– Ha a munkahelyeden össze tudtak dobni pénzt a pihenésedre, akkor nyilván jutna a húgomnak is – lelkesedett Gergő, és ezzel végleg elszakadt Eszternél a cérna.
Eszter lassan az asztalra tette a telefonját, majd a férjére pillantott. Gergő vele szemben ült, a már teljesen kihűlt vacsorát tologatta a tányérján, de a megfeszülő állkapcsa és a merev tartása elárulta, hogy a kihangosított beszélgetés minden szava betalált nála.
– Érted, – szólt a készülékből Nóra panaszos hangja, a jól ismert, önsajnálattal átitatott hangsúllyal – csak ürügyet kerestek, hogy lapátra tegyenek. Az új főnök az első perctől pikkelt rám. És most mit csináljak? Harminckét évesen kezdhetek mindent elölről.
– De hát te magad mondtad, hogy ki akarod próbálni magad az ingatlanpiacon – válaszolta Gergő higgadtan. – Lehet, hogy ez egy lehetőség.
– Könnyű ezt mondani! – csattant fel Nóra. – Miből fizessem a képzést? Miből vegyek autót? Az ügyfelek nem busszal járnak, Gergő. Anya már odaadta a tanfolyam árát, több pénze nincs, a nyugdíja is alig elég valamire.
Eszter mély levegőt vett, felállt, és összeszedte a tányérokat. Másfél év alatt, amióta bekerült a férje családjába, megtanulta ezt a forgatókönyvet kívülről. Nóra körül mindig történt valami drámai fordulat, ő pedig rendre az áldozat szerepében tűnt fel, aki megmentésre vár – természetesen a bátyjától.
– Nóra, segítenénk, ha tudnánk – nézett Eszterre bűntudatosan Gergő. – De ott a lakáshitel. Minden forintnak helye van.
– Értem, persze – felelte a sértett hang a vonal másik végén. – Nektek megvannak a terveitek, építitek az életeteket… És én? Én már nem számítok családtagnak?
Eszter összeszorította az ajkát. Megérkezett a jól ismert érzelmi zsarolás. Nóra ebben verhetetlen volt.
– Dehogynem számítasz – mondta Gergő csendesen. – Csak most tényleg nem fér bele…
– Semmi gond – váltott át Nóra hirtelen mártíros hangnemre. – Majd megoldom, ahogy mindig. Ne aggódjatok.
A hívás megszakadt, és a konyhára rátelepedett a súlyos csönd.
– Eszter… – kezdte Gergő, de a nő megrázta a fejét.
– Ne, kérlek. Ez az ő élete. Felnőtt nő.
– A testvérem. Felelősnek érzem magam érte.
– Azért, mert sorozatos hiányzások és tiszteletlenség miatt elküldték? – kérdezett vissza Eszter keményebben, mint szerette volna. – Vagy azért, mert két éve az összes félretett pénzét beletette egy gyanús franchise-ba?
Gergő nem válaszolt. Eszter tudta, hogy belül ő is látja a valóságot, csak a testvéri kötelességtudat nem engedi kimondani.
– Talán jobb is, hogy nincs mozgásterünk – sóhajtott fel végül. – Különben újra nekünk kellene nemet mondani.
Gergő bólintott, Eszter pedig odalépett hozzá, és átölelte. A kicsi, kétszobás lakás, amelyért annyit dolgoztak, melegséget árasztott. Itt tervezték a közös jövőt, és hamarosan a gyerekvállalást is. A falak között már most ott vibrált a remény, hogy egyszer majd gyereknevetés tölti be a teret.
Az október szokatlanul enyhe volt. Eszter mosolyogva sétált haza a munkahelyéről; a születésnapja kellemesebb lett, mint várta.
Négy éve dolgozott egy kisebb tanácsadó cégnél, ahol a kollégák az idők során szinte második családdá váltak számára, és ez a nap különösen emlékezetesnek ígérkezett.