Amikor a férje esténként hazaért, Eszter mindig megérezte rajta azt a különös illatot. Nem volt kellemetlen, sőt: levendulára és enyhén füstös fára emlékeztetett, mintha valamilyen ritka, titokzatos parfüm lenne. A nő bejárta a fél várost, végigszagolta az összes létező levendulás illatszert, mégsem talált olyat, amelyik csak halványan is hasonlított volna erre.
– Ugye nincs valakid? – kérdezte tettetett könnyedséggel Márktól. A hangja játékos volt, de belül jeges félelem szorította össze: valahányszor felmerült benne, hogy a férfi esetleg elhagyhatja, úgy érezte, mintha januári dér vonná be a szívét.
– Micsoda badarság, kismadaram! – nevetett fel Márk. – Tudod jól, a munkám és a család mellett örülök, ha levegőt kapok, nemhogy másra legyen időm!
Ilyenkor átölelte Eszter derekát, megpörgette a szoba közepén, majd leültette a zöld bársonyfotelbe, és kávét főzött neki. A gőzölgő italt apró porceláncsészébe töltötte, mintha valami szertartás része lenne. Ha a lányok még ébren voltak, mesét olvasott nekik, és közben odaszólt:
– A tányérokhoz ne nyúlj, majd én elmosogatok.
Mindenki azt mondta, hogy Márk mintaférj. Még a szikár, szigorú édesanyja is elismerően beszélt róla, pedig róla inkább az volt a hír, hogy dicséretet ritkán, korholást annál gyakrabban oszt.
Egy este, amikor kissé többet ivott a kelleténél egy kis kocsmában, Márk megtörten vallott a múltjáról. Az arcát a párnába temette, úgy mesélte, hogy a gyerekkora annyira nyomasztó volt, hogy tizenhárom évesen megfordult a fejében: véget vet mindennek. Az anyja pedáns fegyőrként figyelte minden lépését, kérdései inkább hasonlítottak kihallgatásra, mint beszélgetésre. Olyan jelenetek jutottak eszébe, mint amilyeneket csak éjszaka sugárzott, kegyetlen filmekben látni. Meg is verte, és a mai napig nem gondolja, hogy ezzel bármi rosszat tett volna.
Talán ezért igyekezett Eszter ennek az ellenkezője lenni: gyengéd, elfogadó, bizalmat adó társsá válni, aki nem ellenőriz és nem gyanakszik. Márk pedig látszólag sosem adott okot kételyre. Ha nem lett volna az a megmagyarázhatatlan illat és a késői hazaérkezések.
Részletesen beszámolt minden mozdulatáról.
– Edzőterembe megyek. Negyvenöt perc az egész, aztán zuhany. Egy óra múlva hívlak.
– Beugrottam anyához. Felteszem neki a függönyt, megiszom egy teát, és indulok haza.
Márk családjában rajta kívül nem maradt férfi. Az apjára alig emlékezett: jóval idősebb volt az édesanyjánál, és egy balesetben vesztette életét, amikor az úton átkelve elejtette a szemüvegét, és nem látta a közeledő autót. Az apai nagybátyja hosszú betegség után hunyt el, még viszonylag fiatalon. Így a család története szinte csak asszonyok sorsából állt, és ezek az emlékek később is árnyékként vetültek a jelenükre.