette a vákuumcsomagolt sajtot és elrejtette? Gondolkodj már egy kicsit.
– Elkések – hajolt oda, hogy puszit nyomjon az arcára, egyértelműen menekülve a vita elől. – Este veszünk másikat. Ne hergeld magad. Anya aranyember, az utolsó ingét is odaadná másnak, te meg tolvajnak állítod be. Ez nem szép, Nóra.
Amikor a bejárati ajtó becsukódott mögötte, Nóra leült az előszobai székre. Valóban szégyellte magát. Mária mindig olyan törékenynek tűnt a kopott kabátjában és kötött sapkájában, állandóan a vérnyomásáról és a drága gyógyszerekről beszélt. A szomszéd házban lakott, és volt kulcsa a lakásukhoz – „vészhelyzet esetére”, ahogy Péter ragaszkodott hozzá. Kezdetben Nóra praktikusnak találta: ha csőtörés lenne, vagy bekapcsolva maradna a vasaló. Mostanában azonban túl sűrűn jelent meg.
Nóra egy nagy építőipari cégnél dolgozott könyvelőként. A munkája precizitást követelt, és talán éppen ez a szakmai ártalom nem hagyta nyugodni. Szerette, ha a számok stimmelnek. Péterrel új autóra gyűjtöttek, ezért az élelmiszerre szánt keretet pontosan megtervezte. Az utóbbi két hónapban mégis indokolatlanul megnőttek a kiadások. A pénz eltűnt, a hűtő mégis gyakran kongott az ürességtől.
Aznap este munka után beugrott a szupermarketbe. Az árak szinte arcul csapták. Hosszan nézegette a húsárut, végül a férje kedvéért választott egy kisebb darab sült tarját a reggeli szendvicsekhez. Sóhajtva tette a kosárba. Spórolnia kellett: a kedvenc joghurt helyett kefirt vett, a lazacot pedig olcsóbb halfilére cserélte.
Otthon gondosan elrendezte a bevásárlást. Ezúttal elhatározta, hogy kipróbál valamit. Fogott egy filctollat, és alig észrevehető pöttyöt tett a drágább májkrémes doboz aljára, valamint a vaj csomagolásának sarkára. Gyerekesnek érezte ezt a kis „nyomozást”, mégis szüksége volt bizonyítékra.
A következő két nap eseménytelenül telt. Mária nem mutatkozott, a hűtő tartalma érintetlen maradt, és Nóra már-már kezdte elhinni, hogy talán tényleg csak a fáradtság játszik vele – ám a hét vége még tartogatott számára meglepetést.