Légy önmagad
Amikor az autó megállt a sűrű, elhagyatott erdő közepén, a tizenegy éves Marcell még mit sem sejtett arról, hogy néhány órán belül teljesen egyedül kell majd szembenéznie a vadonnal. Fogalma sem volt róla, hogy kilencéves húga, Nóra zokogva szorítja majd magához a régi plüssmackóját. Arra pedig végképp nem gondolt, hogy ez az elnyűtt játék kulcsszerepet kap egy olyan titokban, amely alapjaiban rengeti meg mindazt, amit a családjáról hitt.
Ez a történet arról szól, miként vezethet a legfájdalmasabb árulás egy egészen váratlan meneküléshez. Ám minden egy hétköznapi reggelen kezdődött. Pontban fél hétkor Marcell finoman megrázta a húga vállát.
Nóra mélyen aludt, az orrát a párnába fúrta, szőke haja kuszán szétterült. Odakint még csak pirkadt, az októberi hajnal szürke és barátságtalan hideget hozott. „Nóri, kelj fel! Apa azt mondta, korán indulunk.” A kislány álmosan kinyitotta a szemét, nyújtózott egyet; kilencéves volt, és rajongott a nagymamához vezető utazásokért.
Marcell a konyhába ment reggelit készíteni: három tojást ütött a serpenyőbe, majd feltette a vizet teának. Az apjuk már talpon volt, a szekrényében matatott, kapkodva pakolt egy táskába. Marcell benézett hozzá, és azonnal összeráncolta a homlokát, mert feltűnt neki, hogy csak az apa holmijai kerülnek elő.
Se gyerekkabát, se Nóra ruhái nem voltak sehol. Csak férfiingek, iratok és készpénz hevert a kupacban. Az apja mozdulatai szaggatottak voltak, idegesek, és a keze enyhén remegett, miközben összehajtogatta az ingeket.
„Apa, a mi cuccaink hol vannak?” – kérdezte Marcell. „Majd később összeszeditek” – morogta az apja anélkül, hogy felnézett volna. Marcell mellkasában jeges szorítás jelent meg, mert hirtelen biztos lett benne, hogy valami nagyon nincs rendben, és ez az érzés vele maradt, miközben a ház lassan ébredezni kezdett.