Lilla éppen a business osztályon szolgálta ki az utasokat, amikor felfigyelt egy feltűnően elegáns párra, akik szinte kizárták a külvilágot, annyira egymásra hangolódtak.
Másnap azonban döbbenten állt a nappaliban, amikor ráébredt: ugyanaz a férfi most az édesanyja vőlegényeként mutatkozik be.
Már akkor érezte, hogy tennie kell valamit – csak azt nem sejtette, milyen következményekkel jár majd.
A felhők fölött, az utasszállító business részlegében Lilla kifogástalan egyenruhájában, gyakorlott mozdulatokkal haladt végig a folyosón. Mozdulatai magabiztosságot sugároztak, mosolya udvarias volt, mégis távolságtartó.
Az ablak melletti ülésen egy pár ült, teljesen elmerülve a saját kis világukban. A férfi, aki tökéletesen szabott öltönyt viselt, előhúzott a zakója zsebéből egy apró, bársonnyal bevont dobozt. Amikor átnyújtotta a nőnek, annak tekintete úgy csillant fel, mintha ünnepi tűzijáték gyúlt volna benne.
A doboz felpattant, és egy finom kidolgozású nyaklánc ragyogott benne. A kövek színes fénycsóvákat szórtak az ülésekre, mintha apró prizmák lettek volna.
Lilla lélegzete egy pillanatra elakadt.
– Segíthetek valamiben, gyönyörű Nóra? – suttogta a férfi érzelemtől telt hangon.
A nő pirulva bólintott, félresimította a haját, hogy a férfi a nyakába csatolhassa az ékszert.
– Gyönyörű az ajakrúzsod – fordult ekkor Nóra Lillához kedvesen. – Igazán jól áll.
Lilla ösztönösen az ajkához érintette az ujját.
– Köszönöm, a kedvenc árnyalatom – felelte kissé zavarban, amiért észrevették, hogy figyelte őket.
A férfi rámosolygott, majd bőkezű borravalót csúsztatott a kezébe.
– Köszönöm, hogy emlékezetessé tette ezt az utat – mondta őszintén.
– Örülök, ha hozzájárulhattam. Kellemes közös utazást kívánok – válaszolta Lilla, miközben a szíve a megszokottnál gyorsabban vert.
A jelenet még órákkal később is ott visszhangzott a fejében.
A hétvégén csupán egyetlen szabadnapja volt, amit megígért, hogy az édesanyjával tölt. Amikor megérkezett hozzá, az anyja sugárzó arccal karolt belé, majd bemutatta új jegyesét: Márkot.
Lilla gyomra görcsbe rándult. Ugyanaz a férfi állt előtte, aki előző nap egy másik fiatal nő nyakába csatolt gyémánt nyakéket.
A döbbenet szinte földbe gyökerezte a lábát, mégis igyekezett uralkodni magán.
– Örülök, hogy végre találkozunk, Lilla. Édesanyád rengeteget mesélt rólad – mondta Márk higgadtan, és úgy nyújtotta a kezét, mintha sosem látták volna egymást.
– Én is örvendek – felelte óvatosan, miközben szerepet játszott az anyja kedvéért.
Márk hamar átvette az irányítást a konyhában. Olyan rutinnal mozgott a tűzhely körül, mintha hivatásos séf lenne.
– Így fejezem ki a törődésemet – jegyezte meg könnyedén, miközben elegánsan tálalta az ételeket.
A vacsora során utazásairól mesélt, egzotikus helyszíneket emlegetett, fényűző élményeket. Ám amikor Lilla finoman a múltjáról kérdezte, a válaszai ködössé váltak. Minél konkrétabban érdeklődött, annál kitérőbb feleleteket kapott.
Lilla bizonytalansága egyre nőtt. Talán téved? Lehet, hogy félreértett valamit?
A vacsora után kikísérte az édesanyját a teraszra. A hűvös esti levegő jól esett neki; szüksége volt néhány mély lélegzetre, mielőtt belevág a nehéz beszélgetésbe.
– Anya… mit tudsz valójában Márkról? – kérdezte óvatosan.
– Csodálatos ember – felelte az anyja ragyogó szemmel. – Milliárdos, egy gyémántbirodalom örököse. Megmutatta nekem az élet csillogó oldalát. Hamarosan összeházasodunk!
Lilla nagyot nyelt.
– Tudom, furcsán hangzik, de biztos vagyok benne, hogy pár napja láttam őt egy másik nővel a repülőn. Nagyon bensőségesek voltak. Most pedig itt áll, mint a te vőlegényed.
Az anyja arca megkeményedett.
– Miért találsz ki ilyesmit? Nem tudsz örülni a boldogságomnak? Márk szeret engem. Nem akarod, hogy boldog legyek a halála után?