— Ne húzd már az időt, Eszter! A taxi odalent ketyeg, nekem minden perc forintban mérhető.
Gábor ingerülten belerúgott a bőröndömbe. A cipzár, amely eddig is csak nagy nehezen tartotta magát, recsegve szétnyílt, mintha egy ízület pattant volna ki. A táska gyomrából kibukott a régi télikabátom ujja és a hároméves Benedek kedvenc plüssnyula.
A szűk előszobában álltam, és éreztem, ahogy jeges veríték csorog végig a hátamon, pedig a lakás levegője fülledt volt. Gáborból savanykás, állott szag áradt, amit még a mentolos rágó sem tudott elfedni.
— Gábor, mégis hová menjek ilyenkor? November van, este… — a hangom megremegett. — Benedek most aludt el.
— Majd felébred az autóban, nem herceg — felelte vállát az ajtófélfának vetve, miközben a telefonját bámulta. — A lakás papíron anyám nevén van. Te itt senki vagy, bejelentve az apádhoz. Menjetek hozzá. Nekem élni akarok, nem a te örökösen savanyú képedet nézni meg a gyerek taknyát törölgetni.
A hálószobából — amely már nem az enyém volt — nedves csattanás hallatszott, aztán a tapétasimító kefék jellegzetes surrogása: susz-susz.
Az ajtó kivágódott, és Mária lépett ki rajta, kezét egy rongyba törölve. Fején kendő, rajta ragasztófoltos köpeny. Úgy mért végig, mint aki hívatlan betolakodót lát.
— Még mindig itt ácsorogsz? — zengte be mély hangja az előteret. — Gáborkám, meddig tart ez még? El kell húzni az ágyat. Holnap érkezik a „Ludovik” garnitúrám, és itt ez a kacat foglalja a helyet.
A földön heverő plüssnyulat arrébb pöccintette a lábával.
— Mária, legyen már szíve — mondtam halkan, miközben felvettem a játékot. — A saját unokájáról van szó.
— Unoka az, aki rendes asszonytól születik — vágta rá. — Te csak viszed a pénzt. Gábor fiatal vezető lett, ranghoz rang illik. A tervezési osztályról Krisztina — na, az hozzá való. Te meg? Szürke kisegér. Indulás.
Miközben új tapétát ragasztott a volt hálószobámban, sejtelme sem volt arról, hogy az én „csendes” apám éppen kinek a számát tárcsázza. De akkor még csak az járt a fejemben, hogy útban vagyok a saját életemben.
— Az autót add vissza — néztem Gáborra. — A Skoda az enyém. Még a házasság előtt vettem, a nagymamám örökségéből.
Fel sem pillantott a kijelzőről.
— A kulcs Krisztinánál van. Ő hord munkába. Neked megteszi a busz is, még jót is tesz az alakodnak. És fogd be, amíg szépen beszélek. Egy hívás, és azt mondom, bántod a gyereket. A gyámügy gyorsan ideér.
Egy lépéssel előttem termett, durván megragadta a karomat, és kirántott a lépcsőházba. A bőrönd utánam zuhant, tompán csapódva a betonhoz. Az ajtó bevágódott, a zár kétszer kattant — biztos, ami biztos.
Ott maradtam a félhomályos lépcsőházban, ahol dohszag és málló vakolat illata keveredett. Benedek riadtan, álomtól kótyagosan bújt hozzám.
Apám külvárosi, régi paneljében mindig ugyanaz a szag fogadott: poros könyvek, állott levegő és az erős gyógyszercseppek csípős aromája. Mintha az idő megállt volna a kétezres évek elején: faliszőnyeg, öblös hátú televízió, amely csak az országos csatornákat fogta, és egyfajta sűrű csend lengte be a szobákat, amelyben minden kimondatlan szó visszhangzott.