Az esküvőm éjszakáján az apósom váratlanul a kezembe nyomott egy köteg pénzt – pontosan ezer dollárt – és a fülemhez hajolva csak ennyit suttogott:
– Ha élni akarsz, azonnal tűnj el.
Még a sminkemet sem mostam le, amikor kopogtak a lakosztály ajtaján. Az ötcsillagos hotel nászutas szobája addig meleg és fényűző volt, abban a pillanatban azonban fojtogatóan hideggé vált a levegő.
Gábor – így hívták az apósomat – rám sem nézett. Szótlanul a markomba préselt tíz darab százdollárost, majd alig hallhatóan hozzátette:
– Ha élni szeretnél, ma éjjel menj el. Most rögtön.
Úgy éreztem, mintha jeges vízbe merítették volna a szívemet.
Emese vagyok, huszonhat éves, könyvelőként dolgozom egy budapesti építőipari cégnél. A férjemmel, Márkkal egy üzleti egyeztetésen ismerkedtem meg, amikor a két vállalat tárgyalt egymással. Márk három évvel idősebb nálam, megnyerő modorú, sikeres fiatal vezető, egy befolyásos és tehetős család egyetlen fia. A kapcsolatunk villámgyorsan elmélyült: fél év sem telt el, és megkérte a kezem.
Az én családom teljesen hétköznapi. A szüleim nyugdíjas köztisztviselők. Amikor Márk hivatalosan is megkérte a kezem, édesanyám örömében sírt, apám – aki ritkán mutat érzelmet – büszkén áldását adta ránk. Mindig igyekeztem megfelelni nekik, és eszembe sem jutott, hogy rosszul dönthetek.
A lagzi fényűző volt, Budapest egyik legelegánsabb szállodájában tartottuk. Mindenki azt suttogta, milyen szerencsés vagyok, hogy „ilyen jó partit fogtam”. Pedig nem a pénz miatt mentem hozzá. Mellette biztonságban éreztem magam.
Egészen az esküvő éjszakájáig.
Gábor csendes, visszafogott ember benyomását keltette. Már az első találkozáskor éreztem, hogy nem kedvel különösebben, de arra álmomban sem gondoltam volna, hogy az esküvőnk napján ilyesmit mond.
– Nem értem… mire céloz? – kérdeztem remegő hangon.
Erősebben szorította meg a kezem, és úgy beszélt, mintha attól tartana, hogy lehallgatják:
– Ne kérdezősködj. Amint kilépsz, várni fog valaki. Ne gyere vissza. Ennyit tehetek érted.
A tekintetében valódi rettegés ült, mintha az élete múlna rajta.
Aztán szó nélkül távozott.
Ott maradtam egyedül, reszketve, ezernyi kavargó gondolattal. A szomszéd helyiségből Márk hangos nevetése hallatszott; a barátaival telefonált, mit sem sejtve arról, mi történik.
Pánik tört rám. Fogalmam sem volt, kiben bízhatok.
Végül felhívtam az egyetlen embert, akire biztosan számíthattam: a legjobb barátnőmet, Rékát.
– Megőrültél? Az esküvőd éjszakáján akarsz elszökni? Megfenyegettek? – kiáltotta döbbenten.
Mindent elmondtam neki.
Rövid csend után határozottan válaszolt:
– Ha az apósod mondta ezt, annak oka van. Indulok érted.
Tíz perccel később már a hotel előcsarnokában várt. Lehajtott fejjel, bőröndömet húzva siettem át a hallon, mint egy szökevény. Az óra 2:17-et mutatott. Odakint szemerkélt az eső Budapest felett.
Réka lakásán húztam meg magam. Kikapcsoltam a telefonomat.
Harminc nem fogadott hívás anyától. Tízesével érkeztek a próbálkozások a férjemtől és a szüleitől is.
A félelem szinte megbénított. Nem tudtam eldönteni, kitől rettegek jobban: Márktól vagy az egész családjától.
Másnap reggel, amikor Réka munkába indult, visszakapcsoltam a készüléket. Üzenetek százai özönlöttek be. Voltak köztük szemrehányások, könyörgések, sőt burkolt fenyegetések is.
Egy azonban különösen megragadta a figyelmemet.
Ismeretlen számról érkezett:
„Apám jó ember. De még ő sem tud megvédeni. Ha visszajössz, megtudod az igazságot… vagy örökre eltűnsz.”
Aznap este újabb üzenet érkezett, ezúttal személyesen Gábortól:
„Ha még Budapesten vagy, találkozz velem egyszer. Este nyolckor. Café Imperial, emelet. Mindent elmondok.”
Tudtam, hogy elmennem muszáj.
A kávézó egy csendes mellékutcában állt a belvárosban, régi, kissé kopott épületben. A fa lépcsőn felérve megláttam őt. Az asztalnál ült, arca fáradt volt, a tekintete komor.
Halkan, sietve beszélt:
– Tudod, hogy Márk az egyetlen fiunk. De azt vajon elmondták neked, hogyan halt meg az első felesége?
Megdermedtem.
– Első… felesége? Már volt házas?
Bólintott.
– Nem mondták el neked. Két hónappal az esküvő után meghalt. A hivatalos verzió szerint… – itt egy pillanatra elhallgatott, mielőtt folytatta volna.