Amikor a férjem úgy tolta félre a tányérját, mintha nem vacsorát, hanem idézést szolgáltam volna fel neki, már tudtam: következik a nagy bejelentés. A mozdulata szinte színházi volt. Márk eligazította a szalvétáját, megköszörülte a torkát, és nem is rám nézett, hanem valahová a fejem fölé, egy képzeletbeli, ragyogó jövő irányába.
— Nóra, számolgattam egy kicsit — kezdte fennhangon. — A pénzügyeink azért csúsznak szét, mert túl könnyelműen bánsz a pénzzel. Holnaptól külön kasszán leszünk.
A drámai hatás elmaradt. Az egész jelenet inkább volt nevetséges, mint megrendítő; a levegőben abszurditás terjengett, sűrűn és kellemetlenül. Lassan letettem a villát.
— Remek ötlet, Márk — feleltem nyugodtan, olyan mosollyal, amellyel a kígyó üdvözli a nyulat. — Ebben az esetben minden, amit keresek, marad nálam.
Pislogott párat. Látszott rajta, hogy erre a fordulatra nem készült. Valószínűleg könnyeket vagy szemrehányást várt, nem higgadt beleegyezést.
— Pontosan erről van szó — bólintott elégedetten, és már fejben rendezgette a forintokat, amelyeket szerinte rajtam fog megspórolni. — Egy férfinak szüksége van presztízsre, Nóra. Neked pedig… nos, harisnyára talán így is futja majd.
Márk különös figura volt. Ritka tehetséggel hitte magát üzleti ragadozónak, miközben egy műanyag nyílászárókat forgalmazó cégnél dolgozott középvezetőként. A „státusz” számára rendszerint egy újabb méregdrága kütyüt jelentett, amelynek funkcióit legfeljebb három százalékban használta ki, valamint motivációs idézetek szorgalmas megosztását az internetről.
— Megegyeztünk — zártam le a témát. — A húspogácsát befejezed, vagy az már kívül esik a saját költségvetéseden?
Befejezte. Ellenszolgáltatás nélkül. Utoljára.
Az első hét a pénzügyi forradalom jegyében telt. Márk büszkén járkált fel-alá a lakásban, mint egy magát csodáló páva, és demonstratívan nem érdeklődött a tisztítószerek vagy az élelmiszerárak iránt. Vásárolt magának egy „prémium” határidőnaplót — műbőrbe kötve, fiatal műbőr minden bájával — és gondosan vezette benne a kiadásait.
Szerdán egy reklámszatyorral tért haza. A csomagban két doboz akciós sör zörgött, valamint egy csomag „G” kategóriás mirelit gombóc, ahol a betű egészen biztosan nem a minőséget jelölte. Én éppen akkor bontottam ki a házhoz szállított rendelésemet egy jobb üzletből: friss pisztráng, érett avokádó, illatos sajtok és egy palack karakteres rajnai rizling került a pultra.
Márk megjelent a konyha bejáratában, és a félfának dőlve szemlélte a jelenetet.