Egy szabadnapi reggelen váratlan vendég érkezett Szegedre: megjelent az anyós. Eszter és Márk teljesen meghökkentek, amikor kora hajnalban megszólalt a csengő.
– Anya?! – csúszott ki Márk száján, miközben ajtót nyitott. – Miért nem szóltál előre, hogy jössz? Történt valami? Rékával van baj?
– Jaj, dehogy, kisfiam, semmi gond – legyintett az asszony. – Csak sürgős dolgom akadt Szegeden, ezért felszálltam az első vonatra.
– Biztos kimerültél – mondta Márk. – Mi még lustálkodtunk, hiszen hétvége van. Mindjárt felteszem a vizet teának, Eszter pedig készít valami reggelit. Gyere, ülj le.
Eszter a konyha felé indult, de közben nem hagyták nyugodni a gondolatai. Az anyósa híres volt arról, hogy ki nem állhatta elhagyni az otthonát. Ha mégis útra kelt, annak mindig oka volt.
„Valamit kérni fog, az biztos” – futott át rajta. – „Másért nem kelne útra ilyen korán. Réka várandós, talán pénzszűkében vannak, és most Márknak panaszkodik majd. Hát, nincs mit tenni, az ember nem válogathat a rokonai között, és ha szükség van rá, segíteni kell.”
Gyorsan összedobott egy adag palacsintát, elővette a tejfölt és a lekvárt, felvágott egy kis sajtot és felvágottat, majd megterített.
– Anya! Márk! Gyertek enni! – szólt be.
A férje arcára pillantva azonnal látta, hogy a kérés már elhangzott, és láthatóan kellemetlen helyzetbe hozta.
„Biztos nagyobb összegről van szó” – töprengett Eszter. – „De vajon mennyiről? És mennyit bír el a költségvetésünk? Ott a lakáshitel, nem osztogathatunk korlátlanul. Réka ráadásul egyedül készül szülni. Miből él majd a gyed alatt? Jó lenne, ha rendeződne a viszonya a gyerek apjával, de mi lesz, ha mégsem?”
A reggeli feszült csendben telt. Az anyós időnként kérlelő tekintettel nézett a fiára, Márk viszont makacsul a tányérját fixírozta. Eszter sem faggatózott; csupán újabb teát kínált vagy még egy palacsintát tett volna a tányérjukra. Tapasztalatból tudta, hogy ilyenkor a férje úgysem beszél érdemi dolgokról.
Miután elpakoltak, átmentek a nappaliba. Ott végül Márk megtörte a hallgatást.
– Eszter, anya azt szeretné, ha bejelentenénk Rékát a lakásunkba – kezdte óvatosan. – Három hónap múlva szül. Szerinte jobb lenne, ha Szegeden jönne világra a baba: itt jobbak a kórházak, több a támogatás, és fontos neki, hogy a születési helyhez Szeged legyen beírva. Azt mondja, Réka nem költözne ide, csak az orvosi vizsgálatokra járna fel, aztán a szülés után rögtön visszamenne. Te mit gondolsz? Ez közös lakás, együtt vettük, együtt gyűjtöttük össze az önerőt, és együtt fizetjük a hitelt. Nem dönthetek egyedül.
Az anyós ekkor Eszter felé fordult, tekintetében egyszerre volt kérés és határozottság, és látszott rajta, hogy most ő akarja részletesen is elmagyarázni, miért tartja ezt az egészet elengedhetetlennek.