Lilla előre megérezte, mi fog történni. Fél év sem telt el, amikor Gergő megtörten, anyagilag kifosztva, szinte könyörögve állított be hozzá. Úgy nézett ki, mint akit az élet alaposan helybenhagyott, de az asszony nem engedte be az ajtón. Addigra a fiuk már Szegeden tanult, és éppen akkoriban kezdte önállóan építgetni a saját életét.
– Felfogod egyáltalán, mit műveltél? – ordította Gergő magából kikelve. – Milyen jogon avatkoztál bele olyasmibe, amihez semmi közöd? Ez nem a te ügyed!
– Pontosan erről van szó – felelte Lilla hűvösen.
– Miféle „pontosan”? – csattant fel a férfi, és idegesen járkálni kezdett. – Még van képed visszaszólni?
– Gergő, próbálj meg lehiggadni – kérte csendesen az asszony.
– Majd én adok neked lehiggadást! – förmedt rá, miközben egyre gyorsabban rótta a szoba sarkait. – Húsz évet éltem le ezzel a nővel!
Felneveltem a fiunkat! És ő mit tett? Egyetlen mozdulattal keresztülhúzta az egész életemet!
– Semmi sem dőlt romba – válaszolta Lilla tárgyilagosan. – Ugyanúgy élhetünk tovább, ahogy eddig.
– Te talán igen! – csapott a levegőbe Gergő. – De lehet, hogy én egész életemben erre a pillanatra vártam!
Nem „lehet”, hanem biztosan. Várta, hogy egyszer végre eljöjjön az alkalom, és amikor elérkezett, Lilla az igazság bajnokaként fellépve mindent tönkretett.
– Ne felejtsd el, hogy ez volt az apád utolsó kívánsága – emlékeztette nyugodtan.
– Nem érdekelnek az óhajai! Se az utolsó, se az utolsó előtti! – fortyogott tovább. – Hányszor kértem tőle segítséget? Autóra, lakásra, még egy nyaralásra is! És te is pontosan tudod, mit felelt mindig!
– Tudom – bólintott Lilla. – Azt mondta: fiam, amit akarsz, teremtsd meg saját erődből.
– Pontosan ezt akartam! – vágott vissza keserűen Gergő. – Vártam, hogy végre feldobja a talpát! És amikor megtörtént, neked muszáj volt közbelépned!
Ahogy elhaladt a szekrény mellett, ököllel rácsapott az ajtajára.
– Ki kért erre? Miért nem maradtál ki belőle? Nélküled is elintéztük volna!
– Viselkedj kulturáltan, és ne verd szét a bútorokat! – emelte fel a hangját Lilla.
– Most te beszélsz kultúráról? – torpant meg a szoba közepén. – Hol van megírva, hogy illendő más dolgába beleütni az orrunkat?
És az apám? Ő aztán igazán példás ember volt? Ne nevettess! A végrendelete mindent elárul róla!
– Elég legyen! – próbálta leállítani Lilla, de Gergő már nem figyelt.
– Anyám szerencsére nem érte meg ezt a szégyent! Szentül hitte, hogy hűséges, tisztességes férje van! És kiderült, hogy… még kimondani is szégyen!
– Akkor miért vágysz a pénzére? – kérdezte halkan Lilla. – Mi szükséged egy ilyen ember vagyonára?
– A pénznek nincs szaga! – csattant fel. – Legalább valamennyire kárpótolt volna azért, amilyen nőcsábász volt! Most meg mit kezdjek? Az apám egy szoknyavadász, a feleségem pedig még arról is gondoskodott, hogy fillér nélkül maradjak!
– Megkapod a rád eső részt – jegyezte meg Lilla.
– Persze, neked így a legjobb! Tudtad jól, hogy rád nem hagyott semmit!
– Én csak teljesítettem Tibor utolsó akaratát – felelte Lilla csendesen. – És megadtam neked az esélyt, hogy tisztességes maradj.
– Inkább lennék tisztességtelen, csak lenne pénzem – fintorgott Gergő.
Gergő és Lilla házasságában a veszekedések már az esküvő után két évvel rendszeressé váltak, és attól kezdve szinte soha nem csitultak el igazán; a feszültség lassan, de biztosan mérgezte meg a kapcsolatukat, előkészítve mindazt, ami később még súlyosabb következményekhez vezetett.