A születésnapján Emese az édesanyjától különleges ajándékot kapott: zafírköves fülbevalót, amely pontosan illett a kék szeméhez. A darab nem új volt, hanem családi örökség – a nagymamáé volt valaha, onnan került az anyjához, most pedig hozzá.
– Csak jeles alkalmakon fogom felvenni – mondta meghatottan, miközben óvatosan végigsimított az ékszeren.
– Kislányom, akkor viseld, amikor csak kedved tartja – ölelte át az anyja. – Ne várj ünnepre. Ezek a fülbevalók mindig emlékeztessenek arra, honnan jössz, és hozzanak szerencsét. Nagyanyád boldogan hordta, én is boldog vagyok édesapáddal, hát legyen így a te életedben is.
Másnap Emese visszautazott a megyeszékhelyre, ahol az egyetemen tanult. A kollégiumi szobán két lánnyal osztozott. Nórával hamar szoros barátság alakult ki közöttük, Lilla azonban egészen más természet volt: kiszámíthatatlan, nyughatatlan, és inkább a saját társaságával töltötte az idejét.
Amikor Lilla meglátta az új fülbevalót, elragadtatva kapott utána, és már próbálta is volna fel.
– Emese, ez valami elképesztő! Olyan egyedi, teljesen más, mint a megszokott darabok. Add kölcsön estére, jó? – kérlelte.
Emese zavarba jött. Nem tetszett neki a gondolat, hogy bárki más viselje a családi ékszert. Végül, némi hezitálás után, udvariasan, de határozottan nemet mondott. Néhány nap múlva Lilla bejelentette, hogy elköltözik, mert a barátja lakást bérelt neki.
Éppen azon az estén Emesének találkozója volt a vőlegényével, Márkkal. Már egy éve együtt jártak, és a lány titokban abban reménykedett, hogy hamarosan eljegyzés lesz a kapcsolatukból. Készülődés közben mindenképpen a zafíros fülbevalót akarta feltenni – úgy érezte, szerencsét hoz. Ám a doboz üres volt. Először azt hitte, rossz helyre tette, ezért türelmesen átnézte az összes fiókot, kirázta a táskáját, benézett az ágy alá és a szekrény mélyére is. Az ékszer azonban sehol sem került elő.
Különös, szorító érzés telepedett rá. Nem az anyagi értéke fájt, hanem az, amit jelképezett: a családját, a múltját, az anyja szavait.
A kávézóba végül késve érkezett. Márk már ott ült a megszokott asztaluknál, és látszott rajta a feszültség. Hosszú hallgatás után nagy levegőt vett, és bevallotta, hogy nem akarja folytatni a kapcsolatot, mert beleszeretett valaki másba.
Aznap éjjel Emese alig tudott pihenni: többször felriadt, zaklatott gondolatok kavarogtak benne, és újra meg újra felidézte mindazt, ami vele történt.