– Te okos nő vagy, Emese! – feddte meg Dóra az ebédszünetben. – Hogy engedhetted, hogy ennyi éven át lehúzzanak? És még most is ezt csinálják veled!
A barátnője hitetlenkedve csóválta a fejét.
– Üzleteket zársz le, amiktől másoknak leesik az álla. Tárgyalásokon mindenkit sarokba szorítasz, otthon meg elhiszel minden mesét. Miért hagyod, hogy etessenek a dumájukkal? Nyilvánvalóan kihasználnak!
– Tudom… – bólintott szomorúan Emese. – De hát a családomról van szó.
– Család ide vagy oda, ez teljesen egyoldalú játszma! Emlékezz csak, mi történt, amikor gyereket szerettél volna!
Emese arca megrezzent. Hogyne emlékezne.
– Azonnal mindenki rád rontott, hogy lebeszéljen. „Van már három unokaöcséd, minek még egy?” – idézte fel Dóra ingerülten. – És sikerült is eltántorítaniuk! Te pedig újra beadta a derekad. De most legalább nem hátrálsz meg, ugye?
Dóra volt az egyetlen, aki tudott a közelgő esküvőről és a terhességről.
– Most már hogyan is gondolhatnám meg magam? – mosolyodott el Emese, és ösztönösen a hasára tette a kezét. – Levente már úton van. Az ultrahang szerint kisfiú.
– És meddig fizeted még a húgod lányának a lakáshitelét? – kérdezte a kolléganő. – Az önerőt is te álltad, ráadásul a havi törlesztőket is rendre átutaltad.
Emese legyintett.
– Ugyan már! Ennek vége. Bezár a jótékonysági bolt. A kölcsöneiket ezentúl ők rendezik.
– Ne mondd, hogy még hiteleket is felvettél helyettük! – hökkent meg Dóra.
– Nem, a bátyám és a húgom intézte, én csak besegítettem a részletekbe. De most lehúzom a rolót. Hamarosan bejelentem nekik.
– Így helyes! Új fejezet kezdődik az életedben, ne aprópénzre pazarold. Ha bármi van, hívj fel!
– Megoldom – felelte Emese határozottabban, mint valaha.
Az ebédszünet véget ért, mindenki visszatért a munkájához.
Este, vacsora közben Emese letette a villát.
– Anya, apa, szombaton vendégeink lesznek – közölte nyugodtan.
– Szombaton a telken alszunk – jelentette ki ellentmondást nem tűrően Anikó. – Nem jön ide senki.
– Akkor mi megyünk ki a telekre – felelte Emese higgadtan.
– Mi az, hogy mi? – kapta fel a fejét az anyja.
– Én és a vőlegényem. Szeretném végre bemutatni nektek – tette hozzá egy rövid szünet után.
A szülei összenéztek. Vőlegény? A hitelek még futnak, a jelzálog sincs kifizetve, és ő férjhez készül?
– Miféle vőlegény? – tört ki Anikóból a felháborodás.
– Teljesen hétköznapi. Olyan, amilyenek a vőlegények lenni szoktak – válaszolta Emese higgadtan.
– Ennyi idősen már nem illik ilyen bolondságokon törni a fejed! – szólt közbe Tibor, abban bízva, hogy jobb belátásra téríti a lányát.
Emese elmosolyodott.
– Igazad van, apa. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy abbahagyom a bolondságokat, és férjhez megyek. Szombaton este hétkor a telken – zárta le a vitát.
Ezzel felállt az asztaltól, és visszavonult a szobájába. Nem sokkal később zaklatott léptekkel közeledett valaki a folyosón.