– Ezt most komolyan mondod, Réka? Ugye ez valami ünnepi tréfa? – kérdezte Eszter elképedve, amint belépett a nappaliba. Az arcára kiült döbbenetet képtelen volt leplezni, csalódottsága pedig szinte tapinthatóvá tette a levegőt körülötte.
Alig egy perccel korábban még nevetve, hangos újévi jókívánságokat kiabálva toppant be az előszobába a férjével és a gyerekekkel. Színes konfettit szórt szét mindenfelé, mintha csak egy vidám szilveszteri jelenet közepébe csöppentek volna. Évek óta szinte hagyomány volt náluk, hogy meghívás nélkül érkeznek szilveszterkor Rékáékhoz. Ez az esztendő sem tűnt kivételnek.
– Mi folyik itt, Réka? Tényleg csak viccelsz? – torpant meg Eszter a szoba közepén, és értetlenül nézett körbe.
– Egyáltalán nem tréfáról van szó. Képzeld, én is meglepődtem. Márk azt ígérte, most minden másképp lesz. Azt hittem, végre lazíthatok egy kicsit, és vendégnek érezhetem magam a saját otthonomban – felelte Réka könnyed hangon, mintha a világ legtermészetesebb dolgáról beszélne.
Eszter zavartan pislogott, majd a dísztelen nappaliból a konyha felé indult. A tekintete az üres étkezőasztalra tévedt, ahol egyetlen tányér sem jelezte közelgő lakoma nyomát. A konyhában sem fogadta más, csak makulátlan rend. A sütő hideg volt, a munkalapon nem sorakoztak előkészített zöldségek, nem várakoztak befőttesüvegek zöldborsóval, kukoricával vagy savanyúságokkal. Se felvágott, se sajt nem volt kikészítve, a hagyományos hering saláta hiányzott, és még pirítós sem sült az ünnepi falatokhoz. Minden csillogott a tisztaságtól, mintha nem is ünnepre készülődnének, hanem épp nagytakarítást tartottak volna.
Ráadásul Réka is egészen másként festett, mint ahogy Eszter megszokta ilyenkor. Nem kötényben sürgött-forgott, hanem egy mélyen dekoltált, csillogó estélyiben állt a nappaliban. A haja gondosan beszárítva omlott a vállára, sminkje kifogástalan volt, magas sarkú cipője elegánsan kopogott a parkettán. Inkább hasonlított egy színházi bemutatóra készülő művésznőre, mint házigazdára, aki perceken belül tálalni fogja a vacsorát. Csakhogy vacsora nem volt.
A két gyermeke, Eszter unokaöccsei, közben a kanapén heverésztek, rajzfilmet néztek, és egy zacskóból ropogtattak valamilyen sós nassolnivalót.
– De hát… mi ez az egész? Hol van az ünnepi asztal? Mikor akarsz főzni? Mindjárt éjfél, alig van idő hátra – járta körbe a lakást Eszter, remélve, hogy csak elkerülte valami a figyelmét. De hiába kutatott, semmi nem utalt készülődésre.
Eközben megérkezett a nappaliba Eszter férje, Balázs is, valamint a három gyermekük. Az előszobában ledobták kabátjaikat, sapkáikat és sáljaikat egy kupacba az ajtó mellé, majd kissé fázósan léptek be a meleg szobába. A városi szilveszteri forgatag, a korcsolyázás és a csípős hideg alaposan meghozta az étvágyukat. Arra számítottak, hogy végre leülhetnek a gazdagon megterített asztalhoz, ám a látvány őket is lehangolta. Az étel illata helyett csupán a frissen takarított lakás tiszta levegője fogadta őket.
– Én is legalább annyira értetlenül állok a helyzet előtt, mint te – szólalt meg végül Réka, és tekintetében különös elszántság villant, amely előrevetítette, hogy ez az este egészen más fordulatot vesz, mint ahogy azt Eszter elképzelte.